„Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék..” – Anne Frank a héten ünnepelné születésnapját

13 éves voltam, mikor megismerkedtem Annéval. Igaz, csak a naplóján keresztül.

Nem hiszem, hogy önszántából valaha megmutatta volna nekem legféltettebb gondolatait. Én mégis úgy ismerem őt, mintha barátnők lettünk volna.

Anne Frank a napokban lenne 89 éves.

 

Anne Frank német-zsidó családban született 1929. június 12-én, Frankfurt am Mainban.

A Frankok már generációk óta ott éltek, de Anne már nem nőhetett fel ott, mert Hitler tett róla, hogy a zsidóknak menekülni kelljen.
Anne mindössze négy éves volt, mikor a Führer hatalomra került, s családja átköltözött Amszterdamba.

Mikor már látszott, hogy ki fog törni a II. világháború, a család el akart menekülni Angliába, majd Amerikába. Erre azonban már nem volt lehetőségük, maradniuk kellett ott, ahol voltak.

Jöttek a tilalmak, s a zsidó nép üldözött lett.

Nem mehettek ki este 8 után az utcára, sárga csillagot kellett viselniük, külön zsidóknak fenntartott boltokba és iskolába kellett járniuk, végül a tömegközlekedési eszközöket sem vehették már igénybe.

Anne persze, a maga 11 évével érzékelte és megsínylette mindezt. Mégis, igyekezett úgy viselkedni, mint minden vele egyidős lány. Mindig mosolygott, pedig belül zokogott.
Nem akarta a szüleit terhelni azzal, hogy bár hódolója bőven akadt, barátnője nem volt egy sem, így nem tudta megosztani senkivel sem érzéseit.

Anne a családjával

Mikor a világháború kitört, sorsuk egyre rosszabbra fordult.

A németek megszállták Hollandiát, s Anne és családja egyre többször hallott zsidókról, akik behívót kaptak, és eltűntek.

Volt, aki menekülni próbált, volt, akit elhurcoltak koncentrációs táborba. Várható volt, hogy ők is sorra kerülnek, ezért Anne apjáék elkezdtek gondolkodni, hogy hova rejtőzzenek.

A hollandok közt voltak jó barátaik, akik segítettek nekik.

Hónapokon keresztül terveztek és kialakítottak egy komplett kis lakást Anne apjának munkahelyén, a hátsó traktusban.

1942. július 5-én aztán Margot, Anne nővére behívót kapott. Azonnal szedelőzködnie kellett a családnak, s másnap reggel beköltöztek rejtekhelyükre.

Anne és Margot

Anne naplója nyomán pontos képet kapunk arról,hogyan élte meg egy kamaszlány a félelmet, a bezártságot, a reményt, a szerelmet egy ilyen helyzetben.

Mert Anne megtalálta abban a két évben mindezt. Cserfes és szókimondó természete vele nőtt, miközben írói tehetsége is szépen fejlődött.

Együtt izguljuk vele végig – bár jól tudjuk, mi lesz a vége – az inváziót, azt, hogy felfedezik-e őket, s kit választ Peter – Van Pelsék fia (a naplóban Van Daan néven írva).

S bár nagyon szeretnénk, hogy jó vége legyen a történetnek, a külső személő számára bohócnak tűnő tinédzser lelke kettészakad.

Nem érti őt senki, nem lát bele a lelkébe senki,

csakis azok, akik olvassák sorait.

Soha nem mondta ki azt, amit leírt, nem lehetett belőle író/újságíró, s nem láthatta már azt sem, ahogy egy egész világ issza sorait, és rendül meg naplójától.

Utolsó bejegyzésében azt írja:

„Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék is, ha…

Nem volnának mások is a világon.”

Nem találta meg a módját, csak Kitty ismerte titkát.

Anne Frank Múzeum – Amszterdam

1944. augusztus 4-én a Zöldrendőrség betört a búvóhelyükre, s Anne-t és családját, a Van Pels családot és Fritz Pfeffer fogorvost elhurcolták.

Anne anyjával és nővérével a bergen-belseni haláltáborba került, ahol fél évvel később elhunyt, 1945. márciusában – két hónappal Hollandia felszabadítása előtt.

Két holland segítőjük, Miep és Elli a földön szétszórva találták meg naplóját, feldúlt rejtekhelyükön.

Az egész családból csak Anne apja, Otto Frank élte túl a megpróbáltatásokat: az ő jóvoltából ismeri ma a világ Anne Frankot, és naplóját.

Zoé

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.