Hogy vinne el az ördög, Tündérkeresztanya!

Kívántam. Teljesült. A fene vinné el!

Ülök az új lakásban. Új lakás, új munkahely. Egy hét örvényben.
Nézegetem az örökbefogadási feltételeket. Kutya. Nem gyerek.

– A francba is, mi a fenét csináltam már megint? – ennyi fut ki a számon.

Én vagyok a vonzás törvényének iskolapéldája.

Talán valahogy év elején, miután döbbenten konstatáltam, hogy 2018 se olyan „a mi évünk lesz” érzést kelt, kijelentettem, hogy szeptemberben én új munkahelyen fogok dolgozni, és új lakásba is költözöm. Egyedül. És örökbe fogadok egy kutyát.

És még azt is hozzátettem, ha ez nem valósul meg, és még karácsonykor is ugyanott fogom taposni az aszfaltot, világgá megyek.

Hát nem kellett világgá mennem. Valami úgy gondolta, még itt a helyem.

Tessék. Szeptember van.

Most tisztult le a kép, mit is kívántam.

Itt ülök egyedül az új lakásban, és tudjátok, van az az életszakasz, amikor az ember egyszerűen nem tudja, hol a helye, mit akar kezdeni az életével. Menne is, maradna is. Egyszer világutazó lenne, máskor inkább nagycsaládos. Úgy pattog a két iparág között, mint pingponglabda a macskakövön.

Én ilyenkor mindig kitűzök valami nagyobb célt. Amit, ha sikerül véghez vinnem, az okkal történik, ha meg nem, akkor nem úgy kellett lennie.

Én, nagy függetlenségi háborúkat vívó íróként akartam belépni a nagyvilágba. Erre most kiderül, hogy bizony olyan társas lény vagyok, aki szivacsként szívná magába a szeretetet, aki örömanyaként bánik a szobanövényeivel is, és bármikor képes palacsintát sütni a vendégeinek. (tehát a szomszédságomban jó lakni)

És, hogy tulajdonképpen mi a tanulság?

A tanulság az, ha kilépsz a komfortzónádból, áttelepíted magad egy másik helyre, mondjuk az óceán közepére egy jégdarab hátára,

akkor automatikusan meg kell jelennie annak az érzésnek,

ami utat fog mutatni.

Tudnod kell, mire vágysz valójában! Hogy ki vagy! Merre kell tovább menned! Bármennyire klisének hangzik.

Én most a kényelmes karosszékem után, ahol nem kellett a magánnyal ismerkednem, mert mindig volt lakótársam, most befekszem egy csónakba egyedül a tenger közepére.

És áthat a tudat:

na, babám, most vagy elkezdesz evezni, vagy itt fogsz megfagyni az ősz első hidegebb éjszakáján.

Támcsu Anikó

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.