Posthumus díjat kapott Fábián Juli – A STRAND Fesztiválon adták át a Petőfi Zenei Díjakat

Kedd este harmadik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat – ezúttal a Zamárdi STRAND Fesztivál nyitónapján. Kilenc kategória jelöltjei versengtek azért, hogy átvehessék a bronzból készült Petőfi-szobrokat, Verebélyi Dia képzőművész alkotását.

A nomináltak közé azok kerülhettek, akik dalai az elmúlt egy évben a legtöbbet szerepeltek a Petőfi Rádió műsorán.

Az életműdíjat 2016-ban Bereményi Géza, tavaly Demjén Ferenc, idén pedig Tátrai Tibor vette át.

Az év női előadója kategória négy jelöltje, Lábas Viki, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbara és Sena pár héttel ezelőtt azzal keresték fel a Petőfi Zenei Díj 2018 szervezőit, hogy mindnyájan lemondanak a jelölésükről, az ötödik nominált,  Fábián Juli javára.

E megható gesztus nyomán a Petőfi Rádió, az M2 Petőfi TV és a VOLT Produkció úgy döntött, idén posthumus díjat adnak át ebben a kategóriában, amelyet Fábián Juli édesanyja vett át.

A Petőfi Zenei Díj 2018 díjazottjai:

Az év zenekara: Halott Pénz
Az év videoklipje: Rúzsa Magdolna – Mosd Fehérre
Az év női előadója: Fábián Juli
Az év koncertje: Wellhello, “A hentesék”, 2017.06.07., Budapest Park
Az év férfi előadója: Lukács László
Az év felfedezettje: Follow the Flow
Az év DJ-je: JumoDaddy
Az év dala: Pápai Joci – Origo
Életműdíj: Tátrai Tibor

„A Petőfi Zenei Díj indulásakor fontos szempont volt, hogy olyan közegben valósítsuk meg a díjátadó show-t, ahol a főszereplők, a zenészek és a közönség is otthon érzik magukat. A STRAND Fesztivál először adott otthont a Petőfi Zenei Díjnak, biztosra veszem, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.“ – mondta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj és a STRAND Fesztivál főszervezője.

photo: Kristóf Hölvényi /Rockstar Photographers www.instagram.com/kristofholvenyi/

A Petőfi Zenei Díj 2018 show-val elindult az idei STRAND Fesztivál, amely vasárnap hajnalig várja vendégeit, olyan fellépőkkel, mint a Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag n Bone Man, Fritz Kalkbrenner és a Petőfi Rádió legtöbb magyar kedvence.

Major Kata – Rockstar Photographers – www.instagram.com/jolaen

 nyitófotó: Major Kata Rockstar Photographers

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük