Komment – kultúra

Kedves Olvasók, előre is kérlek Titeket, hogy a következő sorok ne szegjék kedvetek a véleménynyilvánítástól! Engem nagyon is érdekel, mit gondoltok a témával kapcsolatban.

Egyszer hallottam a rádióban, hogy Pink kiakadt nevelési módszereit kritizáló ,,rajongóira”. Meg úgy nagyjából az egész kanapétroll mozgalomra, melynek önjelölt képviselői előszeretettel gyűjtenek cyberbullying okleveleket szabadidejükben.

Egyébként nagyon fontosnak tartom már az elején tisztázni, hogy nekem a kanapékkal meg a kritikákkal sincs különösebb problémám, sőt, szűz jegyűként plátói szerelemben állok a tökéletességgel.

Láss csodát, az énekesnő is a jegy szülötte! Tehát feltehetően rendkívül kritikus és igényes saját munkájára, és ennek köszönheti díjait, sikereit. Mármint nem annak, hogy szűz, hanem, hogy tehetséges, szorgalmas.

Kemény munka, majd siker, elismerés, happy end. De nem ma…

Mert ma senki nem lehet sikeres, anélkül, hogy minden dicsérő szóra, jutna 10123 fricskázó üzenet, komment. Kanapékomment.

Az ezeknek olvasásába, feldolgozásába belefáradt sztárok, bloggerek, élsportolók, gyakran azt üzenik a nemes publikumnak: „Csináljátok jobban!”

Én ezzel nem értek egyet. Nem kell náluk jobban csinálni, azt, amit ők választottak pályájuknak, hivatásuknak. Nem véletlenül nem lett mindenki bokszoló, énekes, modell. Mindenkinek joga van eldönteni, mi akar lenni,

és ha professzionális, komment huszár, három műszakban, akkor csinálja azt.

De csinálja jól!

Elmondjam hogyan?

Tájékozódjon!

Ugyanis egy jól megalapozott, műveltséget és intelligenciát sugalló, szórakoztató, vagy legalább építőjellegű hozzászólás ma kincset ér.

Tudom, ez baromi nehéz lehet egy olyan világban, ahol sok online magazin is azzal operál, hogy kattintás-hajhász, provokatív cikkeket ír, melyben kritizál, elítél, feltételez…

Aztán fantáziájának szüleményeit valós személyekhez, történésekhez köti, és erről alkot véleményt. Kommentprofi társadalmunk pedig máris ostorcsattogtatással hajtja tovább a fricskaszekeret.

Visszatérve Pinkre, a rádiós műsorvezető szerint, az énekesnő csak olajat öntött a tűzre, és inkább annyiban kellett volna hagynia az ügyet. Szóval, Pink ne védje meg magát, Pink ne olvassa a kommenteket, és ne válasszon ilyen szakmát, ha nem érdeklik a negatív vélemények!

Mi pedig mondjuk meg neki, hogyan kellene élnie, mert a 39 év tapasztalat, három Grammy-díj, 13 év házasság, és a gyermekei még biztos nem tanították meg rá…

Hogy néz ki ez itthon kicsiben? Megnézek egy videó bejegyzést egy rangos sporteseményről, és:

  • a hozzászólók 30%-a szid egy olyan személyt, aki nincs is a felvételen,
  • 10%-a egész pozitív,
  • de van 30% aki erősen megkérdőjelezi, miért olyan pozitívak,
  • a maradék 30% pedig saját kompetenciáit hasonlítja a felvételen szereplőkéhez…

Például: „Én sokkal jobban tudok egynyári virágokat ültetni, mint ez a kétballábas – 12 lefutott kilométer után összefüggő, intelligens, választékos, levegőkapkodás mentes – nyilatkozatot adni.”
„Tovább is van, mondjam még?”

Korunk legindokoltabb törekvései közé tartozik a women’s empowerment, ami dióhéjban annyit jelent, hogy társadalmunk azonos feltételeket, lehetőségeket és jogokat biztosít mindkét nem számára, ezzel erősítve a nők szerepét.

Mi pedig támogatjuk, segítjük és inspiráljuk egymást.

Nem kell sokat böngészni a magyar közösségi oldalakat ahhoz, hogy észrevegyük, valahol félrecsúszott a feminizmus ezen vívmánya kicsiny országunkban. Mert az említett platformokon, rengetegen félreértelmezik, mi is az eszme lényege.

A nőnek joga és lehetősége legyen eldöntenie, mit szeretne.

Na, ma van egy csomó nő, aki él is a lehetőséggel és eldönti, és van egy csomó másik nő, aki nem csak megkérdőjelezi, de indokolatlanul trágár módon kritizálja is őket. Szokásaikat, külsejüket, stílusukat, párjukat, és én is nehezen hiszek a szememnek, de néha még a gyerekeiket is.

Szólásszabadság van, persze. De azért az utcán se kiabálsz utánam, hogy „a fehér kövérít”, ugye? Amikor fizetek a kasszánál, nem kérdezed meg, hogy „téged eltartanak”?!

„Nem ismerjük egymást, de te pont úgy nézel ki, mint akinek van ideje konditerembe járni a férje pénzéből…”

Igen, én is gondolok csúnyát emberekről. Az előítélet, első benyomás létező, egészséges reakciók, melyek ösztönözhetik egyes dolgok megismerését, meg nem ismerését, erős ignorálást.

DE nem hatalmaznak fel minket mások sértegetésére, megbántására.

„Én aztán, ami a szívemen, az a számon típus vagyok!”

Igen? Ez van a szíveden? Ott csücsül ez a kis komment szörny, keresve kihez tudna pár kedves szót intézni? Kétlem.

Remélem nem…

Kedves Olvasók, végül kérlek Titeket, szeressük, tiszteljük, és értékeljük egymást kicsit jobban, a világhálón is!

STOP CYBERBULLYING

Csiszár Lilla

(kezdőkép: pexels)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük