Világgá! Egyedül!?

Mindig szerettem álmodozni.

De ahelyett, hogy teszem azt újfajta szexpozitúrákról ábrándoztam volna, inkább olyan dolgokról gondolkodtam, amelyek számítanak – legalábbis nekem.

Ilyen az utazás.

Elképzeltem, milyen érzés lehet egy idegen országban a szél simogatása a bőrömön,

milyen lehet elveszni egy idegen város forgatagában…

Miért melengeti a szívem számomra idegen emberek boldogsága és miért áll el a lélegzetem az eső hangjától? Hogyan élnek ott az emberek, és én élnék-e úgy?

Butaság? Inkább más életszemlélet.

Fura? Inkább művészi.

Bolondság? Inkább egyéni, amit a legtöbb ember nem ért meg.

Nem csak ábrándozok. Bátran bele is vágok bármilyen utazásba egyedül.

Egyedül – ilyet csak az csinál, akinek senkije sincs, nem?

Ez az előítélet még ma is tartja magát. Pedig az egyedüllét nem keverendő össze a magánnyal, hanem azt jelenti, hogy szabad, eltökélt és független.

Ehhez még hozzájöhet a nemi szerepek feszegetése, a többrétegű élettörténetek, mint a törések, a kitérők és az új kezdetek az életben, illetve a motivációs vágy, hogy felfedezzük a világot.

Talán a nők azért is utaznak egyedül, mert történésre vágynak:

egy kis kalandra vagy, hogy elérjenek önmagukhoz.

Nekem Párizs volt erre a tökéletes példa. Nálam akkor az élettörténet a vőlegényemmel való szakítás volt, valamint ennek a törésnek a feldolgozása.

Egyedül utazni tulajdonképpen egyet jelent a bezárkózással, ugyanakkor annyira nyitottak vagyunk, amilyenek csak nagyon ritkán.

Elhagyjuk a komfortzónánkat, azt tehetünk, amit akarunk. Nem kell senkivel beszélgetni.

Megtanulunk a saját lábunkon állni és boldogulni – bárhol a világban.

Órákra elmerülni a gondolatainkban, vagy

beszélgetésbe bonyolódni egy véletlen ismerőssel.

Mit érzünk közben? Hogy teszünk valamit magunkért.

Ha az ember gyedül indulunk útnak, akkor sem marad teljesen magára. Hisz elkezd hirtelen vadidegenekkel beszélgetni, és elcsodálkozik, hogy sok párbeszéd milyen egyszerű és ismerős.

Ezek a dolgok megváltoztatják az embert, változik a nézőpont, kitágul a látóhatár. Magabiztosabb lesz.

Hirtelen könnyen kicsúszik abból a szerepből, amit otthon már régen ráosztottak, továbbfejlődik, szabadon kibontakozik, és levetkőzi a saját egójának gyakran túl szűk fűzőjét.

Úgy érzi, hogy az idegen emberek sokkal többet látnak benne, mint amit már tud magáról,

és elfogadja ezeket az új tulajdonságokat, kivirágzik, kibontakoztatja a személyiségét.

Még a tükörkép is teljesen másnak tűnik.

A magánytól való félelem utazás közben szertefoszlik. Szinte mindenhol lehet találkozni emberekkel: a repülőn, a szálláson, az étteremben vagy a piacon.

Néha a túl sok találkozás túl kevés időt hagy az igazi célra: hogy minél több időt töltsön önmagával. A legtöbb esetben azonban a sok találkozás értékes bepillantást nyújt mások élethelyzetébe és gondolataiba.

Az érzés, hogy valamit nem lehet megcsinálni, egyszerűen tovaillan.

A félelem, hogy mi fog történni, elmúlik.

A szokatlan teljesen normálissá válik.

És ez az élmény fantasztikus.

Kirizs Kornélia

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.