Összetartozunk

Miért nem tudunk mi olyan cukik lenni, mint Marshall meg Lily?

Én max. Barney szerepére pályázhatok, és nem azért, mert már a nézésemmel lerántom a bugyit a csajokról, hanem mert legalább akkora bunkó tudok lenni időnként, mint ő.

Te persze, most azt mondod, hogy még nagyobb.

Meg azt, hogy nem szereted az Így jártam anyátokkal-t.

Ami azt illeti, én sem, de gondoltam, felvezetőnek jó lesz. Legalább meghökkensz, és figyelsz rám.

Mert szeretném elmondani, hogy

tudom, hibáztam.

És már megint előbb járt a szám, mint az agyam.

És ha kiegyezünk abban, hogy kevés van a fejemben és te megbocsátasz, akkor ugrándozhatunk a virágos réten. Persze, csak ha akarod.

Szinte letéped a kávéfőző fejét, pedig soha nem tudod letekerni.

Gáz van, tényleg mérges vagy.
Gyanúsan nézel a mosogató felé, és vágsz egy grimaszt. Oké, tény, hogy rendszerint akkor mosogatok, amikor rossz voltam.
De már az elején elfogadtad, hogy a koszos edények és köztem kevés a közös pont.

Már legalább az ötödik kanál kávét tömöd bele a szűrőbe, és biztosra veszem, hogy képzeletben engem földelsz el.

– Sajnálom… – kezdem olyan bénán, hogy azonnal be is fejezem.

Inkább odaállok eléd, és belenézek a szemedbe.

Hosszú másodpercekig némán figyeljük egymást,

miközben azon gondolkodom, hogy mi a nők titka, hogy hallgatásukkal

simán képesek legyőzni minket?

– Hülye voltam és hidd el, hogy nagyon utálom magam, amiért megint megbántottalak.

És szeretném ha tudnád, hogy hiába figyelek oda magamra, biztos, hogy fogok neked még fájdalmat okozni.

És nem kérem, hogy most azonnal bocsáss meg nekem, elfogadom, hogy neked most időre van szükséged, és talán a legkevésbé az én szőrös pofámat akarod látni. Vagy ha mégis, akkor egy tálcán felszolgálva.

De mindennek ellenére tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és a gondolat is kikészít, hogy elveszíthetlek. – Persze mindezt nem mondom ki, mert a tekinteted azt üzeni, hogy most tényleg ne szólaljak meg, mert engem fogsz lefőzni, a kávé helyett.

Kisétálsz a konyhából, én pedig felteszem a tehenekkel díszített kotyogót, amiért majd megőrültél, amikor megláttad. Ez volt az utolsó darab, és amikor kijöttünk a boltból, meghatódva öleltél át.

– Ez a mi első közös kávéfőzőnk. Annak a jele, hogy ezentúl együtt isszuk a kávét reggelente. Összetartozunk!– olyan voltál, mint egy lelkes kislány, aki élete első hajasbabáját kapta meg.

Amíg kikészítem a csészéket, azon töprengek, hogy vajon emlékszel-e még rá.

Kitöltöm a forró italt a poharamba, és leülök az asztalhoz. A cukor ellenére is keserű a fekete…
A második korty után lépsz be, és kérdőn nézel rám.
– Nekem nem töltöttél? – zavartan bámulok rád.
– Nem tudtam, hogy te is iszol – hebegem, és mire már ugranék, te már le is ülsz velem szemben.
– Hiszen mindig együtt kávézunk – zárod rövidre, és belemerülsz gondolataidba.

Én pedig rámosolygok a fura kinézetű tehenekre, és boldog vagyok.
Összetartozunk.

Hegyi László

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.