Megcsalt azzal a kis szőkével, akinek mindig is volt valami gyanús a mosolyában…

Már legalább negyed órája nézte a tükörképét, és arra gondolt, hogy ezt tényleg képtelen feldolgozni.

Soha nem voltak illúziói, mindig tudta, hogy nem alkotnak ,,álompárt”, de bízott a szerelmükben, a kapcsolatukban.

Benne.

Benne, aki hónapok óta csalja azzal a kis szőkével, akinek mindig is

volt valami gyanús a mosolyában, amikor ráköszönt.

De a futó feltételezést minduntalan felváltotta a gondolat: Buta tyúk! Csak kollégák, és különben is szégyen, hogy azt feltételezed, megcsal!

És mégis megtette. És ő egyfolytában magában kereste a hibát.

Biztos nem volt elég odaadó az ágyban. Talán túl sok időt foglalkozott a gyerekekkel és a munkájával.

Többször kellett volna a kedvenc ételét főzni neki. Hallgatni, amikor elfelejtette az évfordulókat, születésnapot, gyerekekét…

Nem bőgni, amikor feltette a kérdést: mikor nyered vissza a szülés előtti alakodat? Hanem még keményebben tornázni.

Igazat adni neki, amikor megjegyezte: már nem az a lány vagy, aki tíz évvel ezelőtt voltál.

Hiszen tényleg megváltozott.

Le sem tudja tagadni a sok álmatlan éjszakát az arcáról, amikor a gyerekek mellett virrasztott, mert fájt a foguk, vagy lázasak voltak, vagy csak nem akartak egyedül lenni a sötétben.

Igen, sokkal több időt kellett volna vele foglalkoznia és akkor most nem azzal a nyakig comb lánnyal lenne. Hanem vele és a gyerekekkel.

A gyerekek! Mit mond nekik? ,,Apa elment, mert anya nem szerette jól?”

Vajon mit értett ezalatt? Hogyan kellett volna ennél jobban szeretnie?

Az idővel képtelen volt szembeszállni. És bár elismeri, hogy kevés jutott egymásra, de amikor mégis sikerült kettesben maradniuk, mindig csak rá koncentrált.

És a nő szépen felültette magát a vádlottak padjára, és meg volt győződve arról, hogy az ő hibája, amiért elhagyták. Az ő hibája, hogy a gyerekek apa nélkül maradtak és , hogy a ,,szerencsétlen ember” belemenekült annak a másiknak a karjába.

És ekkor belül megszólalt egy hang:

te hülye vagy!

A nő meglepődött azon, hogy milyen régen hallotta ezt az elfeledett és ismerős hangot. Valaki fellázadt benne és szinte arcon csapta a felismerés: ez most tényleg nem az ő hibája volt!

Persze biztos voltak tévedései az idők folyamán, és tuti, hogy nem egyszer figyelmetlen volt vele, de mégis miért önmagát okolja történtekért?

Ismét belenézett a tükörbe, és a kisírt szemeket már nem is látta olyan ijesztőnek.

Igen, megcsalták, elárulták, elhagyták. Fogalma sem volt, hogyan tovább, de egyet biztosan tudott: megcsinálja, mert képes rá.

Mert hagyta, hogy belerúgjanak, de most már elég!

Most már hitt magában.

Tudta, bármilyen helyzetből feláll, ha belepusztul is, de

emelt fővel fogja végigcsinálni ezt az egészet.

Mert ha meg is csalták és le is cserélték egy fiatalabbért, még ugyanaz, aki mindig is volt.

Egy erős, magabiztos, és a lehetetlent is legyőzni képes ember.

Maga a nagybetűs

NŐ.

Hegyi László

 

One thought on “Megcsalt azzal a kis szőkével, akinek mindig is volt valami gyanús a mosolyában…

  1. Mintha csak édesanyámról írták volna. Két gyerkőccel hagyta ott az első férje. És mi volt az indok, miért csalta meg? Hogy nem csomagolt neki tízórait reggelente…
    Egyedül fejezte be az építkezést, letette a jogsit, dolgozott és tanult is. Majd találkozott az apukámmal és szült neki még másik kettő gyerkőcöt. 🙂 Na, az más kérdés, hogy milyen volt felnőni egy mozaik családban. “A gyereked meg a gyerekem veri a gyerekünket.” 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.