Kedves Félelmeim, köszönöm nektek!

Legyünk hálásak a sok sz@rnak, ami történt és történik velünk!

Nélkülük soha nem tanultuk volna meg a nyíltságot és azt, hogy nem kell félni.

Liz Gilbert: Ízek, imák, szerelmek című könyvében olvastam először a jelenségről.  A jelenségről, hogy szívünkre emeljük és becézgetjük életünk mumusait.

A Szorongást. A Kishitűséget. A Megalázkodást. A Kisebbrendűséget.

Szeretettel és tisztelettel kell bánni azokkal, akiktől végső búcsút veszünk.

Kedves Szorongás, Kishitűség, Megalázkodás, Kisebbrendűség!

Köszönjük a többszöri és alapos földbe döngölést, mert csak így vehettük észre,

hogy már nem kapunk levegőt

és fel kell állnunk! 

Már nem félünk felfelé nézni, nem félünk lépni, még ugyan sárosak vagyunk, de ez már nem a mi lelkünkön szárad.

Szerettünk Benneteket! Izgalmas volt a várakozás, hogy például kitartó tanulásunkra ötöst kapunk-e, ha nem slukkolunk a láncdohányos tanárral, vagy profitorientált rendszeralkotásunkra kapunk-e előléptetést, ha nem szexelünk a menedzserrel.

Sajnos azt tapasztaltuk, hogy a helyzet akkor is változatlan marad, ha megalázkodunk. Mondták, hogy kapunk grátisz gumicukrot, ha egy lábon ugrálunk. De cukrot se kaptunk, és röhögtek is rajtunk.

Most, hogy már fogy a levegőnk, és igazságérzetünket irónia ápolja, könnyes búcsút veszünk.

Vigyázzatok magatokra,

erőt, egészséget, boldogságot kívánunk!

Szorongásnak sok mosolyt, Kishitűségnek sok reményt, Megalázkodásnak sok tartást, Kisebbrendűségnek sok önbizalmat.

Ideje másoknak félni tőlünk.

Véhá

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.