Pont ilyet akartam

Akkor jött, mikor egyáltalán nem vártam.

Egyszer csak besétált.

Morcos ábrázattal, távolságtartóan, flegmán viselkedett velem, s mikor próbáltam udvariasan bemutatkozni, úgy rám mordult, hogy rögvest inamba szállt minden bátorságom.

Micsoda tuskó! – kategorizáltam be, s aztán egy darabig nem is foglalkoztam vele. Bár nem kerestem épp párt, ha kerestem volna, sem rajta akad meg a szemem, nem volt az a tipikus, #pontilyenpasitakarokmagamnak srác.

Se külsőre, se belsőre.

Talán fel sem figyeltem volna rá, ha nem mordul oda nekem akkor, legelőször.
Mert tényleg nem volt az esetem. Köpcös volt, rendesen kopaszodott,  és mindig morcos volt. És olyan furán, méregetően nézett, hogy attól állandóan kicsinek és csúnyának éreztem magam.

Idegesített, zavart, mégis folyton figyelnem kellett őt.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy vonzódom hozzá.

Mert a kinézete ellenére ő pont az a srác volt, akit én akartam.

Megnevettetett. Beszélgetett. Figyelt rám.

Arra is, amit mondtam és arra is, amit nem mondtam ki.

S amit a szemében elkezdtem látni, attól már egyáltalán nem kicsinek és csúnyának éreztem magam, hanem a világ legszebb nőjének.

Nem kerestem őt, csak úgy jött.
És maradt.

Aztán ő lett az, aki lehetővé tette, hogy anya lehessek.

És ő apa lett.

Örülök, hogy jött, és együtt alkotunk családot.

Pedig most sem más, mint régen. Még mindig morcos, flegma és néha tuskóbb a tuskónál.
De a szemében még mindig ott van az a valami, amitől én a világ legszebb nőjének érzem magam.

Szóval lányok, akik keresgéltek,

de még nem találtatok társat! Nézzetek jól körül!

Ott van valahol a nektek való fiú, nem is biztos, hogy messze tőletek. 

Talán a #nemvagyazesetem maszk mögött bujkál.

Csak észre kell venni…

K.O.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.