Mániákus shoppingoló voltam

Mindig is imádtam a ruhákat.

A ruháknál is jobban pedig a turkálókat és üzleteket járni, szetteket összepárosítani.

 

Nálam sosem a drága és márkás darabok jelentették a nagy zsákmányt, inkább a mennyiségre mentem rá. Nem is csoda, hogy rengeteg ruhám van, a szekrényem dugig és én ezt imádom! Van miből gazdálkodni, mondhatnám így is.

A baj ott kezdődött,  amikor rájöttem, hogy a ruháim nagy részét nem használom, ennek ellenére tovább folytattam a felhalmozást.

Hangsúlyozom, nem vagyok dúsgazdag csaj, mindig az akciókat és a jobb minőségű second hand cuccokat részesítettem előnyben. Összeadogatva mégis sok pénzt szórtam ki – kvázi feleslegesen…

Hihetetlen, de van olyan cuccom,

ami sosem volt rajtam.

Idegesített a pénzszórás és az is elég idegesítő volt, hogy folyton kifogásokat kellett gyártanom a pasimnak, hogy most éppen miért volt szükségem halaszthatatlanul arra a bizonyos új felsőre, vagy szoknyára.

Szoknyára, amit például soha nem hordok…

Egy idő után elkezdtem felismerni, hogy a ruhavásárlás már egyáltalán nem okoz örömöt, sőt, kényszeressé vált. Az agyam teljesen átkattant és a kedvenc üzleteimben minden darabot végig akartam nézni. Akkor is, ha már éreztem, hogy fáradt vagyok és nem is érzem jól magam ettől.

Nem tudtam elszakadni.

Aztán elérkezett a csúcspont, azzal az utolsó vásárlással, amikor ugyan „csak” két pólót vettem magamnak, de valami mégis történt.

Fizettem, a szatyrokat magamhoz vettem és örömérzet nélkül hazasétáltam. Minek vettem meg ezeket a cuccokat, ha már örülni sem tudok nekik? Mi az értelme ennek?!

Elhatároztam, hogy leállok,

mert ez már betegség, nem élvezet.

Megfogadtam, hogy pár hónapig nem vásárolok semmit magamnak.

Közben elkezdtem gondolkozni és elég hamar rájöttem a felesleges vásárlásaim okaira. Pótcselekvés. Szabadidős elfoglaltság. Kompenzáció. Tudtam, miért jutottam idáig és azt is, hogy ki kell lépnem ebből a lehetetlen helyzetből. A helyzetből, melyet egy, a környezetemben történt tragédia okozott…

Elszégyelltem magam.
Rájöttem, hogy egy unatkozó fruska vagyok, aki a saját hiányosságai miatt a felhalmozásba kapaszkodik. Rájöttem, hogy mennyire kicsinyes is vagyok igazából és hogy elmegyek az élet igazán fontos dolgai mellett. Hirtelen rájöttem, mennyi mindenem van…

Attól a perctől kezdve tudom, hogy a ruhák nem számítanak.

Hogy teljesen mindegy, miben megyek dolgozni és sétálni. A lényeg az, amit az emberektől kapok és amit nekik adhatok. A lényeg az, hogy van otthonom és szerető családom.

A lényeg az, hogy van, aminek örüljek

vásárlás nélkül is.

Julia

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.