Mócsing, a városi malac feljegyzései – Ha malac az ember

Talán nem várnád, hogy éppen én mondjak ilyet, de véleményem szerint a sertéshús fogyasztása kis mennyiségben nem egészségtelen. Néha én is kapok belőle egy keveset a pörköltszaftos tésztámra.

Miért, mi van abban? Kell a fehérje a szervezetnek! Ha jól tudom, a természetközeli emberkondák némelyike szintén kannibál volt.

Tisztában vagyok vele, hogy az emberek nem jótékonyságból tartják a sertést, de azt sem gondolom, hogy a sertéstartás merő gonosz kizsákmányolás lenne. Szerintem az emberi történelem előtt köttetett, a mindennapokban háziasításnak nevezett szerződésen alapszik. Eme szavakba nem öntött, két faj közötti megállapodás alapján segítjük egymás fennmaradását.

Az ember sok más fajjal megtette ezt, állatokkal, növényekkel, egyebekkel, és eddig még bevált. Hogy eztán is beválik-e, az emberi fajon múlik. Mi többiek megtesszük, amit tudunk, és egymásra nem neheztelünk közben. Na jó, egyéni ellenvélemények mindig akadnak, de mindennapi esendőségeink a fajszintű együttműködés egészét nem befolyásolják.

Férfiasságától megfosztott, jól megtermett nagybátyám teljes joggal szaladhatott a böllérkés elől, és koca-anyám, sőt gazdasszonyom is szívből sirathatta, amikor a böllér végül mégiscsak Dini bácsikám fölébe kerekedett. Mindannyian alkotóelemei voltak a rendszernek, egyéni szempontjaiktól függetlenül. Ha az emberek egy része úgy dönt, baj nélkül ki is léphet a rendszerből, nem fogyasztva részeinket és nem használva a bőrünkből készült tárgyakat, hiszen ugyanakkor vígan fogyasztja és használja más fajok testét, no meg a belőlük előállított dolgokat.

A vegánok se képesek a fotoszintézisre, fennmaradásukhoz növényeket kell enniük. Begyűjthetik őket vadon, vagy ők is érvényesíthetik a fajok közötti íratlan szerződést, egykutya. A rendszer attól működik, hogy szerteágazó, mégsem törekszik kizárólagosságra. Olyan, mint a talaj, és közben a talaj a része is, közege is egyben.

Tehát ha általános alanyként malac az ember, és konkrét alanyként nem akar ettől nagyon elkámpicsorodni, jó, ha a fentieket tudatosítja magában. Persze kivételek létezhetnek, amelyek közmondásosan erősítik a szabályt. Ezt a szabálydolgot ugyan nem mindig tudom követni, de a kivételek puszta létének örülök.  Annak is, hogy jómagam efféle kivétel lehetek.

Hallom orwelli nevetésed: kétszeresen vicces, ha pont egy disznó hiszi magáról, hogy sérthetetlen! Pedig nem tartom annak magam.

Ha ne adj’ Isten egyszer túlnőném a szobamalac-méretet, még mindig

lehet belőlem stabilan kinti disznó, nemde?

Bár remélem, ez nem következik be. Nem szívesen mondanék le arról, hogy a fotelban heverésszek.

A városi haszonállat-tartásra vonatkozó helyi önkormányzati szabályozásnak Anyu még nem mert utánanézni. Nem tehetek mást, mint hogy bízom a génjeimben, és ember-testvérem előrelátó gondosságában, amivel mindig csak annyi korpát adagol, amennyi elűzi követelőző éhségemet, de nem zabálom vele degeszre magam. Az önmérséklet sajnos nem erős oldalam. Mindazonáltal apám-anyám göttingeni törpesertés, így minden esélyem megvan rá, hogy én se nagyon nőjek nagyobbra harminc-negyven… na jó, ötven-hatvan kilósnál.

Anyu arasszal méri a hátam, hogy meddig férek még ki a kutyaajtón. Régi gazdasszonyom figyelmeztette, hogy ne adjon nekem malactápot, inkább kevésbé kalóriadús magvakat, és ő meg is fogadta a tanácsot, de az nem vált be.

Hamar kiderült, hogy a magokkal csak szerencsétlenkedem. Nagyrészt egyben nyeltem le őket, mert túl gyorsan eszem. Amit egyben nyelek le, sejtheted, hogy egyben is jön ki… Közben tényleg kevés tápanyag emésztődik ki belőle, és így nem is hizlal, viszont etetés után fél órával már ölni tudtam volna valami kajáért. A jó kis búzakorpa viszont langyos vízzel elkeverve remekül rágható, ízletes, omlós, és pompásan eltelít. Ha fogyókúráztál valaha, neked is ismerős lehet… Fehérjeszükségletem kielégítésére esténként kapok a tálamba pár szem kutyakaját is. Ennyitől nem hízok el, csak természetes mértékben növekszem.

A falusi törpesertés-konda, ahonnan származom, vidám, összetartó, élelmes és életrevaló csapat. Rokonaim és ismerőseim olyan alkalmazkodók és szaporák, hogy a konda magára hagyva réges-rég kinőtte, szétzilálta volna a nekik otthont adó gazdaságot. A gazdák néha eladnak, néha megesznek a konda tagjai közül egyet-egyet, és az virágzik. Ha farkasok, medvék selejteznék, válogatnák, szintén virágozhatna, de az egy másik világban lenne, nekünk pedig ez az ember-szabályozta világ jutott. Ha a gazdaságban maradok, éppenséggel nekem is lehettek volna kismalacaim, és legalább addig biztosan nem esne bántódásom, amíg szoptatnám, nevelgetném őket.

Nekem azonban más sors adatott. Városi malac lettem, városi gondokkal és gondolatokkal.

Kartali Zsuzsanna

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük