Aki kalandot írt a népnek: az igazi Porthos, Alexandre Dumas

Dumas nagykanállal falta az életet, minden téren.

Sokat kritizálták őt, munkáit felületesnek tartották – ebben közrejátszott az is, hogy nagyapja, aki márki volt, haiti fekete rabszolganőt vett feleségül, így Dumas édesapja félvér gyermek volt egy olyan korban, amikor a rabszolgaság még igencsak létezett. 

A francia irodalom palettáján mégis Dumas az egyik legolvasottabb író, még most, a halála után kétszáz évvel is. Műveit 100 nyelvre fordították le, s a filmvilág is sokszor feldolgozta történeteit.

 

Alexandre Dumas 1802. július 24-én született.

Apja hőstetteiről híres katona volt, aki a tábornoki rangig jutott, s akit csak úgy hívtak: a Fekete Ördög.

Édesanyja négyéves korától egyedül nevelte a kis Alexandre-t, mert az apa, a hős katona hamarosan elvesztette a rákkal folytatott csatát.
Dumas jogásznak készült, majd 20 évesen elszegődött iratmásolónak, hogy segítse anyját.

A pénzhiány vezette az írás felé. A Vadászat és Szerelem című színdarabja háromévnyi próbálkozás után hozott némi pénzt a konyhára, majd 24 éves korában megjelent első novelláskötete.

Ezután feladta hivatali állását, és az írásnak szentelte minden idejét. Hamarosan az akkor szárba szökkenő romantikus irányzat legfőbb képviselői közé tartozott, s olyan barátai lettek, mint Victor Hugo és Alfred de Vigny.

Ők hárman aztán a kávéházi asztalok állandó látogatói lettek, na meg a romantikusok vezéralakjai is egyben. Sok fiatal tartotta őket követendő példaképnek, ez köszönhető volt annak is, hogy e három író sokszor ihlette meg egymást, s hangosan kimondták a politikáról is a véleményüket.

Mikor 1829-ben Dumas-tól megjelent a III. Henrik és udvara, Victor Hugó megírta a Hernani-t. Botrány lett belőle, amely az elégedetlenkedő republikánusok és az egyre nagyobb munkanélküliség miatt alakult ki.

Dumas a nép egyszerű fiaihoz írt, azért, hogy ne veszítsék el harci kedvüket:

tudta, hogy a nép ki van éhezve a kalandra, a szerelemre, az ármányra és az intrikákra, s ezeket ő néha kissé elnagyolva, de mindig nagyon sok cselekménnyel átszőve meg is adta  nekik.

A triumvirátus nyomán született meg Dumas fejében A három testőr című művének ötlete.

A végül megszülető, kissé parodisztikus és nem egészen történelemhű ábrázolás annak (is) köszönhető, hogy

Athost Victor Hugóról, Porthost saját magáról,

míg Aramist de Vignyről mintázta meg.

Ez nem zavart senkit, a regény világhírű lett, s az olvasók folytatást követeltek tőle.

Nem tudtak betelni kalandokkal, így mikor a következő évben megjelent a Monte Cristo grófja, muszáj volt fejet hajtania olvasói akarata előtt.

Ekkor már hat-hét regényen is dolgozott egyszerre, emellett színdarabokat is írt (nem is egyet) összesen négy nap alatt.

Persze ezt a tempót egyedül nem bírta, így megalapított egy író-műhelyt, ahol „szellemírók” dolgoztak a keze alá, akik összeszedtek neki minden történelmi iratot – sőt, a történetek vázát is megírták helyette.

Igaz, Dumas tisztázott le mindig mindent, a társszerzőket kifizette rendesen és mindig feltüntette művei borítóján. Nélkülük ugyanis aligha sikerült volna összesen háromszáz kötetnyi munkáját megírnia.

Monte Cristo kastélya

A nagy hajtás legfőbb oka Dumas költekező életmódja volt.

1846-ban felépítette a Monte Cristo kastélyt  – könyve nyomán -, és a hitelezőit ki kellett fizetnie.

Egy év után mégis el kellett adnia a berendezést, majd a kastélyt is… Igaz, ez annak is köszönhető volt, hogy – bár 1840-ben megnősült –

rendszeresen szeretőket tartott, akiknek a lakását is finanszírozta, no meg legalább három, törvényen kívüli gyermeke ellátását is fizette.

Közülük legismertebb fia, ifj. Alexandre Dumas később

szintén világhírű író lett.

Mikor III. Napóleon hatalomra került, Dumas önkéntes száműzetésbe vonult.

Megjárta Belgiumot, Oroszországot, Olaszországot, sőt, Magyarországot is. Találkozott Jókai Mórral és Szigligetivel.

Jókai Vörösmarty verseket fordított le neki, s Dumas a „nyersfordításokból” a Szózatot franciára fordította. Szigligeti pedig Dumas drámáit fordította le magyarra, amiket aztán színpadra is vitt.

Utolsó éveiben visszatért Franciahonba. Megírta a nápolyi forradalom történetét, amelynek tanúja volt, hiszen mindvégig Garibaldi mellett volt.

Készült a Szent Hermina lovagja, s egy esszékötetet is írt a rasszizmusról, amely őt is érintette, hiszen egész életében megbélyegezték származása miatt.

Halálos ágyán a nevét és tehetségét öröklő fiától búcsúzott el utoljára, ugyanolyan szegényen, ahogyan kezdte.

Mikor fia kezébe vette a mindössze két Napóleon aranyat, ezt mondta neki:

,,Látod, ennyivel kezdtem, ennyivel végzem.

Ami közte volt, az az élet, a hír, a szerelem, a kaland, a megnyugvás,

minden, ami szép, és ami nem szép, de az egész

nagyon jó volt.”

Zoé

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.