Úgy vagy szép, ahogy vagy

Milyen érdekes az élet, milyen érdekes az ember…

Mennyire elégedetlen önmagával élete során.

Éppen rendszereztem az elmúlt időszakban készült fotókat.

Utazások, kirándulások, családdal töltött hétvégék…

A mappákba sorolás után akaratlanul is belenéztem a pár évvel ezelőtt készült albumokba. Na és mit tesz ilyenkor az ember lánya, ahelyett, hogy örülne az emlékek sokaságának?

Elkezdi magát analizálni.

Én is – mint sokan mások, akik ilyen műveletekbe bonyolódnak – elgondolkoztam azon, amit láttam. Valahogy az a lány a képeken sokkal jobban tetszett nekem, mint a mostani.

A négy-öt évvel ezelőtti önmagam szép és sugárzó, jókedvű és energiával teli,

tetszik a stílusa és az öltözködése, és tetszik az alakja.

Milyen képtelenség ez – gondoltam magamban. Az a lány akkor is (és most is) ugyanazokon a „problémákon” ette magát:

Jól nézek ki? Elég vékony vagyok? Nem idejét múltak a ruháim? Hogy áll a hajam? Vajon mit látnak mások, ha rám néznek?

Visszagondolva nevetséges az egész – főleg, hogy nem vagyok egy piperkőc, csak a külsőségekre koncentráló ember – most mégis szeretném azt a huszonöt éves formát.
Azt a formát, amit így a harminc felé közelítve egyre nehezebb, több munkát igényelő feladat megtartani. Közben meg mosolygok magamon és az életen, hiszen pont azt az igazságot élem meg, amit oly sokan, és amin korábban én is annyit gondolkodtam:

szeretnék olyan vékony és szép lenni, mint akkor,

amikor azt hittem, nem vagyok elég vékony és elég szép.

Az élet egy nagyszerű tanító, az állandó körforgások és nagy megvilágosodások színtere. És persze a rácsodálkozásoké is, amelyek időről időre ráébresztenek minket arra, hogy minden úgy jó, ahogy van.

Azt hiszem idővel, szépen lassan mi magunk is belátjuk, hogy nincs is semmi baj velünk,

és pár év múlva a mostani formánkat is csodásnak fogjuk látni!

Julia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.