Rockabilly zenészből szempilla stylist – interjú Motyovszki Lászlóval

Egy családos férfi, aki egyszer csak fenekestül felforgatta az életét és pályát módosított. Ő Motyovszki László, Motyó, ahogy a zenészvilágban mindenki ismeri, manapság a női tekintetek szakavatott varázslójává vált. De hogyan történt mindez?

TB: Mi az eredeti szakmád?

ML: Eredetileg banki ügyintézőként dolgoztam, több területen is, az esetek többségében egy csapat nő között, egyedüli férfiként.

TB: Hogy lettél zenész és miért pont a rockabilly? 

MT: A zene mindig is meghatározó része volt az életemnek, a kis semmidobozom tartalma, a sziget, ahová hazatérhetek.

9 éves koromban került a családunkhoz egy furulya, azon kezdtem el autodidakta módon gyerekdalokat játszani. Szüleim a lelkesedésem látva beírattak zenesuliba. 2 évvel később a tanárom trombitát nyomott a kezembe, de a rezek valahogy nem jöttek be.

Az első gitáromat édesapám vette, miután egy közös pesti kiruccanás alkalmával lecövekeltem egy hangszerbolt kirakata előtt, ahol gitárok lógtak.  És hogy miért pont gitár? Természetesen, mert az a legmenőbb, már középiskolában is arra buktak leginkább a lányok…

A középiskolás tábortüzek és Guns ‘n’ Roses tribute suli zenekarok után többféle stílusú formációban megfordultam; a party zenekartól az akusztikus blues bandáig. Egy Brian Setzer koncert dvd hatására csaptunk bele aztán a rockabilly zártkörű, kis – nem túl befogadó – világába, cseppet sem törődve a mezőny lesajnáló, “hát ezek meg kik és mit akarnak itt” hozzánk állásával.

Hatalmas lelkesedéssel, és persze rengeteg áldozattal, sokáig munka mellett, építgettük fel a nulláról, míg a kis kocsmákban sör+zsíros kenyérért játszásból a nagyobb fesztiválok jól-fizető bulijaiig jutottunk.

 

 

TB: A zenélésből mi vitt a szépségiparba férfiként? És miért pont a pillázás?  

ML: Igazából egy váratlan fordulatnak köszönhetően történt ez az éles váltás: mikor közel 18 év barátság és közös munka után a bandánk frontembere egy laza kis puccsal kirakott az együtt felépített, akkorra már jól jövedelmező projektünkből. Frankó dolog megélni, amikor a kitartás és befektetett energia megtérül, és az ember végre azzal foglalkozhat fő műsoridőben, amit szeret. De belegondolni is rossz volt, hogy innen hogy üljek vissza egy bank értelmetlen szabályok közé szorított backoffice-ára.

Tehát egy nyögvenyelős, önsajnálattól bűzlő, útkeresős időszakom alatt, lényegében poénból indult az egész. A feleségem fitnesz oktatóként dolgozott, és smink helyett már régóta épített műszempillát viselt, mert nem csak dekoratív, de nagyon kényelmes és praktikus megoldás volt az edzésekre.

Viszont minden alakommal mikor töltetni ment, hosszú órákra tűn el a stylistnál, és ez férfi aggyal nem nagyon volt értelmezhető egy természetes hatású végeredmény tükrében. Így egy alakommal már beszóltam, hogy “ennyi idő alatt én is meg tudnám csinálni!”, amire természetesen kapásból lecsapott, s pár nap múlva már egy nagy létszámú csoportos alapképzésen találtam magam. Ez 2015. tavaszán volt.

Majd jó pár hónap gyakorlás, bizonytalan próbálkozás, és persze számtalan meglepett ismerős és modell után, azon kaptam magam, hogy újra kihívásra találtam.

Utána már nem volt megállás, az itthon fellelhető jelentősebb pillás akadémiák képzései mellett több magán oktatáson is részt vettem, mire végre magabiztosan éreztem magam az új szakmámban, és természetesen a nemrég bevezetett OKJ-s szépségtanácsadó képzés sem maradhatott ki a repertoárból.

 

 

TB: Mit szólt a család, az ismerősök hozzá?  

ML: Szerintem a mai napig van, aki viccesnek vagy férfiatlannak tartja…De kíváncsi lennék, hogy melyik férfi nem örülne, ha olyan munkája lenne, ahol magukra igényes nők feküdnének a keze alá! Különösen akkor, ha a végén boldogan és elégedetten távoznak.

Évek óta kedves, megbízható, fix vendégkörrel dolgozom, minimális fluktuáció mellett, így azon kevés szerencsések között tudhatom magam, akiknek másodszorra is összejött a nagy önmegvalósítás projekt.

 

 

TB: Van meglepődés még a szakmában vagy azért elfogadnak?

ML: Nem a világ legtermészetesebb dolga egy férfi szempilla stylist  -nem is tudok más aktív pillás pasiról- így az elején bőven voltak, de még most is akadnak furcsa helyzetek, és még furcsább kérdések, de azt hiszem most már inkább érdekességnek számítok, mint  külsősnek.

 

 

Laci munkái magukért beszélnek. Kevés olyan gyönyörű munkával találkoztam, mint az övé. Precíz, alapos, pontos. És ami még fontos: nagyon jó fej, jókat lehet vele beszélgetni, viszont nem csacsog-locsog feleslegesen. Ha úgy akarom, nem is beszélgetünk, hanem alszom közben, nála bepótolva a felgyülemlett alvás-deficitemet…

 

 

Szóval térjünk már el azoktól a sztereotípiáktól, hogy mi a férfias vagy nőies szakma!

Ha valaki jó abban, amit csinál, akkor bármi is legyen az, fogadjuk el!

 

Tomkó Bori

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük