Igazi hippivé vált a magyar színészek krémje

Pontosan 50 éve, 1969. augusztus 15 és 17 között rendezték meg a Woodstocki Zenei és Művészeti Vásárt, és ahogy azóta is emlegetik: a Woodstocki Fesztivált.

Az eredetileg 3 naposra tervezett ingyenes fesztivál végül 4 napig tartott az USA, New York állambeli Bethel-ben.

Az esős hétvégén, a szabad ég alatt harminckét előadó és zenekar lépett fel mintegy 500 000 néző előtt. A hatalmas tömeg kétségbe ejtette a hatóságokat, az eredetileg kivezényelt 800 rendőr mellé is erősítést küldtek, de nem volt rá szükség, mert semmilyen botrány vagy rendzavarás nem történt, ami annak is köszönhető, hogy a kábítószer-árusítástis engedélyezték. (forrás: Wikipédia)

A fesztiválon fellépett többek között Santana, Janis Joplin, Joe Cocker, Jimi Hendrix is. Meghívták John Lennont is, hogy lépjen fel a Beatles egy koncert erejéig, de ez végül nem valósult meg.

(Fotó: Tomkó Bori -Carrie)

 

Az amerikai hippimozgalom máig leghíresebb eseményének 50. évfordulójára rendeztek emlékkoncertet a Budapest Parkban.

Izgatottan vártuk az eseményt, és bár ugyan mi nem éltünk még akkor, mégis nagyon kíváncsiak  voltunk. A fellépők listája magáért beszélt.

Nem tudtuk, milyen lesz egy színpadon látni énekesként azokat a kedvenc színészeinket,

akiket eddig kizárólag a képernyőn vagy színházban láthattunk.

Például az Aranyélet Jankáját (Ónodi Eszter) vagy a férjét, Miklósi Attilát alakító Thuróczy Szabolcsot. Vagy az egyik kedvenc színész házaspárunkat, Gryllus Dorkát és Simon Kornélt.

A csodálatos Jordán Adél, Törőcsik Franciska vagy Trokán Nóra színésznők produkciójára is nagyon vártunk.

A zenészek felhozatala már sejtetett valamit a hangulatból, hiszen Jamie Winchester, Suga János és  Vitáris Iván (Ivan & The Parazol) is ott volt többek között a csapatban.

És amikor belecsaptak a húrokba és felcsendült az első dallam és hang, a közönség azonnal elkezdett a ritmusra mozogni. Sokan voltak az idősebb korosztályból is, akik az elejétől a végéig táncoltak és énekeltek, fáradtságot nem ismerve.

A fellépők az egyes számok között kis szösszeneteket adtak elő az 50 évvel ezelőtti fesztivál hangulatból, belebújva néhány résztvevő bőrébe.

A várakozásaink azonban nem jöttek be. Hogy miért?

Mert azoknál sokkal, de sokkal jobbat és lehengerlőbbet kaptunk!

A folyamatos libabőr, amit éreztünk, miközben a legnagyobb ’60-as évekbeli slágerek csendültek fel,

azt nem nagyon tudjuk leírni.

Hihetetlen nagy élmény volt ezeket az embereket így együtt bulizva, énekelve, tombolva látni a színpadon. Amíg egy valaki a színpadon énekelt, addig a színpad mellett a többiek táncoltak. Az látszott rajtuk, hogy szeretik egymást,  imádják azt, amit csinálnak. És a koncert végén pedig azt, hogy sajnálják, hogy vége lett…

Egy szimpatikus, nagyon szerethető, igazi közösséget kaptunk, ami bár nem az igazi woodstocki volt, mégis szerettünk hozzá tartozni.

 

 

Köszönjük az élményt, szeretnénk máskor is együtt látni ezt a csapatot!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük