Jaj, neee… Ma bulizunk! – Majdnem harminc évesen az éjszakában

Vészesen közeledik a születésnapom és mivel ez lesz az utolsó, amely kettessel kezdődik, így nyilván meg kell ünnepelni.

Vagyis lesz majd koncertezés, meg bulizás, meg minden ilyesmi.

De ez nem olyan egyszerű ám, mint ahogy gondoljátok! Ugyanis, ez a bulizás már nem ugyanaz a bulizás, mint abban az áldott tinikorban! (Amikor, mondjuk, én nem is jártam bulizni, mert későn kezdtem ezt az egész bizniszt.)

Na jó, akkor pontosítok: nem olyan, mint pár évvel ezelőtt.

Az egész éjszakás „ereszd el a hajam” kimozdulások megkínozzák az ember testét- lelkét, így muszáj egy pro és kontra listát készíteni, amúgy felnőttesen arról, hogy tényleg kell-e nekem ez az egész.

Mert milyen is, amikor így, majdnem 100 évesen

elindulsz bulizni?

A hét elején még: „Uhhh, ezazz, csak bírjam ki a hetet és pénteken bulizuuunk!!!”
Péntek este: „Jajj nee, ma bulizunk? Inkább itthon maradnék.”

Igen, ilyen ez.

Egy fárasztó hét után, nagy valószínűséggel, péntek este már csak arra vágyok majd, hogy bedőljek az ágyba és kialudjam magam úgy, hogy másnap nem kell ébresztőt állítani. Az az igazi boldogság.

Na de, ha már megígértem, akkor ugye, nincs mese: menni kell.

És ha menni kell, akkor jön a nagy kérdés:

„Mégis, mi a fenét vegyek fel?”


Ebben a korban már egyre gyakrabban helyezem a kényelmet a divat elé. Pláne, télvíz idején.
Néhány évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy ne miniszoknyában és magassarkúban vágjak neki az éjszakának.
Most már a „vagányul dögös”, vagy „kényelmesen vagány”, esetleg még „a lazán dögös” kifejezéseket használom a péntek esti outfitemre.

Azaz: nem fagyasztom be a fenekem, nem kínzom a lábam magassarkúval.

A vörös rúzs az kötelező.

Akinek jó vagyok így, annak jó vagyok,

a többieknek meg: csókolom.

Jupi, végre sikerült elindulni! De ki gondolná, hogy az eddigi megpróbáltatás kutyafüle volt ahhoz képest, ami még vár rám?
Szembesülnöm kell a szomorú ténnyel: körülöttem vagy mindenki nagyon fiatal, vagy tényleg mindenki szemtelenül fiatal. (Na jó, esetleg vannak még olyanok, akik most élik a második tinikorukat.)

De hova lettek a harmincasok?

Ki vitte el őket?

És hova dugta??

Nem kell sok idő, hogy rájöjjek, a válasz pofonegyszerű:
A: vagy otthon vannak és gyereket nevelnek,
B: vagy otthon vannak és a barátaikkal csendesen megisznak pár pohár valamit, majd lefekszenek aludni, mint ahogy nekem is tennem kellett volna.

Sebaj, én partizán vagyok, hol érdekel engem, hogy mit csinál mindenki más, én csak megyek a saját fejem után!

A saját fejem meg azt mondja, hogy mocskosul sokat kell inni ahhoz, hogy könnyedén elviseljem magam körül az embereket. Igaz, a fejem azt is mondja, hogy majd mocskosul másnapos leszek, de ha keveset iszom, akkor is az leszek és ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen, nem igaz?

Rendben, elég bátorságot gyűjtöttünk, most már a jäger beszél. Ő meg azt mondja, hogy ideje táncolni, hát akkor vágjunk bele!

amy poehler dancing GIF by Sisters

De mi ez itt?

Azt hittem, már rég kinőttem abból, hogy a pasik csak a tánctér szélén álljanak és onnan nézzék a táncoló csajokat, de neem, úgy látszik ebből sosem lehet kinőni.

Viszont, úgy tűnik, nagyon szépen belenőttem abba, hogy már ne csak a szüleim korának zenéje legyen retro, hanem az én tinikorom zenéje is… 

Na és ez az a pillanat,

amikor megelégelem az estét.

Lelki szemeim előtt a két sarokkal arrébb kapható hatalmas hamburger lebeg, meg az ágyam, ami mindennél jobban vonz, hogy belefeküdhessek, szigorúan EGYEDÜL!

Aztán szépen levonom a következtetést: sokkal jobban járok, ha én is, jó harmincashoz méltóan, otthon maradok a kis fenekemen, megiszok egy pohár valamit azzal a néhány baráttal, aki van és lefekszem aludni.

De az majd csak egy év múlva következik be.

A 29. születésnapon még keményen oda kell csapni és megmutatni a világnak, hogy

hogy bulizunk mi, húszévesek!

H.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük