Talán

Régi ,,ismeretség” volt a miénk, év elején egy párkereső oldalon kezdődött minden…

Augusztus volt, mikor először találkoztunk.

Hogy mennyire vártam a pillanatot, el sem mondható, hiszen a közösségi média elegendő teret adott arra, hogy elárasszon figyelmével, ritkán váltott mondataink pedig csak megerősítették érdeklődésem.

Sem írásaiban, sem mondanivalójában nem találtam soha kivetnivalót, olyannyira, hogy tagadnom is kár lenne, akartam Őt!

Eljött a várva várt találkozás, és ő még arra is képtelen volt, hogy csalódást okozzon.

Kellemes látvány volt a  szemnek, kellemes társaság a fülnek, pontosan olyan, amilyenre vágytam.

Az első találkozásunk nyár esti beszélgetős volt, míg a második igazi élményrandevú…

A második randevúnk végén megcsókolt. Csókja finom volt, és olyan emlékezetes, hogy még most is ott érzem a számon.

Azóta is mindennap kívánom, ahogy finoman hozzám ért, ahogy finoman magáévá tette a csókom…

Mégis, valahogy azt éreztem, amikor velem volt, hogy még sincs igazán jelen.

Sokszor azon kaptam magam, hogy a fürkészem a lényét, mi lehet a baj? A röpke második házassága? Vagy van más is az életében épp? Vagy csak én voltam túl kevés élőben neki?

Nem teketóriáztam, rákérdeztem.

Azt válaszolta, talán kicsit ki van égve, túl sokat csalódott.

Pedig én figyelmének minden tizedmásodpercére éhes voltam…

Talán a most, nem a mi itt és mostunk… Talán ha letisztulna az élete, lenne rám kellő energiája…

Talán lesz még egy újabb esélyünk.

Talán azért szakítottam most félbe vele az ismerkedést, hogy menthetetlenül el ne szúrjuk.

Minden nap, minden órában gondolok rá. Bizakodom, hogy meglátom valahol, reménykedem, hogy hallhatom a hangját. Felidézem a számon a csókját. Szorongatom a telefont a kezeim közt, és próbálok ellenállni a vágynak, hogy keressem.

Tudom, hogy várnom kell.

Várnom, hogy teljen az idő, és talán jövőre, vele, ugyanitt eljön egy harmadik randevú…

Mert nagyon hiányzik, de szükségem van rá, hogy rám tudjon figyelni.

Az akarok lenni az életében, amiről úgy vélem, ő tudna lenni az enyémben.

Szofi

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.