You are currently viewing Levél az apámnak, aki sosem szeretett

Levél az apámnak, aki sosem szeretett

Apu!

Ha akarnálak, sem tudnálak elfelejteni, hiszen az első tetoválásomat 16 évesen miattad csináltattam.

Örökre, életem végéig velem fog maradni, pedig szívem szerint mindent kitörölnék veled kapcsolatban.
,,Hope” – Azt jelenti, ,,remény”.

Minden egyes nap reménykedtem, hogy megváltozol,

hogy talán egy nap fontos leszek és szeretni fogsz.

Emlékszem az arcodra, mikor először megláttad, láttam az undort a szemedben. Pedig ha tudnád, hogy mostanra sikerült csak megbánnom. Nem magát a tetoválást, hanem hogy miattad.

Tudod, mire emlékszem még?

Emlékszem az arcodra és a hangsúlyodra, amikor megláttál fekete hajjal, és azt mondtad, ,,gyönyörű vagy”.

Emlékszem arra, amikor a bátyámat mentők hozták haza éjszaka, de te sörrel a kezedben elaludtál a padlón, és nem tudtalak felkelteni. Nagyon féltem akkor.

Emlékszem arra, amikor elájultam és felszakadt a fejem, te pedig nem adtad oda anyunak a kocsikulcsot, hogy bevigyen a kórházba. Végül keresztapu vitt be minket. A heg azóta sem múlt el nyomtalanul.

Emlékszem, mikor két évvel ezelőtt,  karácsonykor egyetlen dolgot kértem tőled:

,,Hívj fel, ha hiányzom.” Azóta sem kerestél.

Emlékszem, mikor felhívtalak a születésnapodon, pedig te nem hívtál fel az enyémen.

Emlékszem, mikor hónapok után újra láttál, és megjegyezted, hogy meghíztam.

Akkor már egy ideje bulimiás voltam. Önértékelési gondjaim voltak, testképzavarom.

Utáltam magam.

Nem tudtad. Honnan is tudhattad volna?

De azt nem jegyezted meg, hogy levágattam a derékig érő hajam… Ma már a vállamig sem ér.
Emlékszem, egy 34 éves férfi vállán sírtam a szülinapom estéjén, mert nem hívtál fel. Tudtam, hogy nem fogsz felhívni.

Ez a férfi elhitette velem, hogy szeret, de csak birtokolni akart. Nem tudtam senkitől tanácsot kérni, “apa”, mit kellett volna tennem? Elmenekültem.

Nem voltál itt, hogy sírhassak a válladon, hogy azt mondd,

,,minden rendben lesz”.

Nem tudsz rólam semmit.
Hogy 2 évig drogfüggő voltam. Nem akartam szembenézni a valósággal.
Hogy az exemmel milyen kapcsolatom volt, hogy miket tett velem.

Hogy mennyi sikerem volt, hogy hányszor buktam el, hányszor voltam padlón és a fellegekben, hogy miket tettem azalatt az egy év alatt, amíg egyedül voltam.

Ezidő alatt elég sok ember megfordult az életemben, és azt hittem, ez normális. Elhitették velem, hogy szeretnek, hogy fontos vagyok, de sosem maradtak itt éjszakára.

Dicsekedtek velem, de nem vállaltak fel. Hitegettek, de sosem bizonyítottak. Ígérgettek, de sosem tartották be.

Felépítettek bennem egy világot, aztán eltűntek.

Kihasználták a testem és a lelkem egyaránt.

Itt hagytak engem a megválaszolatlan kérdésekkel, hogy mit rontottam el már megint?

Emlékszem, voltam olyan idióta, hogy négy hónapig vártam egy férfira, mert azt hittem, szeret.

Hinni akartam, hogy engem lehet szeretni.

Te biztos megmondtad volna az elején, hogy tévedek…

Ezek után senkit sem engedtem közel magamhoz.
Ellenálló, magas falakat húztam magam köré. Így senki sem tudott nekem fájdalmat okozni, csak én, mert a falakon belül  csak én voltam. Viszont boldoggá sem tehetett így senki.

Talán ha itt lettél volna, nem csúszok bele a testképzavarba és az önutálatba.

Hogyan szeressem magam, ha

a saját apám nem szeret?

Talán ha itt lettél volna, megmondtad volna, hogy butaságot csinálok.
Talán ha itt lettél volna, feleennyi sérülést éltem volna meg.
Talán ha az apám lettél volna, lett volna tartásom és büszkeségem.
Talán ha az apám lettél volna, megtanítottál volna nemet mondani, hogy ne tegyek és ne tehessenek velem olyat, amit nem akarok.

Túl sok a volna.

Beleuntam a szomorúságba, a reménybe  és a várakozásba.

Kaptál 5 évet az életemből. Nem kell, hogy szeress. Nem akarom, hogy keress. Eddig sem tetted, ezek után sem lesz nehéz ellenállnod a késztetésnek, hogy felhívj.

Szerettelek, mert az apám vagy. De minden egyes nap fájdalmat okoztál, ami miatt gyűlöltelek.

És gyűlöltem saját magam, mert nem értettem, miért vagy még mindig fontos nekem, ha én semmit sem jelentek neked.
Ne mondd, hogy nem így van.

Eddig sem voltál az életem része, mert nem akartál az lenni.

Most pedig már én nem akarom, hogy az életem része legyél.

Boldog leszek nélküled is.

Semmi mást nem szerettem volna, csak hogy felhívj, és azt mondd, hogy minden rendben lesz, mert te itt vagy mellettem, szeretsz és büszke vagy rám.

Mondd, “apa”, te boldog vagy nélkülem?

Ez az utolsó levelem, nem foglak keresni többé.

Minden olyan lesz, mintha meg sem születtem volna. Olyan lesz minden, mint eddig.

Szeretettel, múlt időben:
Evelin.

Varga Evelin

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?