50 magyar fellépő a STRANDon

Közel 60 produkcióval – köztük világsztárokkal és 50 magyar előadóval vált teljessé a STRAND három színpadának programja. A szervezők minden eddiginél erősebb lineuppal várják a fesztiválozókat Zamárdiba augusztus 18. és 22. között.

A VOLT Produkció szervezésében megvalósuló MOL Nagyon Balaton egyik kiemelt fontosságú rendezvénye a STRAND Fesztivál, mely immáron 8. alkalommal búcsúztatja a nyarat Zamárdiban. Az elsők között olyan nagy neveket jelentettek be, mint Ellie Goulding, Parov Stelar, a Sum 41, Timmy Trumpet, Martin Solveig, a Milky Chance, Wilkinson és DJ Fresh, míg a magyar vonalat a Tankcsapda, a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, a Wellhello, az Irie Maffia és Horváth Tamás is erősíti.

Februárra teljessé vált 3 színpad programja. Az ötven élvonalbeli magyar zenekar és előadó közül több különleges produkció is akad: a STRANDon is lehetőséget kapnak az áttörésre az idei Nagy-Szín-Pad! résztvevői, és itt adja majd egyetlen koncertjét a közelmúltban dupla teltházas bulival taroló Anti Fitness Club is. A fellépők között ott lesznek az olyan abszolút közönségkedvencek, mint az utóbbi idő legzajosabb sikerét arató Follow the Flow és Krúbi, a rock-színtéren nagyot robbantó AWS, az Arénát is megtöltő Hiperkarma és Caramel, de sokan várják a fesztiválok legnépszerűbb csapatait, a menetrendszerűen sold out-ot hozó Margaret Islandet, Punnany Massifot, Brains-t, Bëlgát, Blahalouisianát, 30Y-t, Vad Fruttikat, Péterfy Bori & Love Bandet, Bye Alex és a Sleppet, Cloud 9+-t, Fish!-t, Lóci játszikot, Mary Popkids-et, Esti Kornélt, The Biebers-t, Szabó Balázs Bandáját, Szabó Benedek és a Galaxisokat, Kelemen Kabátbant, New Level Empire-t, Konyhát, Freddie-t, és Intim Torna Illegált, a JETLAGet és a közelmúlt felfedezettjeit, az AŽURt, a Csaknekedkislányt, valamint a Platon Karataevet is.

A Balaton partján koncerteznek az elmúlt évtizedek állócsillagai is: többek között színpadra lép majd a több mint ötven éve a pályán lévő, kétszeres platinalemezes Charlie, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, a TNT, alaposan felforgatja majd a fesztivált a Ganxsta Zolee és a Kartel, az elektronikus műfajok kedvelőit pedig olyan DJ-k táncoltatják meg, mint Andro, Jumodaddy, Lotfi Begi, Izil és PIXA, de természetesen idén is lesz a STRANDon NECC Party.

Érdemes lesz már a STRAND nulladik napjára, augusztus 18-ra is érvényes bérletet váltani, hiszen egy nagyszabású, látványos és egyelőre titkos produkcióval, valamint egy különleges koncerttel készülnek a szervezők, amelynek részletei hamarosan kiderülnek!

A három színpad teljes programja a www.strandfesztival.com oldalon böngészhető.

Pár emlékezetes pillanat a 2019-es fesztiválról:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük