Kolbászolok, perecelek: magyar vagyok, ételekkel mondom el

Mézeskalácsillatú advent, kisgömböc…

Nem mondom, hogy erős lett a kávém, de már csak egyet kell aludni karácsonyig… Hahaha, ma nagyon szarkasztikus kedvemben vagyok! Előveszek a fémdobozból egy mézeskalácsot kísérőnek és azon gondolkodom, hogy bár az egész életünk a táplálkozásról szól – az adventi időben és karácsonykor különösen -,

a magyarban rengeteg kifejezés

hangsúlyozza kisgömböc mivoltunkat.

Akkor csapjunk bele a lecsóba!

Az adventi készülődésben imádok kolbászolni a városban.

Jó, a minap pereceltem egy hatalmasat biciklivel egy fagyott folton az úton. Tényleg mákom volt, de királylány módjára összekaptam magam, korona igazít és mentem tovább, mintha misem történt volna. Annyira be voltam sózva az adventi forgatagtól, hogy nem lehetett játszani a hattyú halálát.

A hidegben azért borsózott a hátam, így nem értem rá tökölni, de egy finom forralt bor csak fokozta a karácsonyi hangulatom (és a vérkeringésem).

Az esti mézesalma-sütéshez valami különleges mézet szerettem volna. Az árus nem sokat rizsázott és közölte, hogy vele ne kukoricázzak, egyértelműen a bodzás vegyes virágméz-különlegességre van szükségem. Kicsit felpaprikázott ez a stílus, de így karácsony előtt még csak szúrós szemmel sem néztem rá. Ezután már csak tejelnem kellett.

Végső úti célom a mézeskalácsárus volt. Egy kis kóstolóval lekenyerezett és miután levajaztuk a miből mennyi kérdéskört, már csak egy kis kedvezményt kellett kisajtolnom belőle.

Mosolyogtam a fejemben átsuhanó gondolatsoron és még egy mézeskalácsot elropogtattam, ha már lúd, legyen kövér alapon! Vagy úgy is mondhatnám, nem ér a nevem, káposzta a fejem! Nem zavarhat senki sem.

Kirizs Kornélia

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.