Harc a helyekért: a tömegközlekedés aranyszabályai

Ismerős a helyzet, amikor a buszmegállóban még beleszív a delikvens egy utolsót a cigarettájába, majd miután felszállt a buszra, kifújja a füstöt a belső térbe?


Szerencsére mostanra ez már nehezebben megy, hiszen a megállókban tilos a dohányzás, de azért még most is érik az embert kellemetlen meglepetések.

Ezúttal a tömegközlekedés aranyszabályairól sztorizunk.

Mozgólépcsőn mindig a jobb oldalon közlekedünk, ez nyugaton már 20 évvel ezelőtt bevált szokás volt, itthon még sokaknak nehéz megszokni. Számomra kicsit olyan ez a ,,szabály”, mint az autópályán való külső sávban közlekedés. Ott utazunk, a belső sávban előzünk, és ezzel nem tartjuk fel a forgalmat. Sem a pályán, sem a lépcsőn.

Tömegközlekedési eszközre szállva próbáljunk meg előzékenyek lenni, egymást nem lökdösve, taposva feljutni a buszra, illetve ne lihegjünk, dörgölőzzünk a másik nyakába, mert az további konfliktust (lsd. pofont) idézhet elő.

Nemrég a konditermi etikettben volt szó arról, hogy senkire nem tartozik a privát életünk, ugyanez vonatkozik a bkv-s utazásokra is. A mellettünk ülő idős néni biztosan nem kíváncsi arra, hogy előző nap kivel, milyen módon, mit csináltunk.

 

Harc a helyekért!

Biztosan megfigyeltétek, hogy a megállóban még nagyon lassan közlekedő, láthatóan nyugodt utasok turbófokozatra kapcsolva foglalják el a helyeket, majd látványosan kipakolják szatyraikat a mellettük lévő, még szabad ülőhelyekre.

Hasonló eset, amikor kismama, vagy idős ember utazik.

Ő áll, a fiatal ül. És ez így is marad, sajnos.

Én galád módon ilyenkor látványosan át szoktam adni a helyem, és titkon remélem, hogy a mellettem ülő fiatalember/kishölgy egy pillanatra elszégyelli magát és veszi a lapot.

Enni otthon, vagy az étteremben eszünk, nem az utcán és nem is tömegközlekedésen. Egyrészt összekenhetjük más ruháját, másrészt pedig,

ez is valahol egy privát tevékenység csakúgy, mint a sminkelés, vagy

körömvágás, lakkozás (igen, láttunk már ilyet is!),

amit nem illik másokkal megosztani.

Javasolt viszont a dezodor használata (nem csak a bkv-n!), ennek elmulasztása nagy hatással lehet embertársaidra.

 

És végezetül, egy plusz tipp:

Ha gyermekkel utazol, mindig vigyél neki egy kis innivalót és valami játékot, hogy lekösd a hosszabb út során. Senkinek sem jó gyereküvöltést hallgatni. Sem neked, sem az utasoknak.

És Nektek mi volt az eddigi legmeglepőbb, vagy legsokkolóbb tömegközlekedési élményetek?

Göbl Johanna

 

Göbl Johanna A Nécessaire blogmegálmodója, illem-influencer.

Korábban évekig dolgozott külföldön és itthon is, felsővezetők mellett és diplomata közegben, innen jött az ötlet és az igény, hogy illemtanácsadással foglalkozzon. A Nécessaire keretében, stílus- és kommunikációs szakemberek segítségével kurzusokat tart céges és magán ügyfelek számára is, legyen szó akár az igényes Nők kis fekete ruhájáról (Little Black Dress kurzus), az úriember-tréningről (Gentle-Men Kurzus) vagy épp esküvői etikettről.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.