Nem számít semmi

-Legyünk rosszak! – a cinkos kacsintás kacér, de kissé bizonytalan pillantásba ütközik.

Azt kérdezed, mit értek rossz alatt. A kezem megáll a harmadik gombnál és – szerintem – viccesen felhúzom a szemöldökömet. Reménykedek abban, hogy kitör belőled a nevetés, de te úgy mereszted rám a szemeidet, hogy akaratlanul is kihúzom magam.

-Ha idézek Coelhotól, akkor átlendülünk ezen a filozofikus kérdésen?
Kicsit sem mosolyogsz, sőt, gyanúsan méregetni kezdesz.
Leülök az ágy szélére, és gondolkozom.

-Azt mondtad, hogy szeretnél egy kicsit meghülyülni – bököm ki végül, és a vállam felett rád pillantok.
Te még mindig némán figyelsz, majd közelebb hajolsz hozzám és lassan végighúzod kezedet a hátamon.

-Állítólag egyszer mindent ki kell próbálni… – mondod inkább magadnak, mintsem nekem, majd elkapod a nyakamat, én pedig engedem, hogy a tétova, kissé ügyetlen mozdulatok irányítsanak.
A szédülés egyre kellemesebb, és ösztönösen belefúrom az arcomat a hajadba.

-Ne gondoljuk túl! – suttogod, mialatt a szád a számat keresi – Csak őrüljünk meg egy éjszakára! – szavaid táncot járnak a már alig pislákoló józanságomon, ami már semmi mást nem akar csak belefeledkezni ebbe a fullasztó, de mégis édes forróságba.

-De mi lesz utána? – engem is meglep a szenvtelen kérdés.

Pár kósza másodpercig mintha te is észhez térnél, de végül nem válaszolsz.

Nem számít már, melyikünk kapaszkodik a másikba.
És az sem, kinek a ruhája landol előbb a padlón.
Tulajdonképpen az sem, hogy a padlón vagyunk, ami hideg, ráadásul a parketta is nyikorog.
Már semmi sem számít, csak az ölelésünk.
Még a vészkiáltás sem a fejünkben, csak hagyjuk, hogy a vágyaink uralják a pillanatot.

– Rágyújtunk? – érzem, nem akarod, hogy rád nézzek. Nem válaszolok és szándékosan nem veszek tudomást meztelen tested kontúrvonaláról.

Kilépsz a teraszra és balgán remélve, hogy a cigaretta parazsa megvilágítja az arcodat, titokban egyfolytában figyellek.

Vágni lehet a csendet, egyikünk sem élvezi.

– Most jól kéne éreznünk magunkat, nem? – a kérdés költői, én mégis válaszolok.
– Állítólag igen…
– Kik állítják?
– Sokan.
– Értem. – sóhajtod, egyáltalán nem meggyőzően – Akkor érezzük jól magunkat!
– Aha, érezzük! – morgom magam elé, és tovább bámulom veled együtt a mobilodat, amire az elmúlt fél óra alatt három nem fogadott hívás és két üzenet érkezett.

A férjedtől.

Hegyi László

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.