Míg te csak játszol velem, én addig bennünk hiszek

Megpróbáltam minden lehetséges módon elmondani neked, hogy mennyire szenvedek a hiányodtól! Kedves voltam és cserfes, mint a kislányok mikor valami után nagyon sóvárognak.

Vádoltalak és rád ordítottam minden fájdalmam, bízva abban, hogy a szavaim legalább olyan sebeket ejtenek rajtad, mint amiket te okoztál az én lelkemben. Megalkudtam, kompromisszumra kész voltam, érvekkel és megbánással, mint a vádlott ki halálos ítéletére vár. Elcsendesedtem, hallgattam a csendet, hallgattam hátha a némaságom feloldja szótlanságod.

Aztán elfáradtam, vérző szívemen megalvadt a vér, a sebem tátongott, de már megtanultam a hiányoddal élni.

És ekkor üzentél nekem.

Üzentél, miközben már elhittem sosem hallok felőled. Egy pillanatra napsütés kukucskált be a szívem ablakán, egy percre elhittem, hogy nem feledtél el és nem is akartál tán sosem. Azt gondoltam csak valami ostoba vicc volt az egész.

És most megint itt vagyok. Egyedül. Nélküled.

Nem tudom, és nem értem miért. Millió bennem a kérdés, amire lehet, hogy sosem kapok választ, de abban most már biztos vagyok, hogy nem bennem van a hiba. Mert tudod, ha valakit szeretek, akkor megmutatom neki, viszont ha nem szeretem, akkor egy mondattal vetek véget mindennek.

De te… Te játszol. Játszol, mert én hülye hagyom. Mert én bolond még mindig szeretlek. Mert még hiszek és mert sosem adom fel. Hiszek benned, hiszek magunkban, még az utolsó szívverésem is érted dobban majd.

M.

(kezdőkép: pixabay)

One thought on “Míg te csak játszol velem, én addig bennünk hiszek

  1. Ki vagy teee, monddd, mert én nem az biztos én már ne tudom ki vagyok….
    Kivagyok már!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük