You are currently viewing Online Nonna, Digitális Aperitivo… avagy hogyan is élünk mi most Olaszországban

Online Nonna, Digitális Aperitivo… avagy hogyan is élünk mi most Olaszországban

Mi olaszok, kik úgy szeretjük az életet és annak minden apró rezdülését és momentumát most egy új korszak küszöbén állva, otthonainkból árasztjuk a világ felé az összefogás, a szeretet, a türelem, a kitartás megannyi érzelemhullámát.

Mert most más idők vannak, mert most azzal segítünk, ha a négy fal között éljük az életet úgy, ahogy csak lehet, mert most arra is kértek minket, hogy

mindannyiunk érdekében maradjunk otthon.

Az #iorestoacasa kampány és kormányzati rendelkezés, most csak a legalapvetőbb szükségleteink kielégítését engedi meg, így például: élelmiszer beszerzés (1 fő/család), patika, s a munkába járás azoknak, akik értünk dolgoznak.

A kis sarki fűszeres tüneményes boltjába egyszerre csak 4 fő mehet be a vidáman mosolygó narancsok és szicíliai citromok közé, így az ódon kis épület kopottas színű, szeretnivaló falai előtt, a leparkolt Vespa-k mellett, most távolságtartóan, legalább 1 méterre állunk egymástól. De annál többet beszélgetünk, mosolygunk és szíveket formálunk ujjainkból, mert most, ez a legfontosabb.

Erősíteni, támogatni, segíteni, szeretni, határok nélkül.

A mindennapjaink színtere most leginkább a négy fal között zajlik, ahol 24 órán át is kitartó intenzív kávéillat és megannyi finom pasta mellett, most úgy gondolkodunk, hogy időt kaptunk. Sok mindenre, melyre a rohanó hétköznapok nem adtak lehetőséget.

Dolgokra, melyek most sokkal fontosabbá válnak.

Pillanatokra, melyeket most még inkább értékelünk.

Érzésekre, melyeket többször, hangsúlyosabban és még inkább kimondunk.

Ez az időszak most arról szól, hogy együtt–egymásért. S nálunk itt Olaszországban, az emberek tömeges reakciója az, hogy miként tartunk össze, miként támogassuk egymást és miként álljunk most azok mellé, akiknek a legnagyobb szüksége lesz ránk. Mert jöhet bármi kerek e világon, az olaszok úgy élik meg, hogy mindeközben is igenlik az életet.

Érdekes dolog a mostani helyzetben a „dolcevita”-ról beszélni, de nekünk nem börtön most az élet, mert a négy fal között is megtöltjük azzal a napokat, amit most ad az élet. A városok máskor is aktív online csoportjai most igazi kis virtuális Piazza-ká váltak, reggel vidám üzenetekkel köszöntjük egymást, online főzünk, reggeltől estig osztjuk meg a recepteket, várjuk érdeklődve, hogy ki mit főzött, vagy éppen milyen könyvet olvas és melyik múzeumban barangol virtuálisan.

Mindeközben már e pár nap alatt is sokkal közelebb hozott minket az élet, mint a rohanó hétköznapokban, mert a szemközti házban lévők most minden reggel integetnek, mikor az ablakban ülök a színes párnák között és éppen dolgozom, vagy nektek írok. Nagyon érdekes, hogy miként kapcsolódnak össze az emberek és igenlik ebben a helyzetben azt, hogy összetartozunk.

Nem bántunk senkit, akármilyen érzése is legyen a helyzettel kapcsolatban, most online támogatjuk, s azt látom, hogy mindenki nyitottan „beszél”, ír az érzéseiről.

Amikor is ez a helyzet ránk zárta az ajtót, mi olaszok annál jobban kinyíltunk. Nap, mint nap flashmob-ot szervezünk, egyik nap este 18:00-kor a teraszokon és az ablakokban álltunk és énekeltünk, zenéltünk, egymásnak így küldtük a jó energiákat. Aztán a másnap délben tapssal ünnepeltük országszerte azokat, kik értünk az egészségügyben, most éjt nappallá téve kiállnak, s még a tömegközlekedési eszközök helységjelző kis felirata is átváltott #grazie #tuttoandrabene #celafaremo feliratokra.

Nap, mint nap szervezünk valamit, aminek mindenki a része,

mert így sokkal gyorsabban is telik az idő, amit a négy fal között töltünk és ami a legfontosabb, a falak bár szétválasztanak minket, de így adjuk egymás tudatára, hogy összetartunk.

Az ilyen perceket, pillanatokat itt, az Egy kis Itália csoportban követhetitek, ide folyamatosan osztok meg tőlünk pillanatokat.

S a Nonna-k, a drága tüneményes olasz Nonna-k, kik bennünk minden ilyen időben a lelket tartják, olyan életbölcsességekkel árasztanak el minket, még most is, hogy szinte én is betárcsázom nap mint nap azt a vonalat, amelyet amúgy gyerekeknek alakítottak most ki és ahol az olasz nagyik mesélnek. Én is szívesen elhallgatom, mert az egész tüneményes, megnyugtató, és az Olasz Nonna-k hangjától megnyugszik a lélek, erőre kap, és menni akar csak előre.

S a meséik közben nemcsak édes történetek kerülnek színes régi dobozokba csomagolva, mint egy ajándék, hanem még jótanácsokat is osztogatnak.

Hogyan figyeljünk most a tisztaságra, hogy minél többet mossunk kezet,

hogy ne mutogassunk most egymásra, ne diszkrimináljunk,

hiszen a vírus egyszer csak el fog múlni, de a diszkrimináció megmarad.

A mesevonal pedig ezekben az időkben, még ránk felnőttekre is jó hatással van. Elfogadásra buzdít, szeretetet ad, megnyugtat és olyan édes csilingelő hangon magyarázza el a nagybetűs élet helyzeteit, gyereknyelvre fordítva, mesék által.

Hála Istennek, nálunk a családban is van egy 93 éves Nonna, és az ő testvérei is, kik így négyen együtt, közel négyszáz évesek. Igazi Vogue címlapra valók, mert ennyi idősen is tele vannak erővel, energiával és azt mondják: „Annyi mindent átéltünk már, ezen is túl leszünk.” A mi Nonna-nk imádja a kis kertjét, így ő most ott napozik nap, mint nap, régi klasszikus olasz zenéket hallgat, melyeket innen tölt le, és mindennap telefonálunk vagy videóchatelünk.

Általában 11 óra körül pedig, alig várjuk, hogy betekintsünk, hogy mi fő a konyhájukban, mit készítenek, miről csacsognak. Mert náluk 12-kor szigorúan a színes szicíliai kerámiatányérokkal terített asztalon, melyen frissen mosott és vasalt teríték kerül, pontosan érkezik az ebéd. Sokszor csodálom, hogy ennyi idősen is hogy csinálja, de mindig magát, és a konyhát is fenséges díszbe vágja, mert Nonna szerint az étkezés ünnep, teljesen mindegy milyen nap és annak melyik napszakában van.

Néha kicsit el is szégyellem magam titkon mostanában, hogy mi meg itthon, nagy bojtos papucsban és kócos hajjal rohangálunk még délben is… de tudjátok mit, kimondom: jól esik most kicsit ez a lelassult élet!

Mi a munkánk miatt is folyamatosan és mindig úton vagyunk, Olaszország titkos, eldugott csoda régióival dolgozunk, a történelem, a helyi emberek, a gasztronómia és a turizmus értékeit kutatjuk, s tárjuk fel, mely világot most virtuálisan hozzuk el addig, míg ez fizikailag nem működhet. Addig is tervezünk, kommunikálunk, segítjük a szektort célzott kommunikációval, mert az élet nem áll és nem is állhat meg, csak most lelassult. De egyszer új életre kell és akkor pedig az élvonalban kell lennünk.

Csakúgy anyósommal is folyamatos gasztronómiai eszmecserét tartunk, és amire már oly sokszor szeretett volna megtanítani, nos arra most végre van időnk – vele is most szigorú online verzióban.

A másik kedvenc időtöltésem manapság, hogy a mi régiónkon kívül beléptem nagyon sok más térség, főzzünk együtt csoportjaiba, ahol a régiók különlegességeit mutatja be mindenki, így én tegnap Fricco-t csináltam innen Friuli tartományból, mely egy isteni, tócsnihoz hasonlítható egy tál étel, csodálatos „Montasio sajtból”, valamint krumpliból készül, egy kis olívaolajjal és mennyei finomság, amikor valami gyors, „espresso” olasz életre vágyunk.

Gyűjtöm most szorgosan a régiónk régi olasz családi receptjeit, melyeknek éppen online felületet is készítek. Mert bizony én, aki a főzésben tökéletes „anti-tehetség” voltam, már régóta belevetettem magam az olasz konyha egyszerű, jó alapanyagokból készülő, szuper receptjeibe. S örömmel fogom őket közvetíteni az új YouTube csatornámon, ahova folyamatosan töltöm fel a videókat, bejelentkezéseket.

Délutánonként a férjemmel most hosszan beszélgetünk, olyan dolgokról is, amikre nagyon sokszor nem volt időnk. Igaz, nem a csodás kis árkádok alatt kávézunk a barátainkkal, a meseszép, Aperol illatú narancsos árnyalatú naplementében, hanem most a mi nagyablakos szép nappalink a mi kis bárunk, kávézónk, ahol az aktuális sajtó, a két éve megvásárolt regények mind nagyon boldogok, mert van időnk elmerülni bennük végre.

Az olasz divatról nem is beszélve, ami százezer vibráló színt hoz majd az életünkbe, ha egyszer végre újra belevethetjük magunkat a mesés designer boltok, a kis kézműves ékszerészek, s a megannyi csupa csoda olasz finomság, minőségi anyag, szabás és forma rejtelmeibe, melyek már sokszor csak a szívnek, léleknek is gyönyörködtetően hatnak. Addig is most marad a papír, a képek, s az álomkollekciók összeállítása, valamint az itthoni gardrób átszelektálása.

Amikor türelemmel és hosszasan lapozom az éppen aktuális olasz trendeket, mindig rá kell jönnöm, hogy oh és uh, ehhez hasonló van is itthon valahol. Így én most nap, mint nap újra felfedezem, hogy tényleg mennyi mindenünk van, amiről nem is gondolnánk, mert amikor nem vagyunk a négy fal közé „kényszerítve”, bizony csak vásárolunk esztelen, mert éppen „olcsó” vagy mert „leárazás van”, mert úgy gondoljuk, ez is és az is kell. Pedig… lehet, hogy otthon van már belőle öt vagy hat, csak elmentünk eddig mellette, nem figyeltünk rá, félredobtuk, ott lapul a polcok rejtekén megannyi darab. Gondolkozzunk el ezen és kutassuk fel a szekrények mélységét, mert csodák fognak visszaköszönni felénk.

Nálunk most azt sugallja nagyon sok minden, hogy

nézzünk előre és engedjük be a lelkünkbe a fényt.

Előre, mert

ennek a helyzetnek egyszer vége lesz, s akkor bizony olyan erővel kell talpra állnunk, amelyhez nagyon sok mindenre lesz szükségünk.

Összetartásra, segítségre, megbecsülésre, türelemre és rengeteg életkedvre és életerőre, hiszen megannyi embernek, gazdasági szektornak és ágazatnak kell majd elölről, új életet kezdenie, vagy éppen felfokozott ütemben folytatni, megújult erővel a dolgokat.

Nem gondoljuk úgy, hogy börtönben lennénk, mert a négy fal most pontosan azt adja, amire egy kicsit szükségünk van. Lelassult, átgondolt, sok oldalról tanulságos életet. Most megtanuljuk azt, amivel már sokkal régebb óta is foglalkoznunk kellett volna, hogy miként becsüljük meg azt, amink van. Az egészségünk, a szeretteink, a barátaink, a családunk, s azok a mesés emlékek, melyek most velünk száguldhatnak.

Mert képzeletben bizony most sokat utazunk, a citromillatú Dél-Olaszország színesen rendezetlen kis utcái közé, Toszkána dombjainak nyugalmát átérezve, a gyönyörű Dolomitok üveghegyein gyalogolva, majd megérkezünk az északi részek eldugott, kis tengerpartjaira, például Gradoba, ami egy igazi, az élet által megfestett, tüneményes ékszerdoboz. A sok pillanat, a sok életkép, a sok élmény minden velünk vannak, ezeket idézzük fel most, s rábízzuk magunkat az agyunk repülőszőnyegére mely most oda repít minket, ahová csak akarjuk.

S mindeközben nem is kell most mást tennünk, mint csak bekapcsolni a laptopot, bejelentkezni éppen Capri-szigetének, vagy Puglia, vagy Nápoly vagy Róma, vagy éppen a mi Udine-nk csoportjaiba, s máris kitárul előttünk az élet, mert most mindenhol, mindenki online van és éli az életet.

Kapcsolódjunk össze, egybe és ne féljünk az ismeretlentől, én már most pár nap alatt az ország minden részében megannyi új kapcsolatot, barátságot szereztem és már alig várjuk, hogy ha mindennek vége lesz meglátogathatjuk egymást. Mert eljönnek ezek a napok is, mikor nem egy méterről állunk majd egymástól, hanem szorosan öleljük át a virtuális ismeretségekből született életszerű új kapcsolatainkat.

Legyünk türelemmel az iránt, ami most van.

Szeressünk határok nélkül, mert abból baj nem lehet,

s küldjük el a szeretetet most a világ minden sarkába, mert erre most mindenkinek nagy szüksége van.

Együtt–egymásért, tegyük meg azt, hogy most javarészt otthon maradunk, amennyire csak lehet és várjuk ki azt az időszakot, mely egyszer úgyis lecseng.

Mutassuk meg azt, hogy elfogadással és összetartozással igenis tudunk, egy új, tisztább, lassúbb világot is építeni majd, ahol pedig gondolunk arra, mennyi új lehetőségünk lesz majd.

Adjunk most hálát azért, ami van, s azért mi körbevesz, hiszen a négy fal között, a kanapén,

a monitor előtt baj nem érhet minket.

Ez most egy csendes és alattomos „háború” ne adjunk neki esélyt a terjedésre, s maradjunk emberek most is, ebben a helyzetben. Ami mellett eddig elmentünk, amellett most álljunk meg, érezzük, tapintsuk, szeressük azt, ami körbevesz most minket.

Határok nincsenek most sem, csak azok lehetnek akadályok, melyeket mi építünk magunknak.

Nyissuk ki az ablakot, engedjük be a tavaszt a szobákba, üljünk ki a kezünkben egy kávéval s integessünk át a szomszédoknak, mellé kezünkkel egy szívecskét küldeni. Mert így fog terjedni a szeretet a Földön, melyre mindannyiunknak nagy szüksége van, s mely érzésre talán most sokkal jobban oda is figyelünk majd.

Semperger-Sommariva Kinga
Egy kis Itália – Boldogságmorzsák nap mint nap, – Olaszország titkos vidékeiről

(A képek a szerző tulajdonát képezik, megosztásuk csak forrásmegjelöléssel engedélyezett.)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?