Minden ember mögött van egy történet – Sára

Sára.

34 éves. Egyedülálló anya.

És ami mögötte van…

15 évesen beleszerettem egy fiúba. Ő volt, aki először megcsókolt. Mit mondjak: a fellegekben jártam.
Akkoriban nem volt mobiltelefon: leveleztünk, nagyon sokáig, mivel az ország két végében laktunk. Az élet úgy hozta, hogy a főiskolán újra egymásba botlottunk.

Beleszerettem, immár érett fejjel. Ő volt az első és egyetlen férfi az életemben.  Én még régi nevelést kaptam. Szüleim megtanítottak arra, hogy ,,Annak add csak oda magad, akit szeretsz… Úgy igazán.” Így is tettem.

A főiskola befejezése után odaköltöztem hozzájuk. Négy év után összeházasodtunk, lakást vettünk, dolgoztunk. Három évvel később várandós lettem. Tervezett gyerek volt. A terhességem nem volt zökkenőmentes, végig dolgoztam, hogy legyen pénzünk, mindent meg tudjunk venni, mire a pici megérkezik. Szeretettel vártuk az új családtagot.

Így visszagondolva, sose bánt úgy velem ebben az időszakban, mint ahogy másoktól hallottam. Kislányunk egy hónappal a kiírt időpont előtt született meg. A szülés nehéz volt, de minden pillanatára szeretettel emlékezem. Pedig egyedül voltam, a férjem nem volt bent velem.  Egy nő életében a legszebb dolog, amikor a karjában tarthatja a gyermekét, akit addig sosem látott, de érzett, beszélt hozzá, simogatta…

Két hetet töltöttünk a koraszülött osztályon. A férjem már akkor furcsán viselkedett, de bebeszéltem magamnak, hogy biztos neki is új a helyzet. Elérkezett a nap, mikor hazamehettünk. Ő otthagyott a kislányunkkal, mert neki ,,dolga volt”.

Az első pillanattól fogva idegenkedett a gyermekünktől, sokat volt távol. Nagyon nehéz időszak volt, minderre egyedül maradtam.
Aztán, amikor már egy hónapja nem beszélt velem a férjem, hozzám sem ért, csak a számítógépbe volt belebújva, rákérdeztem: ,,Mi a bajod?”
Azt válaszolta, nem tudja ezt a házasságot még 10-15 évig csinálni.

Volt valakije. Mindent megpróbáltam, hogy helyreállítsam a dolgokat, de mindent elutasított.

Egy este úgy jött haza, hogy szerelmes. Lelkem mélyén tudtam, de összetört a szívem. Összecsomagolt, elvitte a cuccait, az ágyát, az evőeszközöket, mosóport. Azt mondta, örüljek, hogy a hűtőből nem pakol ki.

A rózsaszín világom ott és akkor összetört. Egyedül maradtam egy 2,5 hónapos gyerekkel.

A válás és a vagyoni per sem volt zökkenőmentes… A volt férjem el akarta árvereztetni a lakásunkat a bírósággal, amit nem hagyhattam. Természetesen a lakástörlesztőt nem fizette tovább, így más megoldásban gondolkodtam. A kislányom négy hónapos korától bölcsődébe járt, s én visszamentem dolgozni. Minden pénzt félreraktam, hogy a lakás másik fele a miénk legyen.

A kislányomnak nagyon hamar kistestvére szültett, mert az új szerelem a gyermekem születése után már terhes volt…
Vele a volt férjem máshogy bánt. Úgy, ahogy velem kellett volna, ahogy én is szerettem volna.

Azóta már voltak próbálkozásaim, de gyermekkel randizni nem egyszerű. Mindenki vágyik rá, hogy legyen mellette egy társ, aki támogatja… Mi két és fél éve vagyunk egyedül, a kislányommal. Én lassan 35 leszek, de bízom abban, hogy egyszer jobb lesz. Nem adom fel. És minden sorstársamnak is azt kívánom: sose adják fel!

Sára vagyok. 34 éves. Egyedülálló. Sokat, sokszor voltam a padlón, de ha a gyermekemre nézek elmúlik minden fájdalom. Ez az én történetem.

És a tied mi? Elmeséled?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük