Szakítás

Most léptél ki a lakásból, és egyben az életemből is.


El sem köszönünk egymástól, hagyjuk a kötelező, felszínes köröket, és a ,,köszönök mindent”  valamint a ,,vigyázz magadra” drámai mondatok sem kerülnek elő.

Már nem keressük a gyerekes kis ürügyeket, amikkel korábban egymásba kapaszkodhattunk, holott belül már mindketten tudtuk, hogy felesleges erőltetni.

Töltök egy italt, hogy adjak némi tiszteletet a búcsúnak. Üres és hosszú percek telnek el, mire a számhoz emelem a poharat, és egy húzásra felhajtom.
Igen, és akkor most átadom a lelkemet a szenvedésnek. Kényelmesen elhelyezkedek a fotelben, és hátra hajtom a fejemet. Ellazítom magam, hogy amikor tudatosul bennem, hogy végleg elmentél, akkor a bénító fájdalom elviselhetőbb legyen.

Felidézem magam előtt az arcodat, a fürkésző szemeidet, és hangosan kimondom, ahogy becézni szoktál. Hallom a hangodat, egyre közelebb és közelebb vagy.

Nem nyitom ki a szememet, inkább tovább fokozom az ottléted illúzióját, és elképzelem, hogy hozzámérsz.
Lassan és lágyan simogatod az arcomat. A hideg ujjaid óvatosan táncolnak végig a számon, és egyre szaporábban veszed a levegőt.

Várom, hogy az éles és fojtogató fájdalom rátelepedjen a mellkasomra, de nem történik semmi.

Kinyitom a szememet és körülnézek a szobában, ahol nemrég még te is ott voltál.
Megdöbbenve tapasztalom, hogy nem kínoz a felismerés, hogy egyedül vagyok.
Nincsen bennem kétségbeesés, hogy nélküled kell folytatnom.
Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy rosszul érezzem magam és végre felfogjam, hogy tényleg vége van.

De hiszen felfogtam.

És nem hiányzol.

És nem fáj semmi.

És valami egészen mást érzek, mint amit régen, minden egyes elválásunk alkalmával.

Töltök még egy pohárral, és megkönnyebbülten felsóhajtok.

Tényleg vége van.

 Hegyi László
Férfi titkok

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük