“Énszerintem az élet elég tűrhető” – csodálatos idézetek Janikovszky Évától

Gyermekkorunkban mind imádtuk – aztán kamaszként, felnőttként és szülőként is.

Igen, ez a stílus kedves, megmosolyogtató, soha nem bántó: Janikovszky Éva 1926-ban született, ma már 90 fölött lenne.

Janikovszky Éva a férje nevét vette fel, első műve még Kispál Éva néven jelent meg (ez volt a Csip-Csup, 1957-ben).

Janikovszky Évaként 1960-as évtől kezdve jelentek meg művei, melyek közül a legelső, mely meghozta neki a széles körű ismertséget és elismertséget, a Szalmaláng (1960.) volt.

Ezt követte az Aranyeső, a Te is tudod?, a Ha én felnőtt volnék és még számos, letehetetlen, csodálatos mű, köztük a Felnőtteknek írtam és a Mosolyogni tessék!, melyeket szintén hatalmas siker övezett.

De mind emlékszünk az Örülj, hogy fiú!, az Örülj, hogy lány!, vagy

a Velem mindig történik valami és a Kire ütött ez a gyerek? című művekre is,

melyek a tőle már megszokott módon, sokadszori olvasásra is élvezhetők, de még mennyire!

Legkedvesebb idézeteinket hoztuk el tőle.

“Első szerelmünk, ha a régi címen ránk találna, talán meg sem ismerne.

Amíg rá nem mosolygunk.

A mosoly ugyanis nem öregszik. És kell valami állandóság.”

 

“Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb,

mint jónak lenni. Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas, és amellett fárasztó is.”

 

“Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból.

De mindig későn szól, mert olyankor már kint van.”

 

“Mert mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót.

Hogy örülni tudunk.

És attól, hogy holnap is lesz egy nap.

Lehet, hogy még jobb, mint a mai.”

 

“Jó annak, aki mindig kitalálja, hogy ki minek örül!

De sokszor még azt is nehéz kitalálni, hogy én minek örülök.”

 

“Énszerintem az élet elég tűrhető, és nem kell vele az embert folyton ijesztgetni,

én elég jól érzem magam az életben, ha nem is látszik rajtam.”

 

“Sose mondta, hogy ő fiút szeretne, de valószínűleg így van, mert

egyre csak azt kiabálta, hogy fiam született, fiam született, fiam született,

amíg fel nem világosítottam, hogy nekem is.”

 

“Tudom, hogy felnőtt koromban (…) majd megbecsülöm a pénzt, amit nekem kell megkeresnem, majd visszasírom még a gyerekkoromat, amikor mindenem megvolt, és majd megtanulom, hogy milyen az élet, de sajnos a magam kárán. Csak az a baj, hogy nekem ezek közül egyik se olyan fontos, hogy siessek miatta felnőni, és különben is, szeretek mindent az utolsó percre hagyni.”

 

“A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem, és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz.”

“Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled,

akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja,

hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél.”

 

“Mosolyogni tessék!
Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.”

“Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,
hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,
előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod
az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,
amikor már kevésbé szorítanak
megélhetési gondok…”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük