You are currently viewing Zero waste alapelvek 6+1 – hulladékcsökkentésre fel!

Zero waste alapelvek 6+1 – hulladékcsökkentésre fel!

Ha neked is sikerült beépítened a hétköznapjaidba a hulladékszegény életmódhoz nélkülözhetetlen alapelveket, máris nyert ügyünk van. Ugyanis közös ügyünk ez. A zero waste mozgalom nem lehet egy szubkultúra sajátsága, hiszen minél több „átlagember” válik hulladékcsökkentővé, minél több zerowaster szaladgál majd a világban, annál inkább reménykedhetünk abban, hogy élhető lesz a jövőnk is.

Persze nem megy egyik napról a másikra a zero waste alapelvek elsajátítása, sokat kell forgatni őket, át-át gondolni, újra elővenni, ízlelgetni. A gyakorlatba való átültetésük pedig egy külön fejezet. Persze nem az angol szavakon van a hangsúly, hanem a jelentésükön. Az „R” betűk csak segítenek egy csokorba szedni őket, ráadásul nagyon jól megjegyezhetőek így.

 

1.ReThink Gondold át!

Minden egyes vásárlás előtt gondold át, hogy valóban szükséged van-e az adott termékre. Egy kis önismeret-fejlesztéssel és a marketingfogások felismerésével sokat segíthetsz magadon és ennek az alapelvnek a gyakorlatba történő átültetésével. A legtöbb esetben gyorsan kiderül, hogy az érzelmi manipuláció áldozata vagy-e vagy egy megkívánt termék kapcsán vagy valós igényed van rá.

 

2.ReFuseUtasítsd el!

Utasíts vissza minden olyan terméket, amit rád akarnak erőltetni, amit nem szeretnél használni. Sajnos társadalmi szinten most még ott tartunk a hulladékszegénységre törekvésben, hogy megfelelő határozottság nélkül, könnyen azon kapjuk magunkat, hogy hazavittünk 10 nem kívánt műanyagzacskót 20 szívószállal egyetemben. Az ingyenes termékminták, szóróanyagok, reklámújságok is mind-mind az a kategória, ahol neked kell nyilatkoznod: „Köszönöm, nem kérek”.

 

3.ReDuceCsökkentsd!

Mégpedig a fogyasztásod. Itt kerül előtérbe a tudatos vásárlás fogalma. Hogy nem dőlsz be a marketing fogásoknak, hogy a magad ura vagy, hogy felismered a valódi igényeidet, és csak azoknak engedsz. Ehhez szükséges kicsit fejleszteni az önismeretet. Bevásárlólistát írni, ha kell és tartani magad hozzá, megtervezni, mire van szükséged valójában. Egy felmerülő igény esetén várni egy hónapot a vásárlással. Ha egy hónap múlva is úgy érzed, ezt muszáj megvenned, akkor valószínűleg szükséged van az adott holmira. Így csökkentheted az impulzív vásárlásokat és a felesleges tárgyakat az otthonodban.

Az új termékek helyett a használt tárgyak előnyben részesítésével is csökkentheted a fogyasztásod.

 

4.ReUseHasználd újra!

Amid van, azt használd, és hosszútávon törekedj tartós eszközök beszerzésére, amiket újra és újra használhatsz, és felejtsd el az „eldobható”, „egyszerhasználatos” kifejezéseket.

Ha van olyan holmid, eszközöd, amit már nem tudsz használni Upcyclingra fel! gondold át őket, adj nekik új funkciót, add oda egy kreatívkodó ismerősnek, barátnak, vagy juttasd el upcycling témában forgó márkáknak. pl. Jupcycle, Réthy Fashion, Old Blue

Ide tartozik a RePairJavítsd meg!- kategória is szerintem, ezért nem vettem külön. A zero waste alapelvek jegyében próbálj meg mindent megjavítani/javíttatni, ezáltal újra használni, amit csak lehetséges, mielőtt kidobod. Kilyukadt farmerek, elromlott háztartási gépek, elnyűtt bútorok, leszakadt gombok. Elektronikai eszközök tekintetében pedig a javítható verziókat vásárolni.

 

5.ReCycleHasznosítsd újra!

Ha a fentieket sikerült beépítened a gondolataidba, majd a hétköznapi rutinodba, akkor valószínűleg el sem jutsz eddig a pontig. Ha mégis ki kell valamit dobnod, akkor azt feltétlenül a megfelelő szelektív kukába tedd, így adva egy második életet a hulladékodnak. Ha nem világos mit hova kell dobnod, tájékozódj a helyi hulladékkezelőtől, mert ez helyenként eltérő lehet. Még egy gondolat ide tartozik. Az újrahasznosítás nem lehet megoldás a hulladékkrízisre, amiben jelenleg élünk, hiszen előbb utóbb úgyis szemét lesz belőle, és ekkora népességgel és fogyasztással nem sokra megyünk vele. Tudod az új szlogen: „Precycling az új recycling!” Tehát előzd meg a hulladék keletkezését.

 

6.Responsible DisposalÁrtalmatlanítsd felelősen!

Számos veszélyes hulladéknak minősülő dolog van egy átlagos háztartásban, nem is gondolnánk mennyi: takarítószerek, sütőolaj, fénycsövek, izzók, elektromos és elektronikai hulladékok, gyógyszerek, festékek, akkumulátorok, elemek, stb. A legfontosabb, hogy ahol lehet, előzzük meg ezek keletkezését, törekedjünk minél kevesebb vegyszerrel, mérgező dologgal körbevenni magunkat és közvetlen életterünket, így kevesebb gondunk lesz a veszélyes hulladékok gyűjtésével és megfelelő helyre való leadásával.

 

+1 ROTKomposztálj!

Jollyjoker, az egyik legfontosabb dolog. A háztartási hulladékok egyharmada komposztálható. Gondolj csak bele, ezzel az egy lépéssel látványosan csökkentheted a hulladékodat. Komposztálj a kertben, vagy a lakásban is használható gilisztakomposztáló segítségével, találj komposztbefogadót a sharewaste.com-on, vagy keress a közeledben közösségi komposztálót. Igen, már ilyen is van.

 

Végezetül, nincs más hátra, mint előre, kezdd el valamelyikkel!

Nastasia
zerowaster, julka.hu

(képek: julka.hu)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?