Születésnapom-pom-pom, avagy a kuglóf, a lila lufi és a rúzs esete

A születésnapnak kötelező kellékei vannak, mégpedig a torta, egy mottó, az ajándék és egy kis rafináltság.

A szülinapi torta…

Valahogy a fejemben nem áll össze a történet. Ünnepeljük a szülinapost, ajándékba kapja a tortát. Az esetek többségében. Általában.

Akkor miért is nekem kell tortát sütni a kollégáknak, akik felköszöntenek?

Persze, egyfajta köszönő gesztus, szülinapi zsúr az irodában, meg ha a kávé mellé ingyen szelet süti jár, máris olajozottabban megy a munka. Értem én. Mégis én fogok robotolni a konyhában. Neeem, cukrászdából nem veszek tortát, ez nem a királylányképző! Magam sütöm.

De a mai világ megkívánja, hogy lázadjunk, így nem torta lesz, hanem kuglóf. Sok csokival leöntve és kókuszreszelékkel. Hadd szóljon! Végül is majdnem torta, minden csak nézőpont kérdése. Mellesleg imádok sütni, csak születésem napján azért a kisördög is belém bújik.

Kell egy kis motiváció, egy mottó….

Születésnapokon az emberek többsége kesereg, hogy egy évvel öregebb lett. Pedig minden évnek megvan a maga szépsége, kalandja, megismételhetetlen mivolta. Szerintem.

Az idei mottóm: akkor aggódnék a korom miatt, ha nem néznék ki ilyen ŐRÜLTEN JÓL!

Szóval nem vagyok biztos benne, hogy ma az egóm és én kiférünk az ajtón széltében, de majd lapjával közlekedek. A hatalmas önbizalom persze csak addig tartott, amíg szülinapi szelfizés közepette a telefon olyan információt közölt velem, hogy 30 éves nő az, akit most lencsevégre kap. 29, jó? Morcoskodtam a készüléknek. Aztán a képek visszanézésénél tudatosult bennem, hogy a ráncokat már a szépítés sem szedte le a szemem környékéről.

Ezt csak tetézte az eset, hogy a párom egy ránctalanító szupergéllel tért haza. Elkerekedett szemmel néztem rá, hogy ez most mit is akar jelenteni. “Szuperakciós volt és tudom, hogy szereted ezeket a gél állagú krémeket.” Érvelt.

Ezzel nem tudtam vitatkozni, viszont az egóm ellen elkövetett gyilkosság egyértelmű volt.

A szülinapi ajándék…

Ez olyan dolog, mint Gombóc Artúr és a csoki esete. Lehet gömbölyű vagy szögletes, olcsó vagy drága, egyedi vagy tucattermék, egy fél esőerdőbe becsomagolt vagy puritánul egyszerű doboz. 29 éves fejem persze a legjobban annak az egy darab héliummal felfújt, lila lufinak örvendezett, amit fél délutánon keresztül hurcoltam magammal mindenfelé. Jelenleg a szoba egyik sarkában pihen, egy panelpók őrzi és a fél szemem rajta.

Ja, hogy mihez tartozott a lufi? Az új biciklimhez!

Ez már presztízskérdés volt, hiszen bár az aktuálisan betöltött munkahelyi pozícióm többsoros megjelölésű, mégis olyan biciklivel jártam be minden nap dolgozni, ami lényegében majdnem szétesett alattam. A helyzet tarthatatlan volt! Persze a technikai-szakmai részét a párom intézte, mert tudjátok, hogy az ilyen dolgok kiverik a férfiaknál a biztosítékot:

Milyen autót vegyünk? Pirosat!”

Így a szakeladó és a párom között lefolytatott beszélgetés után felsorakoztatták a biciklis életmódomhoz leginkább passzoló egyedeket. Na meg persze végül elhangozhatott a kérdés:

Milyen biciklit vegyünk? Azt a tejeskávé színűt.

Zárójeles megjegyzés, hogy árultak ám pöttyös, óriási biciklicsengőt is. Kifigyeltem!

Egy kis csintalanság…

A szülinap feljogosít arra (is), hogy harsányabb ruhát húzzunk, édesebb parfümködbe burkolózzunk és valami rafináltságot csempésszünk a megjelenésünkbe. Én egy rúzst választottam.

Tudni kell rólam, hogy egyszerűen nem bírom elviselni a számon. Feszengek tőle, mert vigyázni kell, amikor eszel, amikor iszol, amikor beszélsz, összekeni a fogad, kiszárítja a szád, a párod tartja a két lépés távolságot, a csók abszolút tilos, szóval félelmet keltő. Erre a jeles napra viszont rendeltem egy rúzsmintát. Csak az érzés miatt, mert csodálattal nézem a huncut színeket viselő, rúzsos nőket. Akikben nincs meg ez a félelem.

Egy teljesen szolid, de mégis gyönyörű színt választottam, ami “toasted rose” néven fut. Meg sem kísérelem lefordítani. Reggel felkentem, csücsörítettem a tükör előtt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva és határtalanul boldog és magabiztos voltam.

Három órán keresztül bírtam, a végén már vért izzadtam, mire a mosdó tükrében gyorsan megszabadultam a csodás hamvas rózsás bevonattól és fellélegeztem. A rúzsból a következő szülinapomig ennyi elég is volt.

Annyi izgalom ért egész nap, hogy még este is pattogtam, mint a nikkelbolha. Elaludni? Esélytelen volt.

Ha egy mondatban kell összefoglalni az eseményeket, akkor azt mondanám, hogy egy ártatlannak tűnő hölgy, aki piszkos viccet mesél. Körülbelül ez voltam aznap.

Persze egész nap pittyegett, zizegett, csörgött a telefonom, mert ama bizonyos közösségi oldal hirdette boldog-boldogtalannak az én különleges napomat. Aztán még van a szülinapi utórengés fogalma, amikor a következő napokban érkeznek még a felköszöntések, az ajándékok, az elfelejtettem, ne haragudj vagy a csak most láttam kezdetű szövegek.

Természetesen minden köszöntés jólesik az ember lelkének, csak ott motoszkál bennem a kérdés:

értesítés nélkül kinek jutna eszébe a születésnapom?

Kirizs Kornélia

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük