Ha igazi aranybányára vágysz, akkor irány Telkibánya!

Pár havonta a mindennapos hajtás mellett úgy érzem, muszáj elvonulnunk néhány napra a férjemmel, csak úgy kettecskén. Ha csak szimplán szabadságolnánk magunkat és itthon maradnánk, az ugye nem pihenés. Mert csak csinálsz valami házimunkát, főzöl, pakolsz, ilyesmi.

Szóval el kell vonulni valahova. Idén az Észak-magyarországi régiót szemeltük ki magunknak, azt vettük tervbe, hogy az év első felében több helyre ellátogatunk ezen a tájékon. Először Noszvajon voltunk februárban, majd rá pár hónapra ismét mehetnékem volt.

Az én feladatom mindig a hely és a program kitalálása, férjem pedig olyan jó fej, hogy (szinte) mindenbe belemegy, amit kitalálok. Oké, nyilván olyat nem fogok, amiről tudom, hogy neki nem tetszene…

Na szóval, böngészgettem a neten, érdeklődtem ismerősöktől is, így találtam rá Telkibányára és azon belül is egy Aranybánya nevű üdülőkomplexumra. Már a neve meggyőzött, de a helyi programlehetőségek csak feltették rá a koronát.

Első látásra távolinak tűnt a hely, de aztán kiderült, hogy csak valamivel több, mint 2 óra alatt el is lehet jutni oda.

Telkibánya a Zempléni hegyvidék, régi nevén Eperjes-Tokaj Érchegység középső részében, a Hegyközben, a szlovák határ mentén fekszik.

Nagy Lajos 1341-ben bányavárossá emelte a települést. 1367 előtt Telkibánya déli részén egy fából készült kápolna állt. 1367-ben a telkibányai bányaispán engedélyt kért Nagy Lajostól a kápolna elbontásához, annak érdekében, hogy ispotályt építhessenek. 1395-ben fallal és bástyákkal volt övezve. Telkibánya a felső-magyarországi bányavárosok (Gölnicbánya, Szomolnok, Rudabánya, Jászó, Rozsnyó, Igló) szövetségének a tagja.

1517-ben Telkibánya lakossága 150 fő körüli volt. A felszín közeli aranytelérek kimerülése után a bányászata hanyatlásnak indult, emiatt 1574-1757 között szünetel a bányatermelés. A bányák újbóli megnyitását Mária Terézia rendelte el.

A 19. század elején a telkibányai arany- és ezüstbányák még működtek, a településen vájárok és csillések is éltek.

1825-ben a regéci uradalom tulajdonosa, Bretzenheim Ferdinánd herceg porcelángyárat alapított Telkibányán, a környékbeli kaolin lelőhelyekre alapozva. Ez volt az első porcelángyár Magyarországon. A falut gyakran emlegetik Aranygombos Telkibányaként, úgy tartják, hogy a templom keresztjét tartó gomb lehetett arany, amit akkoriban csak a gazdagabb települések engedhettek meg maguknak. (forrás: telkibanya.hu)

A hely története felcsigázott, hiszen gyerekként minden évben Nógrádban nyaraltunk és gyakran látogattunk át az akkori Csehszlovákiába, ahol több bányavárosban (Selmecbánya, Körmöcbánya) is jártunk. Kellemes emlékek fűztek hozzá, ezért már nagyon vártam, hogy megnézzem Telkibányát is, ami egyébként Magyarország területén egyedülálló, kuriózumnak számító ilyen aranybánya-település.

Amikor megérkeztünk a szállásra, pazar látvány fogadott. Körbe fenyvesekkel tarkított hegyek, kellemesen hűs hőmérséklet és CSEND!

A komplexum hotel részében foglaltunk szállást (Aranybánya Hotel), mert ez volt az optimális kettőnknek, de egyébként van egy 5 szobás különálló apartmanházuk is, ami baráti társaságoknak szuper választás lehet!

Mivel meglehetősen éhesek voltunk (nem vagyunk azok az útra csomagolós fajták…), ezért a szoba elfoglalása után rögtön a szálláshely szemben lévő éttermébe mentünk.

Itt kezdődött az igazi aranybánya!

Az étlap nézegetése után úgy döntöttünk, hogy egy kétszemélyes fatányéros vadásztálat választunk, minden földi jóval. Kedves pincérünk megkérdezte óvatosan, hogy mennyire vagyunk éhesek, mert ez egy eléggé bőséges tál… Néztünk egymásra férjemmel, hogy meglehetősen… és nyugi, nem lesz probléma, nézzen csak szép szál ember uramra.

De amikor megkaptuk a tálat, akkor elkezdtük vakarni a fejünket… ki fogja ezt megenni? Nem tudom megmondani, mikor ettem utoljára ilyen ízletes és választékos ételeket, muszáj is volt mindenből kóstolnom, viszont valóban nem tudtuk megenni az egészet, még vacsorára is maradt belőle. (Még most is összefut a nyál a számban, amikor rá gondolok…)

Az első programunkat viszont eltoltuk pár órával, hiszen annyira degeszre ettük magunkat, hogy csak pihenésre vágytunk a kellemesen hűs szobában.

Amikor már bírtam mozogni, akkor felkerekedtem egy nagy sétára egyedül, mert életem párja még akkor fordult a másik oldalára.

Kiszemeltem a közeli dombon álló kápolnát. Felsétáltam, közben gyönyörködtem a mellettem vonuló fenyvesekben. A domb tetején az Alexandrai Szent Katalin ispotály és kápolna fogadott.

Nagyon szépen karbantartott emlékhely, ahol kis időutazásban volt részem.  Szeretem, amikor a történelem megelevenedik előttem, a lábaim alatt.

„Az írott források alapján 1367 előtt Telkibánya déli szélén egy fából készült kápolna állt, amelynek elbontásához Kuprer György telkibányai bányaispán az ispotály felépítésének okán 1367-ben engedélyt kért Lajos királytól. 1369-ben Mihály egri püspök már az építkezések megkezdéséről ír. Az ispotály szegény és elaggott betegei számára szükségessé vált, hogy az ispotályhoz egy kápolnát építsenek. A kápolna azért kaphatta a Szent Katalin elnevezést, mivel ő volt a telkibányai bányászok védőszentje.” (forrás: telkibanya.hu)

Nagyon kellemes sétát tettem vissza is a szállásra, némileg lemozogva a bőséges ebédet.

Másnap reggel, miután elképesztő jót aludtunk a hegyvidéki csendben, a bőséges reggeli után felkerekedtünk egy kis kirándulásra a közeli Kassára.

Itt volt ám az igazi időutazás, hiszen gyakran azt vettük észre, mintha mi sem változott volna a régi Csehszlovákia megszűnése óta… De azért megnéztük a dómban II. Rákóczi Ferenc síremlékét, sétáltunk egyet a központban, bevásároltunk egy helyi boltban, szintén nosztalgiázva egy kis szlovák csokival és nápolyival.

Szimpatikus éttermet nem találtunk a szlovák környéken, ezért úgy döntöttünk, maradunk az előző napi jól bevált Aranybánya Panzió étterménél.

Mivel megérkezésünk napján bármennyire is szerettem volna, nem tudtam kipróbálni a wellness-részleget, nem mertem teli hassal kockáztatni. Így a 2. napon, már kevésbé jóllakva, bevettem magam a szaunák és medencék világába.

Az én szerencsémre aznap nem volt teltház (hétfői nap volt, mondták is, hogy azért hétvégén és nyáron „picit” nagyobb a nyüzsgés), a rendkívül kedves személyzet mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezzem magam. Bekapcsolták az összes szaunát, jakuzzit is, így órákig múlathattam az időt a kényeztető részlegben.

Pontosan erre vágytam a mögöttem álló meglehetősen stresszes napok után. Arra, hogy kicsapassam az agyamból a sok mindent a jacuzziban, és relaxálva feltöltődjek a finn és infra szaunában a következő időszakra.

Harmadik, egyben záró napunkon tettünk még egy nagy sétát helyben, majd felkerekedtünk a szintén közeli Hollóházára, ahol a porcelánmúzeum lenyűgöző tárlatát néztük meg. Fantasztikus, ajánlom mindenkinek megtekintésre! A gyár mintaboltjában azért persze nem tudtam ellenállni pár csecse-becsének, ha már ott jártunk…

 

 

 

 

A szállásunkon, mivel kettecskén voltunk, a kalandparkot nem próbáltuk ki, de elámulva néztük, micsoda jó kis komplexum vesz minket körül: multifunkciós sportpálya, kültéri fitnesz, ping-pong, csónakázó tó. Nyárra pedig megújul a kültéri medencéjük is a panzió udvarán.

 

Ez a hely aztán tényleg aranybánya akár pároknak, akár családoknak valóban az év bármely évszakában. Unatkozni nem lehet, az biztos! Mondjuk akkor nem is jöttünk volna…

Sokat tudtunk volna még kirándulni a környéken, ha még pár napot eltöltünk, hiszen nincs messze a Füzéri, Regéc, Boldogkő vagy Krasznahorka vára sem. Nagyszerű túralehetőségek vannak egyébként Telkibánya erdőiben is: Aranybánya túra (valódi aranybánya tárlót lehet megnézni), ásványgyűjtő túra (hegykristályt lehet gyűjteni).

Hazafelé pont útba esett Vizsoly, amit azért nem hagytunk ki. Megnéztük a református templomot (ahol télen-nyáron baromira hideg van, úgy készüljön mindenki!) és persze a Biblia-múzeumot is.

 

 

 

 

 

Egy furcsa dolgot tapasztaltunk a településen, a templom előtt fizetni kell a parkolásért… Nyilván ez bevétel a községnek, de abszolút nem gondoltuk volna, meglepődtünk, amikor utánunk jött egy néni. Szóval jó tanács: ha arra jártok, ezen ne lepődjetek meg!

Késői ebédünkre ismét feladatot kaptam szerelmemtől, keressek valami helyet hazafelé. Már régóta vágytam az encsi Anyukám mondta étterembe. Kevés reményt fűztem ahhoz, hogy kapunk szabad asztalt, hiszen nem foglaltunk, de láss csodát: mint minden a kiruccanásunkon, ez is sikerült!

És nem bántuk meg! Picit féltem, hogy olyan nagy dizájn-kevés tartalom lesz, hiszen annyira istenítik a helyet, de ez a félelmem is megdőlt egy perc alatt.

Szuper jót ettünk-ittunk (a furcsa színű ital nem a hely specialitása, hanem a férjem szereti összemixelni az üdítőket…), boldogan folytattuk az utunkat hazafelé.

Szóval mindent összevetve érdemes elmenni Telkibányáig mindenkinek: annak is, aki „csak” jót akar pihenni, annak is, aki élményekre, aktivitásra, túrázásra-kirándulásra vágyik és azoknak is, akik családos kikapcsolódásra, attraktív időtöltésre vágynak.

Nekünk szerencsénk volt, mert megtaláltuk azt a szállást, ahol tényleg(!) mindent megkaptunk, ami szem-szájnak ingere.

Az biztos, hogy felvesszük őket az „Ide visszatérünk még”-listánkra!

Tomkó Bori

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük