Sokan vagyunk úgy, hogy ennénk egy jót, sőt kipróbálnánk egy új helye(ke)t is. De persze nem tudhatjuk, hogy be fog-e nekünk jönni vagy sem. Ha pedig nem szokványos helyről, menüről van szó, akkor meg pláne.

Na, ez mind igaz volt az ICON Budára. Több okból esett erre a helyre a választásunk: frissen nyíló helyről volt szó, közel van hozzánk és baromira kíváncsiak voltunk, mi az a fúziós konyha, ami ötvözi a japán összetevőket a skandináv minimalizmussal…

Szigeti Kristóf étteremvezető és Botos Tamás chef mindketten valami olyanra vágytak, ami már régóta szívügyük, de máshol még nem tudták megvalósítani. Mindketten már egy ideje őrlődtek a „hogyan tovább?” – kérdésre adott válaszaikban, mikor összetalálkoztak.

És az álom szépen elkezdett valósággá válni. Egy kicsi, intim, de annál színvonalasabb helyet hoztak létre Budaörsön. Előre bejelentkezés szükséges, olyan, mint egy exkluzív vacsoraklub, mivel mindössze 8 (maximum 10) fő tud egyszerre vacsorázni. Szerdától vasárnapig esténként 2 turnusban lehet asztalt foglalni, tehát nem árt előre gondolkodni.

Mi a nyitás utáni 2. napon látogattunk el hozzájuk. Az asztalfoglaláskor jeleztem, hogy 3-an mennénk, a 12 éves kiskamasz lánykánkkal együtt. Kristóf pedig rögtön megkérdezte: „neki legyen valami speckó kaja, vagy eszi azt, amit ti is?” Én pedig örömmel válaszoltam, hogy mindenevő, vagy legalábbis mindent kóstoló a gyerek.

A hely, ahogy írták az oldalukon, valóban családias, a berendezés minimalista, de rendkívül ízléses.

A választásunk az 5 fogásos kóstolómenüre esett, a részletekben pedig abszolút rábíztuk magunkat Kristófra és Tomira.

A kiskorú és a vezető pozícióban lévő férjem frissen készült limonádét ivott, én pedig az ételekhez passzoló borokra szavaztam (sört is lehetett volna, de azokat annyira nem szeretem). Klasszikus üdítőket nem tartanak, mégpedig azért, hogy ne vesszenek el az ételek eredeti ízei.

A hely specialitása, hogy nyitott konyhával működik, ami azt jelenti, hogy minden étel a szemed előtt készül el. Na jó, nyilván van, amit elő kell készíteni több órán, akár napon át, de a lényeg előtted történik.

Nagyon izgalmas, mert olyan érzésünk volt végig, mintha otthon a konyhánkban készülne az étel és az étkezőnkben ülnénk. Csak éppen kiszolgálnak minket és a fiatal kora ellenére igen jó hírű, Michelin csillagos éttermi múltú chef főz rád…

A srácok minden fogás előtt elmondták, miből és hogyan készültek. A tányérok csúcsszuper, egyedi formákat öltő kézműves remekek, amik abszolút igazodnak az ételek textúrájához és megjelenítéséhez.

Izgatottan vártuk a fogásokat, elsőként kaptunk egy welcome falatkát, ami langusztinakocsonyából, ropogós csirkebőrből (ami totál olyan ízű volt, mint egy jóféle töpörtyű) és paradicsomtextúrákból állt.

Az előétel karamellizált lazac volt, mely hurma (datolyaszilva, vagy más néven khaki-gyümölcs), sütőtök, mandula és füst izgalmas párosítása. Igen, jól írtam: füst!

A szemünk előtt karamellizálta a chef a lazacot, aztán egy külön kis üveg tálka segítségével megfüstölték, majd tálalás előtt levették a „sipkáját” és akkor, mint valami csoda, felszállt a füst és már ehettük is.

A második (harmadik) fogás Soba névre hallgat, ami egy igazán ínycsiklandó leves. A legtöbben ázsiai levesként a rament ismerik, de azért jelezzük, van még új a nap alatt! A 24 óráig főtt húsleves alaplevét felhasználva belekerül szuvid tojás, shimeji gomba, tűgomba, sült paradicsom.

Olyan illatos leves, amiben kaffir lime-levél, citromnád és gyömbér varázslatos elegye érződik!

Az első fő fogás egy jó kis mangalica császár volt, ami számunkra elképesztő meglepetést okozott. Mi, csajok a bőrét ugye élből nem szeretjük, a császárt is csak módjával, de ez… azt mondtam rá, hogy olyan volt, mint egy omlós húsos dobostorta! Mert a bőre, mint a karamellizált dob a torta tetején. Őt pedig káposzta, tintahal jus és kimcsi (koreai csípős káposzta) kísérte. Isteni finom kompozíció volt!

Ezután még „muszáj” volt megkóstolnunk a királyrákot és a mazzancole rákot is, előbbi panko-morzsás bundában, utóbbi ceviche-ként (citromos-lime lében marinált) volt elkészítve, és opcionálisan, ha valaki nem szeretné nyersen, meg is grillezik.

A bundás mellé köretként egy újra (és nagyon jól) gondolt hagymás burgonya, rákvaj, koriander, fekete fokhagyma volt, a hideghez pedig szilva (chutney-szerű formában) , füstölt shiitake gomba, ánizs és Choya (szilvabor).

És ugye desszert nélkül nem lehet élni, így jött a sushi rizs, mely sós karamellel, kakaómorzsával és friss gyümölcsökkel véglegesen szerelembe ejtett engem. Sosem gondoltam volna, hogy például milyen lehet a tejberizst leturmixolni, karamellel összekeverni és némi kakaóval, piros gyümölccsel megbolondítva fogyasztani. Jelentem, a legjobb ötlet volt, ami történhetett vele.

Fine dining ide vagy oda, ez a degusztációs menü mindannyiunk szívéve belopta magát. A korábban tengeri cuccokat alig-alig evő férjem és a 12 éves kamaszunk is üresen hagyta a tányérját minden egyes fogás után.

Tomi és Kristóf pedig annyira kedvesek, szívélyesek és profik, hogy pár perc után úgy éreztük magunkat,

mintha egy családi vacsorán lennénk.

Még hazafelé, az autóban is arról beszéltünk, hogy mennyire jó fej és profi ez a 2 srác, mennyire isteniek voltak az ételek. És a kiskamasztól is elhangzott egy kérdés:

mikor jövünk legközelebb?!

Tomkó Bori