Hova a francba tűnt az a 40 év?

Születésnapom reggelén azt a kérdést tettem fel magamnak, vajon hova a francba tűnt az elmúlt 40 év?!

Mintha nem is csináltam volna semmit… Közben meg dehogynem, csak olyan gyorsan elröpült.

Amíg ezen a kérdésen morfondíroztam, előguberáltam pár képet az eddigi életemből. Sírtam és nevettem közben egyszerre. Szépen törtek elő az emlékek.
A legviccesebb mondjuk az, hogy a „felnőtt” életem alatt mennyit változtam. No meg hogy mi lett a hosszú copfos Borikából 2018-ra.

A divat változása, a ruhák, a hajviselet, hogy épp

mikor mi volt a menő.

Most meg így visszatekintve mókás és ciki is egy pár.

Na de akkor nézzük is az elmúlt négy ikszet:

Minden Budapest XI. kerületében kezdődött… Onnan sok emlékem nincs, csak amit meséltek.

Az óvodás éveimre viszont igen jól emlékszem. Az óvodai-iskolai farsangoknál sokkal-sokkal jobb bulik voltak az otthoni farsangok, amit a szüleim szerveztek a családi és baráti gyerekeknek.

Az óvónénik előszeretettel fésülgették fenékig érő dús hajamat, a fotózásokon pedig pózoltattak is rendszeresen (én pedig mindig a kedvenc ruhámban mentem).

Mondjuk már akkor sem hagyott hidegen a jó stílus és a harmónia, gyűrűk figyeltek az apró kis kezecskéimen.

Az alsó tagozat is nagy élmény volt, Ilonka néni, a nyugdíjas tanító nénink szerettette meg velünk a tanulást. Miatta nem volt kérdés, hogy tanító néni leszek… azóta sok minden változott, de a gyerekek és a tanítás iránti szeretetem az megmaradt. Persze a hosszú hajammal itt is kitűntem, többek között Levente Péter is felfedezett.

A töketlenkedést pedig már akkor sem bírtam, így az Adj király katonát játékban is kiálltam a bandáért (az akkori cipő-zokni-bokacsörgetős gatyadivat azért elég gáz volt, így utólag). Vezetői képességeimet már ott elkezdtem kamatoztatni, de ahogy akkor, most is a csapat érdekeit tartom szem előtt!

A gimiben is még elég konszolidált voltam (a suli keretein belül), mondjuk a lányiskola nem is hagyott nagyon más választást. Ezt az érettségi tablóképem is alátámasztja.

A főiskolás évekből nem sok publikus kép maradt, az egyiken épp egy belga cserediáknál jártam és élveztem a fincsi édességeket.

Aztán egy remekül sikerült halloween-buli (vagy farsangi). Na, ezen tuti nem találja ki senki, melyik vagyok… Ezeket az időket soha nem fogom elfelejteni, a lehető legjobb döntés volt kollégistának lenni Esztergomban! És életre szóló barátságok, véd- és dacszövetségek köttettek akkoriban…

2002-ben vágattam le a hajam először rövidre, aztán pár évig ilyen is volt. A hajamon kívül feltűnt, hogy akkoriban milyen jól le voltam soványodva… Jöhetne a recept, kár hogy nem emlékszem, mitől sikerült…

A hajamon kívül feltűnt, hogy akkoriban milyen jól le voltam soványodva… Jöhetne a recept, kár hogy nem emlékszem, mitől sikerült… Az alábbi kép a szüleimmel közös olaszországi nyaralásunkon készült, Velencében (ez az övtáska egyébként azóta is megvan…)

Sajnos (vagy nem) ezek után, a 2010-ig való időkből nem maradt sok képem.  Vagy a sok költözés alatt elvesztek és egyszer majd előkerülnek… De azért mutatok pár emlékezeteset:

Rómában a barátnőmnél sokadszorra

 

Egy hihetetlen meglepetés szülinapi buli…
Krakkói emlék, Zubrowkával a zsebemben…
Egy emlékezetes szilveszteri buli azt hiszem 2014-ben
Ez is Krakkó, ahol a húgommal jártam

És aki nagyon fontos számomra a 2006-os születése óta, az pedig nem más, mint az én drága Klára unokahúgom, aki nekem csak Clarissa mia. A legjobb barátnők vagyunk… nem lehet szavakba önteni azt, amilyen kapcsolatban mi vagyunk, megelőztem minden ovis és iskolás barátnőt, rendszeresen tartunk csajos bulikat és persze Kowalsky meg a Vega és Ocho Macho koncertekre járunk…. És azt mondta a barátnőcikém,

soha nem leszek ciki neki és soha nem is leszek öreg, csak 18+ néhány év tapasztalat!

2013-ban egy újabb álmom teljesült, talárban vehettem át a 3. diplomámat. Annyira tetszett mindig is ez a hacuka és végre ez is pipa lett és persze mi is feldobtuk az égbe a fejfedőnket, ahogy illik… És rájöttem, hogy azért kellett az első kettő, hogy eljuttasson oda, amit a 3., mentálhigiénés szakemberi képesítésem jelent nekem.

2015-ben megvettem a kedvenc piros tűsarkúmat a szülinapomra és abban vettem át az unokahúgom által sütött dobostortámat (pici korom óta ez a kedvencem). És azóta is ha máskor nem, a szülinapomon ez a cipő van rajtam…

Az utóbbi pár évben készültek profi fotók egy-egy projekt kapcsán, vagy csak úgy magamnak. Szerintem mindenkinek alanyi jogon kellene, hogy járjon időszakonként egy profi fotózás az életében!

Egy Gatsby-stílusú esküvőn 2016-ban
Amikor a segítő szakemberi énemet mutatom (meg némi dolce vitát)
Örülök hogy a fotós barátnőm rábeszélt erre a dögös képre, imádom!

Az önkénteskedés is már régóta az életem része, az Ökumenikus Segélyszervezet csapatához még 2011-ben csatlakoztam. Nem múlhat el úgy év, advent meg pláne, hogy ne segítsek általuk a rászorulókon. 2016 év végét is jótékonykodással töltöttem szuper csapatban, például velük:

2017-ben pedig Nagy Ervinnel is együtt segítettünk:

De ami a legjobb az eddigi életemben, az a sok minden megélése és tapasztalása után magára várató szerelem, ami most már 2. éve tart. Első közös külföldi utunkon rögtön Róma-ntikázni mentünk…

Aztán közben lett kutyánk is, akitől a hajam gyakran égek áll…

Szerencsére nem érzem magam közel sem negyvennek

és a kozmetikusom szerint sem nézek ki annyinak.

Mindennek a titka persze a baromira jó genetika… Látnátok csak a szüleimet!

De az biztos, hogy az idő rohan és nagyon nem mindegy, mivel töltjük. Ezért tartom továbbra is azt a szokást, hogy a szülinapomon nem dolgozom, nem hagyom magam felidegesíteni, olyan programot szervezek, ami feltölt. Igyekszem a szeretteimmel lenni, sokat nevetni és nem aggódni a holnapon.

A férjem egy lovag (is)

Erről szerelmem is gondoskodott, először is meglepett 40 szál gyönyörű tulipánnal, majd egy kreatív saját készítésű szülinapi xxxx reggelivel. A nap további része is csodásan telt, mert

amíg egészség, szerelem, család veszi körül az embert, addig nincs baj!

Most pár napig azért méltó módon ünneplem magam, de ez szerintem tök normális.

Örülök annak, hogy jön a B oldal, kíváncsian várom,

mit tartogat számomra a következő 40 év.

Majd beszámolok róla ismét…

Tomkó Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük