Fórizs Krisztián – Ebben a hatvan másodpercben szerettelek

Az irodalomórai verselemzések felvetettek bennem mindig egy kérdést. Elvárják tőlünk, hogy mondjuk meg, mire gondolhatott a költő?

De mégis honnan tudhatnánk ezt biztosan? Hacsak ő le nem írta szavaihoz a kulcsot, csakis találgathatunk… Ki vagyok én, hogy megmondjam, mire gondolt, amikor ezt a verset írta? Miért nem mondja el ő?

Fórizs Krisztián a SzívrohamGyár három műszakos főnöke és alapítója.

A tiszafüredi születésű fiú három éve kezdte az írást. Eleinte terápiás céllal, majd egy év kihagyás után újra visszatérve, önmagának kezdett el alkotni. Jelenleg több munkája is van, és tervei között szerepel egy kötet kiadás is, aminek bevételét csakis jótékony célra használná majd fel.

Versei a földből gyökereznek és egészen az égig érnek.

Kiválasztottam az egyik kedvencem:

Fórizs Krisztián: Egy befőttes üveg mosoly

Egész nap esett. Bennem.
Kint is. Irigylem a könnyeid.
Hogy vannak, mert lesznek
az enyéimnek meg nevesincs.

A mosolyod. Nem az eredményt.
Az utat, ahogy ráhajlik a szádra.
Futok. S dobom alá az edényt
hagy csöpögjön bele ‘mámma.

Befőttet csinálok belőle,
itt úgyis mindig tél van.
A magány marad. Hideg.
Ha rád várok egy borítékban.

És szeretném elemezni is, szeretném tudni, mire gondolhatott akkor, amikor ezeket a sorokat írta. Viszont én megkérdeztem őt, hadd mondja el ezt ő maga.

Mire gondolt a költő?

Az emberek, csak emberek. Ahogy én is, szerettem és szeretek. Az a fajta vagyok, aki mindennel együtt szeret és nem új, ha azt mondom, emiatt esek általában pofára.

De idővel megváltozunk. Régen egy tűszúrás is fájdalmat jelentett, de manapság már meg sem érzem a kardokat a hátamban. Elfogynak a könnyek. Ahogy szárad a szem, úgy szárad a szív is. Nem vagyok érzéketlen, megerősödtem.

Ez a vers, nem szól senkihez egyébként. Írok szerelmes verseket, a szerelemnek. Az érzésnek, amire vágyom. Biztos érdekes lehet.

-Egy ideje már nem publikálsz a blogodra. Van ennek valami oka, vagy épp a kis műhelyedben készülsz valami nagy dobásra?

– Az az igazság, hogy egy ideje nem volt miből merítenem. Költői válságban voltam, mindeközben persze dolgozgattam a kötetemen is. Úgyhogy ha nevezhetjük nagy dobásnak, a kötet lesz az, ami számomra szintlépés lesz majd.

A rajongók szoktak keresni téged, nem hiányolnak?

-Nincsenek rajongóim. Olvasóim vannak, akik már megjegyezték miért nincs vers… De volt már ilyen, eltűnök, egy-két évre aztán mindig nekilendülök újra.

Milyen érzés lenne egy nap az irodalom könyvekben szerepelni? Milyen lenne, ha egyik nap lapozgatnád az unokád irodalom füzetét és a te versed elemzésébe botlanál?

Nyilván hatalmas öröm lenne, ha hagyhatnék magam után valamit.

De a legnagyobb boldogságom mégis csak annyi lenne, ha azok, akik számomra fontosak büszkék lennének arra, hogy én SzívrohamGyár vagyok.

Támcsu Anikó

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük