Kávés percek igazi olasz módra

Reggel, amikor a kis kopottas sarki bárban, a 70-es évek retro hangulatát idéző művirágok és kockás terítők között összegyűlnek az olaszok egy kávé mellett, az olyan igazi Fellini és Monica Bellucci-hangulat.

Imádok ilyenkor én is beülni közéjük, hallgatni a reggeli „csicsergésüket”, és elmerülni a kávégép által öntött friss és bűvös illatba. Itt végre elhiszem, hogy igen, ez maga a „dolcevita”. Az olasz reggel bája, a kávé íze, a frissen sült „brioche”-ok sikkes sora a reggeli pillanatok kávémámorában…

Frissen rúzsozott szájú Nonna-k, karjukon elegáns Valentino-táskájukkal, klasszikus, megfigyelő Sophia Loren-szemüveggel a púderes arcukon, kézen fogva a fess kis unokáikat kísérik éppen az iskolába, de egy elegáns kavargatás és a kávé ekkor sem maradhat el.

Marcello a szemközti pizzás, kinek könyékig lisztporos a karja, miközben a legújabb lisztek összehasonlítását vitatja a báros hölggyel, közben csak kavarja és kavarja a kis feketét a pultnál állva.

Sofia néni a sarki virágos, kinek színes kendő fedi vaskos barna hajtincseit, kezében hatalmas virágcsokor, a mellette álló új postást mustrálja, és bár azt hiszem sosem találkoztak még, de mivel a kávé már csak ilyen: összeköt, kezdeményez, beszélgetésre bír.

Talán ezért is szeretjük.

A kávé és a hozzá kapcsolódó szokások, az olasz kultúra és életérzés alapvető eleme. A szebbnél szebb csészékben tálalt kis feketének bizony olyan kohéziós, összetartó ereje van, mint egy igazi Nonna-nak egy nagy „famiglia”-ban.

Így még az ismeretlen ismerősből is reggelente egy perc alatt lesz kedves „kávé ismerős” a bárpultok kopottas, fával borított szegleteiben. De ez jó!

Még amikor rohanunk is, a kávé mellett mindig jut időnk egymásra. Mert a kávé tiszteletet parancsol, és míg elfogyasztjuk, ott abban a pár percben, benne lüktetünk az életben, jelen vagyunk.

Udine-ben szinte minden kis sarkon, kis utcában, kis téren és nagy közlekedési csomópontokban a kávé az, ami lassításra késztet. Egy pár perces kikapcsolódásra, a történelmi házak tövében, a mesés színes freskókkal fedett árkádok alatt. Kortyolgatunk, adomázunk, majd tovaillanunk.

S már alig várjuk a reggelt, mikor a bárhangulat újra indul, felvonul a csillogó fekete, aki több, sokkal több nekünk olaszoknak, mint aminek első ránézésre gondoljuk.

Mert bizony a kávé, nemcsak az a kis fekete, az erős kis reggeli ébresztő, a kis tejhabbal megbolondított, a kávé az egyik ikonikus és ősi része az olasz életérzésnek. Az olasz életritmus számos alkotóeleme, a vérünkben, zsigereinkben rejlő életerők összesítője.

A kávé összeköt, a kávé beszélgetésre késztet, a kávé ízes, a kávé melletted van a nap minden percében, és Olaszországban bármerre megy az ember, ha még minden zárva is lesz a délutáni jövés menés közepette, egy jó kávét biztos, hogy talál.

Mert a kávé lételemünk. Mellette beszélgetünk, élünk, szeretünk és sokszor sírunk, hiszen sokan azért is szeretjük, mert egy pillanat alatt igazi hangulatos mikrokozmoszt teremt. Mindannyian összegyűlünk körülötte, mint a családi tűzhelynél.

Mert önmagában a reggeli erős kis feketét felhörpinteni egy pillanat műve lenne,

de ahogyan sok minden másnak is, az olaszoknál,

a kávéivásnak is megvan a kultúrája.

Reggelente a szigorú rövid kis espresso a divat, vagy ahogy itt nálunk sok helyen hívják, a „liscio”  (lisso-nak ejtjük), mely a leggyorsabban és frissen landol a kis fehér jellegzetes kávéscsészék medreiben.

Aztán ott van a kis fehér habbal bolondított „caffe macchiato”, mely a kis espresso fehérhabos verziója, amikor is a reggeli gyors kis feketénk, egy tejes köntöst kap, ezzel kellemes ízharmóniát alkotva a reggeli órákban.

A beszélgetős percekhez és a kevésbé rohanó reggelekhez hétvégén, előszeretettel zárkózik fel a kávés hadsereg hosszabb ideig tartó csapattársa, az elegánsan tálalt „caffe americano”, mely egy kicsit hosszabban főzött feketét takar. Ehhez egy külön kis fémedényben, vagy porcelánkiöntőben forró vizet adnak, mellyel kvázi a saját magunk arányai szerint tölthetjük fel, egy nagyobbacska csészében, a forró fekete halmazt. Anno emlékszem, mikor kikértem az első „americano-t” s egy remek koktél landolt előttem.  Így ha lehagyjuk a „caffe” szócskát ne lepődjünk meg, ha érkezik egy kellemes, Campari alapú jégkockán hűsölő narancsszínű italcsoda…

A habos – tejes kávékülönlegességekről is beszéljünk, melyekből a „capuccino”-t, de alapvetően minden, ami tejes, itt nálunk leginkább csak a délelőtti órákban isszák. Ugyanis azt vallják, hogy ebéd után a tej és a kávé együtt nem tesz jót az emésztésnek, és az olasz ember erre pedig, mint tudjuk, nagyon kényes.

Így ha késő délután valaki tejeskávét kér és a legkisebb szűk utcácskás tündéri olasz településen van, nem kell csodálkozni, ha Francesco a pultos az elegáns fehér ingjében és mandzsettájában a pult mögött majd furcsán néz az illetőre, a vastag keretes szemüveg mögül.

De elegánsan legyintve lefőz nekünk mindent, majd a kis bajsza alatt megjegyzi „turistici, turistici” (azaz turisták, turisták) és hozzá –beletörődve- mosolyog majd.

Csakúgy a „latte macchiato”, mely a capuccino nagy testvére, kis feketével, sok tejjel és a tetején tejhabbal, szintén beállhat a sorba a reggeli italok közé, miközben kimagasló üvegpohárban Ő áll a legmagasabban, a bárpultokon díszelegve.

Az olasz esték záróakkordja az éjszakába nyúló vacsorák után, a pörgős kis „ristretto”, mely az espresso éjszakai kistestvére, azért is „kis”, mert kb. feleakkora, mint egy espresso. Ez a piciny kis kávéadag, az espresso elsőként lefőtt, erősebbik fele, mely éppen egy piciny hörpintés.

A mi 92 éves Nonna-nk kötelező esti itala, aki boldogan hajtja fejét álomra tőle és vacsora után. Ő „ristretto” nélkül nem is megy az ágyba, mert véleménye szerint a kávé reggel és este kötelező eleme az élet ritmusának, és emellett még vagy naponta négyszer.

Ahogy pedig érkezik a nyár fuvallata és a kellemes meleg napok délutánjai, Grado-ban kiülünk a tengerparti sétányra, akkor az én kedvencem nem maradhat ki a sorból. Akinek eddig megmutattam, és akikkel megkóstoltattam, mindenkinek első látásra és első kortyra szerelem lett.

Ez a különleges fejeket elcsavaró, szíveket megdobogtató nyári kávé ital pedig nem más, mint a „caffe shakerato” maga.

Elmondhatatlanul szuper program kiülni akár a Piazza-ra, akár a lassított felvételként szemünk előtt zajlódó tengerparti promenád jeleneteinek a közepébe, kikérni egy ilyet, majd figyelni, ahogyan a karakteres szakállas pultos fiú, kezében egy nagy shaker-rel, melybe jeget és egy kávét tölt, igazi ritmusra, miként készíti el nekünk a habos, jeges feketét, melyből nyáron bizony sosem elég.

Én cukorszirup nélkül szeretem, mert szerintem úgy az igazi, de persze kérhető édes verzióban is.

Az igazi olasz nyár elengedhetetlen és szórakoztató itala, mely mellett kezünkbe vesszük az aznapi sajtót, felette szemezünk a tenger horizontjával, és a széles karimájú üvegpohárral a kezünkben, még ha csak 5-10 percre is, de igazán olasz dívák leszünk. Mindezt persze kalapban, hogyan máshogy?! Úgy az igazi.

Ne hagyjátok ki ezeket a pillanatokat, kávéval vagy kávé nélkül, akárhol is vagytok a világban!

Éljük meg a percet és a benne történt szépségeket, a kávét pedig érdemes bekapcsolni „társnak”. Mindegy, hogy milyen verzióban kortyolgatjuk, kevergetjük, egy a biztos, hogy ezek a percek mindig a mi „én időnk” legszebb kis puzzle darabkái lesznek.

Semperger Sommariva Kinga
Egy kis Itália

(a képek a szerző tulajdonát képezik)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük