Nagyszüleink ízeit szeretné megőrizni a fenntarthatóság jegyében – interjú Pokorny Liával

Pokorny Lia csodás színésznő. Ezt sokan tudják is róla, hiszen látták már színpadon vagy a képernyőn. De azt talán kevesen tudják róla -bár a televíziós főzőműsorban szereplése óta egyre többen-, hogy nagyon szeret és tud is főzni.

Sőt, a 21. század Kiadónál 2020 őszén Holnapra is marad címmel megjelent receptgyűjteményével be is bizonyítja, hogy a tudatos táplálkozás is lehet változatos és élvezetes.

Könyvéről, a főzésről és fenntartható életmódról kérdeztük a mindig mosolygós Liát.

Tomkó Bori: Régebben tervben volt, hogy kiadsz egy szakácskönyvet vagy a karantén ösztönzött rá?

Pokorny Lia: A gondolat már régóta motoszkált, bennem, de még kerestem a formáját, a hangomat hozzá és témám, ötletem is több volt, amit a karantén közben mind sutba vágtam, mert a kényszerszülte otthonlét alatt megtaláltam a szakácskönyvem igazi tematikáját, mondanivalóját.

TB: Azt olvastam rólad, hogy már egy ideje nem érzel ízeket és szagokat (és nem a koronavírus miatt). Igaz ez? És ha igen, akkor hogyan lehet így főzni?

PL: Emlékezetből, bátran és kreatívan. Bár nem akarom azt mondani, hogy én lennék a gasztronómia Beethovenje, de ő is komoly halláskárosultsággal komponálta élete utolsó évtizedében a zeneműveit, a belső hallása segítségével. Egy elveszített, de valaha megvolt képességgel könnyebb túlélni, tehát főzni is, mintha sohasem éreztem volna ízeket, illatokat.

Remélem az állapotom átmeneti, ha megoldódik az arcüreg problémám minden a régi lesz. Egyébként sokkal többeket érint ez a probléma, mint azt bárki is gondolná, nem olyan ritka, mint a fehér holló.

TB: “Fenntartható” szakácskönyvet írtál. Mit jelent ez egész pontosan?

PL: A fenntartható Bolygótól hogy jutunk a fenntartható szakácskönyvhöz? A legapróbb lépések is, amelyek a segítik a szemléletformálást, hogy figyeljünk a környezetünkre, a világunkra, hogy elkerüljük azt az ökológiai katasztrófát, amire a legkülönbözőbb tudományágak képviselői figyelmeztetnek minket, nagyon fontos lépések. Még az is, hogy mindenki elhiggye, igenis számít az az icipici, amit ő megtesz ezért – vagy éppen nem tesz meg.

Igenis számít, hogy idénygyümölcsöket és zöldségeket fogyasszunk nagyrészt,

ne akarjunk decemberben epret és februárban dinnyét enni.

De nem ez van a receptgyűjteményben – amit nem én írtam, hanem közösen az alkotótársakkal -sokkal inkább hasznos tippek, érdekes receptek, izgalmas párosítások és remélem sok-sok muníció ahhoz, hogy aki kézbe veszi, merjen változtatni a megszokott recepteken és a saját szokásain – ha például nincs otthon minden hozzávaló a kigondolt ételhez. Akkor mindenki bátran alakítsa át a megmaradt fél cukkinihez, a már nem egészen ress répához vagy maradék rizshez az aznapi vacsorát. Lelkiismeretfurdalásunk sem lesz, nem kellett kidobnunk semmit, minden hasznosult, időt és pénzt spóroltunk és elkápráztattuk a családot.

Tudták ezt a déd-és ükanyáink is persze. És még a nagyanyáink is. Ők nem a Bolygó védelmében tették, hanem kényszerből és a háború alatti nélkülözés miatt. Meg tán ösztönből. Az állatok sem pazarolnak, beosztanak. Ezt mostanra elfelejtettük.

TB: Köztudott, hogy lelkes környezetvédő vagy. Mióta foglalkozol ezzel komolyabban?

PL: Vidéken, csodás helyeken nőttem fel, mindig is szerettem és tiszteltem, ami körülvett. Ezt csak most hívják környezetvédelemnek, régebben az természetes volt, hogy nem zsigereljük ki a földet és így a Földet sem. Így megvédeni sem kellett a túlzott emberi beavatkozástól. Mindig is fontos volt, hogy ne égessem feleslegesen a villanyt, ne folyassam a vizet, azonban az egyre erősödő klímaszorongásomat ilyen apróságokkal már nem tudtam leküzdeni.

Rájöttem, hogy nagyobb projektek, nagyobb vállalások kellenek hozzá, a nagyobb feladatokhoz pedig több ember, közösség kell. Ha pedig az arcom, az ismertségem hitelesít egy közösséget és ezáltal még több embert tudunk toborozni jó ügyekhez, akkor legyen, legyek környezetvédő.

TB: A mindennapokban főzöl egyébként otthon?

PL: Mint bármelyik más háziasszony, aki a munkája mellett viszi a háztartást egy, két, három gyerekkel, kutyával, macskával. Rendszeresen, de mégis hektikusan: néha ráérősen, néha kapkodva. Néha több napra előre már hajnalok hajnalán, néha két napig mindenki ott eszik, ahol utoléri az éhség.

Ha hazaérek és egy csapat gyerek muzsikál a nappaliban, akkor összeütök nekik valamit vagy abból, amit épp hazacipeltem, vagy amit a hűtőben találok.

Pont erről szól a receptgyűjtemény, hogy bátran, spontán változtassunk és alkalmazkodjunk egy váratlan helyzethez is akár. Ahhoz is, hogy nincs kedvünk főzni, de a tegnapit se kívánjuk. Akkor minimális ráfordítással alkossunk belőle valami újat. Polcz Alaine szakácskönyvében olvastam nagyon régen és ez is épp erről a mókáról szól, amire én is buzdítok mindenkit: önts össze két maradék főzeléket, adj neki valami hangzatos nevet és tálald fel, mint valami különlegességet.

TB: Sok barátodat említed a könyvben. Gyakran főztök egymásnak vagy esetleg közösen?

PL: Aki nem próbálta, el sem hiszi, mennyire felemelő érzés együtt főzni valakivel! Mennyi öröm, mennyi kreativitás, odafigyelés, önfeledtség van egy ilyenben. Teljesen flow érzés. Akkor is, ha más-más szinten művelik a főzést külön-külön, mert akkor tanul is mindenki, és akkor is, amikor hasonló szakértelem vagy gyakorlottság egészíti ki egymást. Mennyi, mennyi együttműködés, csoportdinamika van egy ilyenben, atyaég! A szabadban, túrázáskor is szoktunk együtt főzni, ami csak erősíti a barátságunkat.

Együtt enni a barátaiddal, ennél nagyobb együttes élmény meg kevés van a világon.

TB: A fenntarthatóság kérdésébe beletartozik, hogy honnan szerzed be az alapanyagokat az ételekhez?

PL: Örömmel mondanám, hogy csakis a piacon a megszokott kofáktól, csakis a kedvenc hentesemnél, de ez hazugság lenne. De amikor csak tehetem kiugrom a piacra, sőt külföldön is, vidéken is ha tehetem kimegyek, mert mámorító és semmihez sem hasonlítható a piaci hangulat. Fontos, hogy jó és a közelben megtermelt alapanyagokat használjunk fel.

Akinek csak fűszernövényt áll módjában termelni, az annyit tudott tenni önmagáért és a fenntarthatóságért. De a jó érzés az övé, azt nem veheti el senki attól se, aki „csak” két tő paradicsomot dédelgetett a gangon.

Aki egy magaságyásban meg tudja termelni a zöldségeket tavasztól késő őszig az egész családnak, az mindent megtett, amit a lehetőségei engedtek.

A kérdésre visszatérve, igen, beletartozik, hogy honnan szerezzük be az alapanyagokat, de ne legyen lelkifurdalása, aki egy rohanós napon a közértben veszi meg a karalábét.

TB: Kell-e különösebb anyagi ráfordítás ahhoz, hogyha valaki most kezdene bele a konyhájában is a zero waste életmódba?

PL: A nulláról senki se vágjon bele egy zero waste életmódba. Fontos a fokozatosság. Ha az előbb említett karalábé vagy a cékla zsenge leveleit is felhasználjuk és nem dobjuk ki, mint annak előtte, már jó úton vagyunk. Épp az a filozófiája a könyvnek, hogy mankót, segítséget adjon, hogy mindenkibe bátorságot öntsön ahhoz, hogy nincsenek kőbevésett dolgok a konyhában, (de persze vannak) hogy mindenki merjen változtatni kedve szerint egyes dolgokon, de az nem lehet feladat, hogy mindig úgy főzzünk, hogy mindent felhasználunk, ami a hűtőben van, holnap ki is húzhassuk…

A zero waste nagy kötöttség, nagy odafigyelés, sok tudatosságot igényel, hosszú az út odáig – és nem is mindenki és nem minden élethelyzet alkalmas rá. Én nem új szabályokban hiszek a régiek helyett, nem tiltásokban gondolkozom, hanem csak odafigyelést, gondosságot kérek.

TB: Melyik a kedvenc ételed a szakácskönyvből?

PL: A Feri-féle fűszeres krumplifőzelék az egyik legjobb példa arra, amiért ez a könyv megszületett. Az egyszerű, tényleg csak krumplit, minden más alapanyagot nélkülöző főzelék szokatlan fűszerekkel feldobva ízorgiává válik. Mert ha krumpli, akkor babérlevél. Itt megáll a legtöbb háziasszony, mert így szoktuk meg.

De miért ne bolondíthatnánk meg mindezt egy kis curryvel, amitől szép színe lesz és az ízének se árt… de ha még a petrezselyem mellé korianderzöldet is aprítunk bele, és a magyar tejföl helyett épp egy hamarosan lejáró kókusztejjel habarjuk be, akkor az egyszerű ételből válogatott ízvilágú csoda lesz. És ennek készítése és kanalazása közben mindenki emlékezni fog arra, hogy a főzés és az evés öröm és játék is egyben.

TB: A fiadat is gondolom ebben a fenntartható szemléletben neveled. Hogyan viszonyul ő ehhez? Mit szólt a szakácskönyvhöz?

PL: Őt most a saját élete, útkeresése köti le, persze örül, hogy létrehoztam valamit, de nem ez az a szakácskönyv, amit kicsap elém, hogy ezt szeretném, ha megfőznéd nekem, mert olyan jól néz ki… szereti a főztömet, a barátai is szeretik, erre büszke is, de ha minden nap marhapörkölt lenne nokedlival, nem zúgolódna, hogy vágyik már egy kis lencsefasírtra cukkinitésztával…

TB: Ha nem színész lennél, akkor mivel foglalkoznál szívesen? Esetleg a gasztronómiával?

PL: Soha nem volt B tervem, hogy nem leszek színész, mert tudtam, hogy az leszek és naponta van B, C és D tervem is, mert a feladatok folyton változnak, akár délelőttről délutánra is. Alkalmazkodó vagyok, nem félek, félnék kétkezi munkába se belevágni, szívesen lennék lakberendező, a lakásomat is állandóan átalakítom – és most ne csak holmi párnavásárlásra gondoljanak, hanem falat is döntök és rakok, bútort festek, ha kell. Szívesen lennék pszichológus is, de mivel ragaszkodtam az A tervhez, és be is jött, nem lettem az sem.

TB: Van esetleg tervben folytatás? Vagy ezzel a könyvvel kapcsolatosan bármi terv a jövőben?

PL: Nemrég jelent meg, szeretném kiélvezni még, hisz csak most bontogatja a szárnyait – meg én is.

Köszönjük a beszélgetést és bízunk abban, hogy a receptgyűjteményed sokak számára ad kreatív ötleteket ahhoz,

hogy minél egészségesebb, fenntarthatóbb és finom ételeket készíthessen otthon.

Tomkó Bori

(A képek felhasználása nem engedélyezett.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük