You are currently viewing Forró hagymaleves sajtos bundáskenyérrel

Forró hagymaleves sajtos bundáskenyérrel

Tudunk élni, az egyszer már biztos és nem csak télen lehet hideg! Még nyáron is előfordul, hogy hirtelen hűvösebb lesz az idő, beborul és szakad a jégeső.

Na ilyenkor jön a lélekmelegítő hagymaleves, sajttal és “meghintve” sajtos bundáskenyérrel. Csak úgy miheztartás végett…

Hozzávalók:

1 üveg Lilahagymalekvár

5 nagyobb fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 dl vörösbor

2 ek. Habaneros mustár

pár szelet kenyér

2 tojás

só, bors

pár marék olvasztható sajt

olaj a sütéshez

víz (a leveshez)

csipet szerecsendió

Elkészítése:

A lilahagymalekvárt tegyük egy lábasba és öntsük fel vízzel. Ehhez tegyük hozzá a meghámozás után vékony karikákra szeletelt vöröshagymát, majd ugyanígy törjük bele a fokhagymát is és kezdjük el főzni.

Ha már forr, akkor tegyünk hozzá 2 ek. Habaneros mustárt és a csipet szerecsendiót, sót és borsot ízlés szerint. Tegyük hozzá a vörösbort is és kézi botmixerrel egy kicsit turmixoljuk át a levest, de azért szálas hagymát is hagyjunk benne.

Az olvasztható sajtot (trappista pl.) már csak akkor tegyük bele, ha levettük a tűzről, de akár tálaláskor is hozzáadhatjuk.

A tojást törjük fel és verjük habosra, majd a kenyereket forgassuk bele és olajon vagy zsíron süssük ki a bundáskenyereket. A forró kenyereket szórjuk meg sajtreszelékkel és még melegen tálaljuk a leves mellé!

Jó étvágyat kívánunk!

V. Topor Erika
Gourmet & Delicious Manufaktúra

(A képek a szerző tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyköteles.)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?