Minden ember mögött van egy történet – Dóra

Dóra.

29 éves. Szingli. Aki éppen most törte össze valakinek a szívét.

És ami mögötte van…

Mi történt veled? Mi történt veled, hogy ilyen lettél? Mitől lettél ilyen?”- áll velem szemben, és én nem tudok neki válaszolni. Éppen most törtem össze a szívét, akaratom ellenére, és iszonyú bűntudatom van. Nem akartam bántani, soha, eszembe nem jutott volna. Valahogy olyan, mintha le lennék zárva, hét lakat alatt. Áll velem szemben, egyre csak ezt hajtogatja és nekem fogalmam sincs, hogy mitől lettem ilyen.

Én úgy gondolok magamra, mint valaki, aki szingli. 29 éves vagyok. Most már a harmadik évemet taposom így. Bevallom, ez elég frusztráló tud lenni. Mások „ebben a korban” már házasodnak, meg gyereket terveznek, vagy legalábbis tartós párkapcsolatban élnek. Nos, én nem.

Én, amikor megpróbálok ezen változtatni, az mindig katasztrófába torkollik.

Tudom, az egyedüllétnek lélekjobbító hatása van, hát én már annyira megjobbítottam a lelkem, amennyire csak lehet. Amint látszik, nem jártam túl nagy sikerrel.

Persze, nem volt ez mindig így.

Viszonylag, – nem, tényleg – későn kezdtem el pasizni. Addig csak a fél világba voltam szerelmes, sztárokba, osztálytársakba, a buszon velem együtt utazó srácokba, persze csak úgy, „plátóilag”. Aztán beütött.

19 évesen akadtam össze életem első, nem plátói szerelmével, aki mindenhogyan az első volt. Az első, aki mellettem még másik három lánnyal élt kapcsolatban (szerintem elég jó logisztikai érzéke volt a srácnak), az első, akinek gyűrűs menyasszonya volt, az első, aki meglopott, az első, aki miatt a villamoson nyakláncot szakítottak le a nyakamból (a másik barátnő). Csúnya sztori volt, na. És az első, akinek minden szavát hittem, mert a 19 éves lelkem annyira vágyott arra, hogy végre valaki őt is szeresse. Hát, nem jött össze.

De nem… Nem ettől lettem ilyen. Utána sem rendült meg a bizalmam. Éldegéltem boldog párkapcsolatban, tényleg boldogban, meg majdnem tökéletesben. Gyerekkapcsolatok voltak, (szám szerint kettő), huszonnéhány éves fejjel. Mit szépítsek, féltem attól, hogy hosszú távon nem bírnánk mi egymással, és mindkét fiútól én jöttem el. Igaz, azóta beláttam, hogy ez szükséges és elkerülhetetlen volt.

Aztán indult ez a három év. Több, mint három. Meg kezdődtek a „próbálkozások”. Lehet, azoktól lettem ilyen.

Mit is meséljek el? Hogy hajtottak el úgy kocsival, hogy „délután hívlak”, ugye mondanom sem kell, hogy azóta is hív az illető? Hogy mondtak már le találkozót fél órával korábban, azzal az indokkal, hogy az illető annyira nagyon szerelmes lett (mert ugye én olyan ellenállhatatlan vagyok), hogy ettől halálra rémült. Aztán, mikor sikeresen visszakönyörögte magát (mert a lelkem még mindig vágyott a szeretetre), eljátszotta ugyanezt. Tudom, felmelegítve csak a…

Meséljem-e el, hogy három napig ezután, ha valaki csak hozzám szólt, én rögtön elsírtam magam?

Lehet attól lettem ilyen, hogy küldtek már el úgy, hogy nagyon aranyos lány vagyok de… Az aranyos lányokba ugye nem szoktak beleszeretni.

Vagy lehet inkább attól, hogy miközben csak rám vártak, és engem akartak, éppen valaki más feküdt mellettük? Hogy utána az a más beállított a szombat estémbe, és majdnem megismétlődött a nyakláncos történet, sok évvel korábban a villamosról?

Vagy… Azt is el tudom képzelni, hogy attól lettem ilyen, hogy volt már, akit más lány arcából szedtem ki, amikor engem nevezett gyönyörűnek és velem akart lenni. Vagy lehet inkább, hogy a legutolsó intézett el mindent, aki szintén nem érzett irántam semmit, miközben pár nappal korábban még a közös jövőt tervezgette.

Lehet, hogy ezektől lettem ilyen. Lehet, hogy mástól. Fogalmam sincs.

Lehet ezért vagyok cinikus, meg bizalmatlan, zárkózott, és ezért félek, ezért nem merek, ezért nem akarok. Lehet, ezért bántok másokat.

Vagy mert mindezek ellenére és után, én még mindig nagyon szeretnék szeretni, és nagyon szeretném, hogy szeressenek. És lehet, hogy ezért vagyok néha meggondolatlan. És lehet ezért követek el néha hibákat, követem el ugyanazt, mint amit éppen velem is tettek.

Én próbálok nem fájdalmat okozni. De van, amikor nem sikerül.

Dóra vagyok. 29 éves. Egyedülálló. Bántottak már meg, és én is bántottam meg másokat. Azt hiszem, nincs szerencsém a szerelemben. Ez az én történetem.

És a tied mi? Elmeséled?

One thought on “Minden ember mögött van egy történet – Dóra

  1. Üdv!
    Dórának üzzenném szívesen kivezetem a szingli létből,ha adja a kezét és hagyja,hogy vezessem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük