Amikor izgulok, akkor…
Van, akinek a tenyere izzad. Másoknak a homloka verítékezik.
Néha a hang az, ami remeg és akad olyan is, akinek, nos – akinek a mosdóba kell szaladnia. De villámgyorsan.
Szóval amikor izgulok, akkor nekem sajnos nem kipirul az arcom, hanem megy a hasam!
Már az is gondot okoz, ha új helyekre kell mennem, mindaddig, amíg meg nem szokom a helyzetet.
Megszenvedem, ha új emberekkel kell találkoznom és persze az örök sláger: a tünetek minden alkalommal megjelennek, ha orvoshoz kell mennem. Attól totálisan kész vagyok.
Az egész életem szerencsésen alakítottam ki, így számomra az egész egy nagy komfortzóna. Néhány nem várt esemény időnként mégis kizökkent a jól megszokott kerékvágásomból. Ilyenkor nem győzöm magamnak mondogatni, hogy ,,NO PARA!” – többnyire hatástalanul.
Mert jön a görcs. Ez egy pöttyet kellemetlen, mert hiszitek vagy nem, már az adott helyzeteket megelőző napon sem tudok nyugodtan aludni. Aztán reggel remeg a hangom és a gyomrom… És érzem, itt a vég: nagyjából kergetni kezdem a wc-t.
Ez roppantmód bosszant, mert:
- Más is szeretne a kicsiny, ám annál hasznosabb helyre bejutni.
- Anyaként nekem kellene mindenkit terelgetnem, ehelyett viszont azon kell aggódnom, hogy én el tudok-e egyáltalán indulni. ,,Induljatok el, majd megyek én is!” – kiabálnám ilyenkor a legszívesebben.
- Sem enni, sem inni nem merek ilyenkor, a reggeli kávémon viszont nyilván már túl vagyok, ami csak tetézi e csodás állapotot. Evés és ivás nélkül viszont leesne a vércukrom.
Ha orvoshoz megyek, főképp, ha nőgyógyászhoz, a szorongásaim a plafonig érnek. Nem egyszerű… De végül találtam egy előnyét is az izgulásomnak:
Mire kiizgulom magam, úgy rendesen, olyan LAPOS HASAM LESZ, mint lánykoromban!
És mi nők úgyis mindent megteszünk a lapos hasért, nem igaz?
