Reggeli rohanás

Csörgött a csörgőóra, de már valamikor régebben. Mindenki visszaaludt: az anya és a két gyerek is, a családfő meg még nem ért haza az éjszakás műszakból.

Megint egy rumlis reggel kezdődött, el kell érni a buszt, a gyár és az ovi a város másik végében van, nem szabad lekésni!

Kakaó, vajas kenyér,
kócos fejű gyerekek,
mosoly, nevetés,
lökdösődés, zűrzavar,

„Hagyjámááááá!” „Anya, bááááánt!”

Kapkodós öltözés.

„Ma kimarad a fogmosás, majd az oviban, most rohanjunk”.

Vihogás.

„Otthon maradt a kisautóóóóóóm!” „Nem akarok futniiiii!”

Így szól a kisfiú aztán a kislány, és lobognak. Lobognak az anyjuk után, aki mindkettőjük kezét megragadva rohan lefelé a dombon, csak úgy csattognak a kis szandálok. A buszmegálló még egy tömb …

„Mindjárt odaérünk.”

Ekkor feltűnik a busz a sarkon, indexel, kanyarodik, rögtön be fog érni a megállóba!

„Elérjük! Húzzunk bele!”

A buszvezető gonosz mosolyát még én is látom a tükörben, ahogy triónk a megálló végébe ér, de a Patkányképű egy hangos szisszenéssel becsukja az ajtókat. És hallom a felháborodott utasok hangját, akik eddig is mondták, hogy várjon meg minket.

De a busz elindul, a következő majdnem egy óra múlva jön.

Ott állunk lihegve, még kócosabban, mint eddig. És ekkor anyánk levette a válláról a táskáját és megtaposta, közben harmatos jó reggelt kívánt a sofőrnek hatnapos hasmenéssel együtt – őszintén, szívből, igazán – zöld szoknyája ismét lobogott. Amíg ezzel foglalatoskodott a hároméves öcsém kavicsokat rugdosott a megállóban.

Én viszont masszívan jegyzeteltem magamban, kisszoknyámat gyűrögetve.

Olyan szép és erős volt.

Aztán másnap is nagyon figyeltem, amikor a hasmenéses részt elismételte rágcsálóarcúnak, face to face.

Fogalmam sincs, hogy kire üthettem…

Legéndi Adrienn

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük