Divat lett tudatosan élni.

Életünk minden területén minimalizálunk. Kitakarítjuk az életterünk, a testünk, kitakarítjuk a lelkünk is.
Újjászervezzük az életünket és közben mégis valamit elfelejtetünk: mindezek mellé mosolyogni, boldognak lenni, a pillanatnak élni és örülni.

A boltban megnézzük minden élelmiszernek az összetevőjét.

Jó alaposan átolvassuk az apró betűs részt is. Gluténmentesen, laktózmentesen, cukormentesen étkezünk. Az étrendekben már olyan természetességgel teszünk különbséget – paleo, vega, ketogén, Dukan, Atkins és a többi – hogy már rég feledésbe merült nagymamáink házi kosztjának az íze…

Olvasmányainknak is olyan könyveket választunk, amelyek tudatmódosító hatásúak.

Hogyan legyél ilyen, olyan, amolyan, mindegy milyen – csak ne olyan, amilyen most vagy!
Hogyan válj pozitív gondolkodásúvá, mi a siker és gazdagság kulcsa…
Hogyan legyél szeretetre méltó és hogyan szeress másokat.

Még azt is könyvek vagy szakemberek tanítják meg nekünk, hogyan szeressük saját magunkat. És tényleg szükség is van erre, mert ezt valahogy – úgy tűnik – manapság mindenki elfelejti!

Egyáltalán, azt sem tudjuk, hogy a másikat hogyan kellene szeretnünk,

de nem megy az önszeretet művészete sem!

Az önsegítő könyvekben ott figyelnek a sárga cetlik: melyik rész alkalmazható a saját életünkben. Olyan ez a tudatosság, mintha percenként jelezne a telefonunk, hogy vegyünk levegőt.

Egyszerűen, a rohanó világban elfelejtettünk alapvető emberi dolgokat. Szeretni, élni, mosolyogni, örülni, nevetni és megbecsülni egymást.

Tapossuk a másikat, aminek az a következménye, hogy a legjobb barátunk a pszichológus, a kineziológus és a mediátor.

Törekszünk a tökéletesre, mégis csúszunk a szakadék széle felé. Mind egészségügyileg, mind érzelmileg.

Mi lesz a vége?

Hol állunk meg…? 

Astrid