Szerelemharc

…megbántottalak. Nagyon.


Nem akartam, csak…

És te most mély levegőt veszel és azt gondolod, hogy kifogásokat keresek. Pedig nem.

Másképp működünk, és néha összeveszünk.

Ez rendjén van, hidd el.

Emlékszel, amikor bebújtunk a virágos takaró alá? Elképzeltük, hogy egy érintetlen kuckóban vagyunk. Egy olyan tiszta és minden emberi gyarlóságtól mentes helyen, ahol csak Te és Én vagyunk. Úgy mosolyogtál rám, mint egy kislány, aki a szülei háta mögött valami nagyon huncut tett elkövetésére készül.

Mialatt hosszú és kecses ujjaid a paplan mintázatát simították, én kerek vállaidat néztem. A kócos tincsek keretként ölelték körbe törékeny vonalaidat, én pedig azon tűnődtem magamban, hogy miért nem áll meg az idő.

Akkor akartam másodszor meghalni.

Ott, veled, abban a tökéletes pillanatban.

Szeretném neked mindezt elmondani, de a szád ívének kontúrvonala azt sugallja, hogy hallgassak. Messze jársz. Kezed a nehéz és tömött függönybe kapaszkodik, és valódiságod jelenlétére csupán szempilláid rebbenése enged következtetni.

Büntetsz, nem szólsz. Büntetsz, rám emeled a tekintetedet.

A csillogó, jeges szempár fájdalma arra késztet, hogy megmozduljak, de mielőtt megtenném, te már ellépsz az ablaktól. Nézem csípőd ringatózó és kéjesen hívogató táncát, és a vágy átveszi uralmát a józan ész fölött.

Bizsereg a vérem. Kívánlak.

Az ajkamba harapok, és töltök még egy pohárral. Már zsibbad a szám – tudom, hogy csak ez segít, hogy ne menjek utánad. Résnyire hagyod magad mögött nyitva az ajtót. Megbűvölve nézem a kilincset, mialatt a torkom annak ellenére kiszárad, hogy egy szuszra felhajtom az italt. Az üvegen keresztül bámulom, ahogy ledobod magadról a ruhádat, és töltök egy ,,utolsót”.

Megbántottalak.

És te ettől jobban szenvedsz, mint én.

Mert te is kívánsz engem, mert te is el akarsz veszni az ölelésemben.

Csak még harcolsz a sérelmeiddel.

Még nem mered bevallani magadnak, hogy mindezek ellenére szeretsz engem, és semmi másra nem vágysz, csak arra, hogy velem összebújj a virágos takaró alatt.

Mert még félsz elfogadni, hogy szükséged van rám.

Mert még félsz szembenézni

a szerelemmel….

 Hegyi László

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük