Úgy fáj

Nem számított rá.

Olyan váratlanul, elemi erővel érte a felismerés, mikor a hömpölygő tömegben meglátta, hogy a meleg ellenére jéggé fagyott körülötte minden, és  egy pillanat alatt leverte a víz. Alig kapott levegőt, szédülni kezdett…

Jeges rémület, így hívta ezt az állapotot.

A férfi tekintete, szürkéskék szemének áthatoló pillantása olyan volt, mintha tőrt döftek volna a mellkasába. Telefonált, de egy tizedmásodperc erejéig összeakadt a tekintetük.

Látta az arcát, azt az ismerős, hamiskás mosolyt, amit ezerszer is látott régen a videotelefonálás közben. Az fájt, hogy tudta, érezte, egy másik nővel beszél, másnak mondja azt, amit még pár hónappal ezelőtt neki mondott.

Egymás mellett mentek el. Nem köszönt, nem biccentett.

Másodpercek voltak, de olyan volt az egész jelenet, mint egy lassított felvétel.

Meg kellett állnia, mert érezte, remeg a lába, könnyek tolultak a szemébe, szinte kapkodott a levegő után.
– Fújd ki, szívd be! – ismételgette magában.

Nem volt erre felkészülve. Itt, ezen a környéken nem. Néha járt a férfi munkahelye közelében, ott olyankor átvillant, mi lenne ha meglátná… De itt olyan elemi erővel tört rá a veszteség, a hiány érzése, hogy azt hitte elájul.

Vajon hány ilyen találkozás kell, hogy a szemébe tudjon nézni egyszer?

Vagy mindenkinek van az életében egy olyan ember, akivel még húsz év után is  ha egymásba botlanak véletlenül, a lélek egy darabja kihasadva odaveszik?

Molly

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.