You are currently viewing ,,A szerelem olyan szemüveg, melyen át nézve a szörnyeteg is vonzónak tűnik.” – Alberto Moravia

,,A szerelem olyan szemüveg, melyen át nézve a szörnyeteg is vonzónak tűnik.” – Alberto Moravia

  • Olvasási idő:olvasási idő: 4 perc
  • Bejegyzés kategória:#kult
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Alberto Moravia olasz írót, eredeti nevén Alberto Pincherle-t leginkább az Egy asszony meg a lánya, vagy A római lány című művei kapcsán ismerjük.

Moravia a múlt század egyik legnagyobb olasz regényírója volt. 

Rómában, jómódú zsidó családban született, 1907. november 28-án. Édesapja zsidó festő és építész, míg édesanyja katolikus vallású volt.

A kis Alberto kilenc éves korától egy betegség hatására évekig ágyba kényszerült: ezalatt nagy írók műveit olvasta, nyelveket tanult, verseket írt.

Későbbi műveiben megjelennek az antifasizmus eszméi, A megalkuvó című művéből Bernardo Bertolucci rendezésében filmet is készítettek.

Moravia a Római lány forgatásán Gina Lollobrigidával:

Alberto és Gina Lollobrigida

Az Egy asszony meg a lánya című művéből Sophia Loren főszereplésével készítettek nagy sikerű filmet:

Loren az 1943-as, bombázás sújtotta Rómában élő, özvegy nőt játszik, ki 15 éves lányáról gondoskodik. A háborúban kénytelenek elhagyni otthonukat, megismerkednek egy fiatal férfival s a háború alatt rengeteg borzalmat élnek át… Loren legendás alakítást nyújtott az erős asszony szerepében. 

Moravia munkásságát számos díjjal ismerték el, nevét 1990-ben, 82 évesen bekövetkezett halála után is világszerte ismerik. 

Alberto Moravia idézeteiből válogattunk:

 

,,Mintha valamikor az álmainkban már találkoztunk volna, találkát beszéltünk volna meg,

most pedig a valóságban pontosan ezt élnénk át.”

 

,,A jósággal és ártatlansággal az emberek nem tudnak mit kezdeni,

s talán ez az élet egyik legnagyobb rejtélye; nem tudnak mihez fogni azokkal az erényekkel,

melyeket a természet oly bőkezűen adományoz, melyeket szóban mindenki magasztal,

s amelyek aztán csak arra jók, hogy növeljék a boldogtalanságot.”

 

,,Ha egy nő odaadja magát egy férfinak,

azzal teljesen kiszolgáltatja magát neki,

s nincs többé semmi eszköze, hogy a férfi cselekvését

a maga akarata szerint irányítsa.”

 

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?