Nem mindegy, mit teszek a karácsonyfára!

Az elmúlt évben viszonylag sokszor jártam vizsgaelnökként Kiskunlacházán. Nagyon örültem, ha mehettem, hiszen gyermekkorom egy része Ráckevéhez, a szomszéd településhez kötődik.


Ha éppen nem siettem a vizsgák után, akkor nézelődtem a településen.

Egy alkalommal sietősen szükségem volt valami ajándékra – édességre gondoltam, de nem akartam valami snassz dolgot. Megkérdeztem a helyi kollégákat, tudnak-e valami jó helyet. És akkor ajánlották figyelmembe a Demeter Chocolate-et.

Azt mondták, hogy az üzem helyben van, de hogy tudok-e vásárolni náluk, azt nem tudták biztosan. Én azért magabiztosan besétáltam hozzájuk. Boltjuk a gyárnál ugyan még nincs, de nagyon aranyosak voltak és beszerezhettem a sürgős ajándékomat náluk. Megmentettek. A bonbonválogatás, amire a választásom esett, pedig nagyon bejött annak, akinek szántam!

Ezután a villámlátogatás után elhatároztam, hogy karácsony közeledtével mindenképpen letesztelem a szaloncukor és egyéb termék-kínálatukat is. A webshopjukban akkora választékkal találkoztam, hogy zavarba is jöttem, hogy mi is kerüljön a karácsonyfára és alá…

Nehéz volt a szelektálás, ugyanis időközben

szigorú diétára lettem ítélve: semmi glutén, semmi tejtermék…

Így magamnak a tiltott dolgaimtól mentes konyakmeggyes szaloncukrot választottam, de cukormentesek is vannak a kínálatban: kókuszos és fahéjas narancsos ízekben.

A családban pedig gondolnom kellett felnőttekre-gyerekekre, édes- és kevésbé édesszájúakra egyaránt. A teljes kínálat így néz ki, ezek közül „kellett” kitalálnom, melyikek legyenek: kávés, erdei gyümölcsös sajttortás, robanócukros, narancsos kardamomos, sós karamellás, mézes diógrillázsos, zserbós, karácsonyi fűszeres, csupa csokis, mákkrémes, fahéjas szilvás, mézes málnapálinkás, tokaji aszúkrémes, vörösboros, szatmári szilvapálinkás.

A szempontokat figyelembe véve a következőkre esett a választásom:
-a gyerekeknek robbanócukros, sós karamellás és karácsonyi fűszeres
-az édesszájúaknak még pluszban csupa csokis
-a felnőtteknek pedig tokaji aszúkrémes és vörösboros

Miután megérkezett a csomag, „muszáj” volt tesztelni: a gyerekek egyértelműen odáig voltak, de nekem is nagyon bejött a konyakmeggyes, pont olyan, amilyennek lennie kell! A felnőtt verziókra sem volt panasz. Sajnos mindegyikből be kellett szereznem utánpótlást, mert nem lesz mit a fára tenni…

Ha már után kellett töltenem a készletet, a diétám miatt átböngésztem még az étcsoki kínálatot is. A sok-sok ínycsiklandozó finomságból egyet muszáj volt kipróbálnom: a liofilizált málnás-sárgabarackos esett a próba áldozatává.

De nagyon sokféle gyümölcsös és különleges csoki van, ét-tej- és fehér változatban is. A liofilizálásról amúgy már hallottam, az a fagyasztva szárítással tartósító eljárás, amivel a gyümölcs értékes vitaminjai és összetevői megmaradnak.

Rájöttem, hogy egy-két dolgot ajándékba is szeretnék adni pár ismerősnek, ezért a bonbonválogatások közül a szintén glutén- és tejmentes Fűszeres almasajtos és a Konyakmeggyes verziókat szemeltem ki.

Ami pedig még nagyon vonz, mert nagyon viccesnek találom, az pedig az Orosz rulett, ahol a bonbonok közül mind a 11 ugyanúgy néz ki, mégis

10 kávé krémes, egy pedig Habanero chili paprikával ízesített.

Van a családunkban, aki ezt értékelné…

És amin még szintén gondolkozom nagy családunk tagjainak, a karácsonyi ebédre: egy-egy mintás csokinyalóka. Van mézilányos, mézifiús, hópelyhes, fagyöngyös, hóemberes, rénszarvasos, macis, karácsonyfás mintájú… De ha még sokáig nézegetem az oldalt, nem fogom beérni ezekkel sem.

A webshopból sajnos már csak bronzvasárnap éjfélig lehet rendelni, hogy megérkezzen az ünnepek előtt, de legnagyobb szerencsémre (?) a munkahelyemhez közel is van egy értékesítő helyük, és még számos a főváros több pontján és vidéken is.

Jajj nekem…

Tomkó Bori

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük