Leszállítottak az érzelmi hullámvasútról

Amilyen hirtelen toppant az életembe, olyan hamar távozott is. Majd’ egy hónapnyi hullámvasút volt ez.

Igazság szerint, le lettem szállítva róla… De ott állok az alján még mindig, hogy hátha megáll és én újra felszállhatok.

Hosszú évek óta nem éreztem azt, amit vele.

Mellette megállt az idő, óriási nyugalom kerített hatalmába.

Ahogy ő nevezte: teknősbéka pulzusom lett mellette.

A jelenlétében olyan nyugalmat és biztonságot éreztem, amit semmihez nem lehet hasonlítani. Önzőn hangzik, de ő volt az én érzelmi akkumulátorom. Képviselte számomra az úgynevezett Férfi energiát.

Nem, ő nem szerelem. Inkább úgy nevezném, hogy találtam egy lelki társat, egy barátot, ami igen, bevallom, extrákkal volt fűszerezve.

Elveszítettem, mert így döntött, és nekem ebbe nem volt beleszólásom.

Most egy hatalmas űr tátong bennem…

Egy borzalmas nap után mindig azt vártam, hogy este legyen és beszéljünk… Bármiről.

Nem mondtam el neki az apró cseprő problémáim, mégis, mikor este lett, bár nem beszéltünk róla, minden megoldásra talált a fejemben.

Kisimult a horizont. Sőt, ami addig problémának tűnt, utána egy vállvonással túltettem magam rajta.

Ott volt, és én legyőzhetetlen

lettem általa.

Mikor rám szólt, mert a körmöm pattogtattam… Majd megfogta a kezem, és szépen lassan elkezdett a pulzusom egy teknősbéka járásához hasonlítani. Belassult minden. Kivéve az idő: pár óra pillanatoknak tűnt mellette.

Ülök az irodában és mosolygok, ha felidézem azt, ahogy az autóm szélvédőjét majdnem kifejelte, mert nem tudta az ülést beállítani…

De emellett próbálom visszatartani a sírást, mert már hiányzik az, amik mi voltunk.

Tudom, hogy ezek az energiák mélyen bennem is megvannak.

Most talán az a legnagyobb feladatom, hogy magamban is megtaláljam azt a biztonságot, amit vele éltem meg.

Olvasói levél

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük