You are currently viewing Álomesküvő Portugáliában – amit még az ükunokáinknak is mesélni fogunk

Álomesküvő Portugáliában – amit még az ükunokáinknak is mesélni fogunk

Gyönyörű, fehér homokos part, naplemente, közeli barátok és rokonok és mi, fülig szerelmesen. Mi kellhet több ennél a nagy naphoz?

Bátran mondhatom, hogy életre szóló élmény volt az esküvőnk. Eleve nem egy hétköznapi menyegzőt terveztünk, de azt álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyire nagyszerű lesz.

A kitűzött időpontunk 2020. június volt, a helyszín pedig Portugália,

Lisszabon, a festői Costa Da Caparica.

Hogy honnan jött pont ez a helyszín ötlete az álomesküvőnk megvalósításához? Valami olyasmit kerestünk, ami nem a megszokott, futószalagos hely és nem is a teljesen hagyományos, vidéki, toroskáposztás.

Egy felejthetetlen élményre vágytunk, egy hihetetlen, csodás utazásra, exkluzivitásra, valami olyanra, amiről az unokáinknak is bátran mesélhetünk majd, és amitől 20 év múlva is felsóhajtunk szerelmesen, nosztalgiázva.

És most már állíthatom, ezt mind meg is kaptuk!

Amikor a szervezésbe kezdtünk, egy ismerősünk ajánlotta nekünk Krisztinát, aki esküvőszervező és idegenvezető is egyben. Ez már eleve nagyon szimpatikus volt, hiszen nem kellett ezer emberrel egyeztetnünk, plusz egy tolmáccsal.

Már az első beszélgetésünk meggyőzött arról, hogy maximálisan egyeznek az elképzeléseink és a lehetőségek. Decemberben kiutaztunk hozzá, találkoztunk, mindent pontról pontra átbeszéltünk.

Krisztina rendkívül szimpatikus, pörgős, mosolygós személyisége és tájékozottsága nagyon megnyerő volt mindkettőnk számára, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Olyan érzésünk volt, mintha régi barátok lennénk.

Az idő múlásával szépen alakultak a terveink. Mi itthon szervezkedtünk, Krisztina pedig helyettünk Portugáliában. Bármilyen kérdésünk, kérésünk volt, azonnal jött a válasz, azonnal talált rá megoldást.

Januárban és februárban minden vendégünk gőzerővel le is foglalta a szállását és a repülőjegyeket. Minden más pedig szépen alakult Krisztina segédletével, aki nem állt le a pandémia ellenére sem, szervezte a papírokat a konzulátussal, a hiteles fordítóval, az anyakönyvvezetővel, tortát, fotóst, fodrászt, sminkest, dekorost szerzett.

Bár a közben kialakult világszintű helyzet miatt nem ment minden zökkenőmentesen, mindenre lett végül megfelelő megoldás.

Az álmunk egy ragyogó napsütéses júniusi napon megvalósult tehát, abban a festői mediterrán országban házasodtunk össze, melyről tényleg csak túlzófokban tudunk beszélni.

Tökéletes nap volt. Csütörtöktől vasárnapig Krisztina szinte éjjel-nappal ott volt velünk, mindenben mellettünk állt, gördülékenyen intézte negyvenöt ember hétvégéjét és a mi nagy napunkat.

A vendégek legnagyobb gondja pedig mindössze a repülés volt és persze hogy mindent bepakoljanak a bőröndjükbe…

Csütörtökön délután egy fotózással vette a kezdetét az ünneplés, pénteken reggel 10-től pedig az összes vendéget elvitte Krisztina busszal a környékre egy 8 órás túrára, magyar nyelvű idegenvezetéssel fűszerezve. Így vendégeink nem pusztán egy esküvőre érkeztek, hanem egy csodás nyaralást is kaptak vele együtt.

Mi pedig amíg Krisztina szórakoztatta a vendégsereget, pihentünk, sétáltunk, hangolódtunk a csodás atmoszférában. Aztán az esküvő előestéjén, a nagy nap helyszínén megejtettünk még egy pazar zártkörű vacsorát is.

Mesés volt, mert az egész hely, a part a miénk volt. Fenséges, exkluzív és ámulatba ejtő volt, tényleg olyan, mint a romantikus filmekben. Az ételek, a naplemente, az illatok, a finom vacsora. És persze a koktélok…

És nem is olyan sokára pedig eljött a várva várt nagy nap! Szombaton a megbeszéltek szerint érkezett a fodrász, a sminkes, a virágos. Krisztina végig velünk volt, fordított, intézkedett, mindent kézben tartott. Mi pedig azokat a pezsgőket, amiket rendelt nekünk. Így délután felszabadultan indultunk el a ceremónia helyszínére.

Az étterem gyönyörűen volt feldíszítve, az anyakönyvvezető is ott várt minket. A ceremónia -a nyelvi különbségek ellenére- életünk egyik legmeghittebb pillanata volt. Mintha hirtelen értettünk volna portugálul is… valójában inkább

a szívünk szavát hallottuk.

A koccintás mellé azért akadt jóféle magyar tepertős pogácsa és egyéb hazai vendégváró falatkák, a nagy nap éjszakájára pedig egy kis töltött káposzta is.

A szertartás után a családdal és a barátokkal vidáman fotózkodtunk a homokos tengerparton.

Este visszamentünk a szállodába, és az isteni mediterrán vacsora után indult a buli. Hajnali háromig táncoltunk, majd csendesen beszélgettünk a langyos éjszakában a tengerparton.

Minden pillanatát megéltük, élveztük a tökéletes esküvőnknek.

Semmi idegeskedés, semmi bökkenő. Így élték meg a barátaink, a családunk is. Nincs olyan mozzanat, aminek másképp kellett volna történnie, minden úgy volt tökéletes, ahogy lezajlott.

Azon gondolkodtunk, hogy mit lehet szervezni egy esküvőn hónapokig, akár évekig? Aztán rájöttünk. Borzasztó sok-sok dolgot kell ilyenkor elrendezni, csak nekünk nem kellett semmit, mert nekünk ott volt Krisztina, aki igazi kincsként minden terhet levett a vállunkról. Nélküle ez az álom csak álom maradt volna.

Az ő segítségével nekünk tényleg „csak” meg kellett élnünk a pillanatokat. Minden percben ott voltunk a családdal, a vendégekkel. Senki nem rohangált az előkészületekkel, senki nem maradt le a fontos dolgokról. A mi feladatunk valóban az volt, hogy jól érezzük magunkat. Az utolsó percig rólunk szólt a hétvége és csodálatos volt! Egy igazi valóra vált álom!

Szinte kivétel nélkül minden nő álma egy felejthetetlen, gyönyörű, tengerparti esküvő. A hullámzó tenger, a hófehér, homokos part, a naplemente és annak romantikája felülmúlhatatlan, maradandó miliőt teremt egy esküvő háttereként.

A legtöbben, ha tengerparti esküvőre gondolkodnak, akkor Bali vagy Görögország jut eszükbe. Mindkettő szépséges hely, ám pont népszerűsége, a gyakori esküvői miatt nem egyedi.

Ha valami igazán impozánsra, egyedülállóra vágyik valaki, ha olyan helyen kötne örök hűséget vagy erősítené meg korábbi fogadalmát, ahol nem futószalagon érkeznek a házasulandók, akkor egy Magyarországgal közel azonos területű kis országra essen a választás, például Portugáliára.

Az ország gyönyörű. Tele izgalmasabbnál izgalmasabb helyszínekkel, impozáns épületekkel, fotózáshoz alkalmas eldugott kis öblökkel, gyönyörű óceánparttal. Kellemes időjárás, nagy vendégszeretet, kulturális sokszínűség, fantasztikus, mediterrán helyi életérzés, építészeti érdekességek, híres borokat és tengeri fogásokat, különleges recepteket felvonultató helyi gasztronómia jellemzi Portugáliát. Mindezek együtt tökéletes elegyet alkotnak és pazar hátteret egy valóban felejthetetlen esküvőhöz.

Azt gondolnánk, mennyivel bonyolultabb levezényelni egy esküvőt külföldön. Más szokások, szokásjogok, törvények vannak érvényben. Ezernyi kétség, kérdés merülhet fel bennünk:

Messzebb van, hogyan intézzünk ügyeket? Érvényes az ott megtartott esküvőnk itthon? Hogyan válasszunk helyszínt, fotóst? Hogyan áll össze az egész esküvő majd így?

De higgyétek el, minden megoldható a megfelelő emberrel! Nekünk ilyen volt Krisztina, aki nem pusztán portugáliai utaskísérő és idegenvezető, hanem annál sokkal több.

Mi egészen biztosan nem választottunk volna más helyszínt és így utólag -már az igen kimondása után- azt gondoljuk, ide fogunk visszatérni minden kerek évfordulón, megerősíteni az a szövetséget, amit ezen a káprázatos helyen mondtunk ki egymásnak.

A boldog ara

(fotók: Bellon Imre – a képek a fotós tulajdona, felhasználásuk engedélyköteles!)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?