Vágyunk a kézzelfogható dolgokra

Modern autóbusz suhan velünk modern környezetben: csupa újépítésű ház, csak néhány, a dualizmus idején épült egykori villa látszik az ablakból. Az egyik ilyen, egy gömbölyded, többszintes ház napjainkban egy óvodának ad otthont.


Óvoda… mennyi mindent tanultunk ott, úgy, hogy észre sem vettük!…

A rajzaink, az, ahogyan az embereket ábrázoltuk, ahogy a ceruzát fogtuk, mennyi mindent mondanak az értő szemeknek…

Erre jönnek azzal a baromsággal, hogy a gyerekeket meg sem kellene tanítani kézzel írni, hiszen már úgyis mindent gépelünk-pötyögünk. Pedig az írás egy olyan tevékenység, ami alaposan megtornáztatja az agyunkat és olyan képességeket fejleszt, amik mással nem érhetőek el – hacsak fel nem találnak valami gépet, ami majd stimulálja az agyunknak azokat a részeit, amiket írás közben használunk.

Tudod, mint a hasizomgép, amit ráteszel a hasadra

és helyetted edz…

Na, kb. ilyen már az egész világ, nem?

Ki se kell mozdulnod otthonról, mert úgyis látod, hogy az ismerőseid Egyiptomban, Balatonfüreden, az USÁ-ban, Moszkvában nyaralnak…

Edzened se kell, csak bevenni három varázstablettát, amitől úgy fogsz kinézni, mint Jessica Alba, vagy Hugh Jackman (kinek-kinek ízlése szerint…).

Nem unod még…? 

Úgy őszintén.

Mármint azt, hogy mindent készen kapsz: a híradó még azt is megmondja, miről mit gondolj, a filmekben már csak lőnek, meg autókat törnek, ja, és robbantanak, az erkölcsi tanulságot szádba rágja a romkom női főszereplője. A drámákban… Nincsenek is normális drámák!

Mi a jobb?

Ha százhuszonhárom like-ot kap a képed

és odaírja az összes barátnőd, hogy „dög vagy, baby”, vagy ha

a pasid átölel és azt mondja: „gyönyörű vagy, drágám”?

Azt hiszem, ezzel mi is így vagyunk:

minél több egyéjszakás kalandod volt, tele mohó érintésekkel és

kapkodó, vad szexszel, annál inkább vágysz egy szerelmes bújásra;

minél több ócska filmet néztél meg, annál inkább értékelsz majd egy jó könyvet,

vagy egy régi mozit, ahol nem kapkodnak el semmit, nincsenek robbanások, de vannak monológok, vannak színészek.  Vagy egy színházi darabot, ahol hús- vér emberek vannak egy légtérben veled…

Minél inkább „dobozba” – facebookra töltött képekbe, messenger üzenetekbe – zárjuk a valóságunkat, annál inkább vágyunk a kézzelfogható dolgokra.

Minél többet dolgozunk a laptopon,

annál inkább vágyunk rá, hogy

valamit kézzel csináljunk.

Az ember egyszerűen így van kitalálva. 

Figyeld meg, hogy előbb- utóbb megunjuk ezt a sok szemetet, és szép lassan vissza fogunk térni a kézzel írt jegyzetekhez, a könyvekhez, a régi filmekhez, a színházhoz, az igazi szexhez,

az igazi kapcsolatokhoz,

az igazi barátságokhoz.

Legalábbis remélem.

Csetnegi László

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük