Ha igazán egyedi szeretnél lenni, készítsd el saját parfümödet!

Voltál már valaha úgy, hogy bementél egy drogériába/parfümériába és nem tudtad eldönteni, mit szeretnél? Fogalmad sem volt, mi áll jó neked, milyen parfümöt viselnél magadon szívesen? Ráadásul olyat, ami nem minden második nőn van szintén? Erre van megoldás!

Egyedi, személyre szabott illatokat tervezhetünk és készíthetünk magunknak egy nemzetközi parfüm mester segítségével az It’s YOUR World szerevezésében, ha ellátogatunk valamelyik májusban rendezett parfümkészítő kurzusukra.

A workshopokat a brazil születésű Daniel Pescio tartja majd, aki több mint 20 éve dolgozik Franciaországban, és a világhírű Versailles-i Parfüm Akadémián végzett. Daniel olyan nagy márkákkal dolgozott együtt, mint a Chanel, Dior, Tom Ford, Prada és Hermes.

2006 óta pedig tagja a Francia Parfümőrök Szövetségének. 2010-2015 között dolgozott a francia Editions de Parfums Frédérique Malle -nek, ahol 5 éven keresztül kereskedelmi vezetőként járult hozzá a márka fejlesztéséhez.
2015 óta a saját illatait készíti parfüm kreátorként, illetve tanítja a parfüm készítést szerte a világban.
2016-ban az Amerikai Parfümőrök Társasága által rendezett nemzetközi kihívás során beválasztották a világ 16 legjobb parfümőre közé.

A Zoologist Chameleon Daniel legújabb parfümje, amely immár Budapesten is elérhető. Ez az új illat Madagaszkár szigetére, egy egzotikus illatkalandba varázsol minket. Saját bőrünkön érezhetjük ezt a csodás trópusi szigetet, és a parfüm illatának fejlődésében nyomon követhetjük a kaméleon bőrének változását. Erről a parfümről, annak megalkotásáról, és a résztvevők részéről felmerülő egyéb parfüm kérdések kapcsán is mesél majd Daniel a résztvevőknek, hiszen a kurzusok interaktívak.

A workshopok alkalmával Daniel segítségével betekintést kaphatunk a parfümök világába, a résztvevők megtudhatják, hogyan épül fel a parfüm piramis, mik a parfüm alkotás alapvető szabályai, majd minden résztvevő elkészítheti és haza is viheti saját parfümjét.

A tematikus, kiscsoportos eseményeken több mint 200 összetevő közül válogathatunk. Az esteket angol nyelven, magyar tolmácsolással tartják. Az alap parfümkészítő workshop esetében egy 30 ml-es parfüm, illetve kísérő falatok és italok tartoznak bele a programba, de lehetőség van 50 vagy 100 ml-es parfüm készítésére is.

A parfümkészítő kurzusokról további információ is elérhető honlapjukon (www.itsyourworld.hu) vagy közösségi oldalukon ( https://www.facebook.com/itsyourworld.hu/ )

A májusi workshopokra egyébként van még hely, bátran lehet rá jelentkezni,

ha szeretnéd elkészíteni saját, személyes parfümöd!

De jó ajándék lehet Anyák napjára is!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük