Krausz Emma: Osztálykép – könyvajánló

Az elmúlt egy hétben Kálnoki Levente volt a társam.

A fiú, aki nem akart mások életének része lenni. Az enyémé mégis az lett.

Kálnoki Levente egy látszólag egyszerű fiú, aki nem szeret kilépni a komfortzónájából. A tanuláson kívül nem is nagyon van más neki, amibe kapaszkodhatna. Az első sorsfordító élménye, amikor véletlenül meglátja az iskola legmenőbb srácát, Ákost, amint magát fényképezi kirúzsozva. Az Univerzum fintora, hogy pont Ákossal kerül párba történelem órán, és az a feladatuk, hogy együtt dolgozzák ki az érettségi tételeket.

Nem indul zökkenőmentesen a kapcsolatuk.

A két fiú látszólag teljesen más, de mindketten olyan titkokat és jellemvonásokat rejtegetnek, amik a történet folyamán tavirózsaként nyílnak ki előttünk.

Krausz Emma első kötetes, [bekezdés]-díjas írónő egy olyan iskolapéldával áll elénk, amit szerintem mindenkinek olvasnia kéne. A regényben sok olyan témát ragad meg, amit a mai társadalom nehezen kezel, ha egyáltalán képes helyesen kezelni.

A másság kérdését,

a fiatalok felnőtté válását, nevelését, a gyászt, az emberi gonoszságot,

az egymás iránti tiszteletet, a megbocsátást.

Az írónő, mintha csak egy kedves nevelőanya lenne, kézen fogva végigkalauzol bennünket a gimnáziumi történetben. Mi pedig ámulva, szép csendben, a folyosókon csöppet izgatottan követjük őt.

Nagyon szerettem a hangulatát.

Főleg, hogy az első oldaltól kezdve visszarepültem az időben, és abban a zöld pados osztályteremben találtam magam, ahol kijártam a gimnáziumot.

Éreztem a sercegő krétapor illatát, hallottam a tanáraim hangját. Láttam a fura csontvázat a biológia teremben. Viszolyogtam a tesióráktól.

Külön öröm volt budapesti látképet magam elé képzelni. Minden utca megjelent előttem elevenen, mert már jártam ott. Hallottam a villamos zaját. Ettől még közelibbnek éreztem a történetet.

Az Osztálykép kívülről ugyan tipikus és kiszámítható tinitörténetnek tűnik, a megszokott helyszínekkel, a jellemző karakterekkel, akik minden sztori fő- és mellékszereplői.

Mintha nem lenne meglepetés.

Én azt mondom, van.

Az a lélek, amivel ez a regény létezik.

Egy szimpla gimnazista történet, igen nehéz háttérképpel. Olyan egyenletesen, nyugalommal visz minket végig az írónő, hogy miközben körbejárjuk az iskola termeit, a végén eljutunk Kálnoki Levente erősen dobogó szívéhez. Aki csendes, haragos, és szerelmes egyszerre.

 

Pár fontos kérdést sikerült feltennem az írónőnek is, a regénnyel kapcsolatban.

 

A.: Mivel foglalkozol a hétköznapokban? Az írás teljesen kiteszi az életed, vagy foglalkozol mással is?

Krausz Emma: Nem csak írással foglalkozom, mellette van más, civil munkám is. Most épp arra törekszem, hogy ezek egyensúlyba kerüljenek, és mindkettőre kellő időt fordítsak. Hiszem, hogy egymást kiegészítve segítenek a továbbtanulásban.

 

A.: Milyen érzés az első könyvedet a kezedben tartani? Tudom ez olyan egyszerű kérdés, de szerintem az a legizgalmasabb, amikor egy író az első kötetét a kezébe veszi. Mindenki mást érez abban a pillanatban.

Krausz Emma: Hihetetlen és megdöbbentő érzés. Olyan elképesztő, hogy a szavaknak mérhető súlya lett, és később mások is olvashatják és véleményezhetik az írásodat.

A.: Mesélj nekem a könyvről, hogy született meg ez a történet? Mi inspirálta az alapötletet? Hogyan rajzolódtak ki előtted a kulcsszereplők?

Krausz Emma: Szerettem volna egy őszinte ifjúsági regényt írni, amiben elsősorban az olvasásélményeim inspiráltak. Először a nyitójelenetet láttam magam előtt, ahogy Levente leleplezi az ünnepelt sztárfocista, Ákos titkát, és a száján elmaszatolódik a rúzs.

Később bontakozott ki előttem teljes egészében a történet, tudtam, hová szeretnék eljutni, már csak az volt a kérdés, hogyan haladok a végkifejletig.

Így fogtam bele az Osztályképbe, és bár voltak hullámvölgyek, megtorpanások, végül a szereplők végigkísértek az úton. Szavakról szavakra, sorról sorra mutatták meg magukat és nyíltak meg a történetben.

Először Levente és Ákos, később Ida, Márk és Dorina, végül Dávid. Voltak vázlataim, de sokat változtatok menet közben is az íráson, így örültem, hogy Dávid karaktere is érthetővé vált.

 

A.: Gyönyörűen vezeted be az olvasót ebbe a témába, ami egyébként megosztó az emberek között. Olyan szelíden és játszi könnyedséggel kísérsz el, konkrétan kézen fogva, hogy ha egy zord, kihalt erődbe vezetnél be éjnek idején, a leghitetlenebb ember sem félne semmitől. Volt célod a regénnyel, úgy értem, egy ilyen témában, tapasztalataim alapján, nehezen olvasnak az emberek. Szeretted volna, ha bárki le tudja vonni a tanulságot a történetből?

Krausz Emma: „A valódi boldogság az elfogadással kezdődik.” Ez sok mindent jelenthet, többek között azt is, hogy megértéssel sokat elérhetünk, és nem csak másokkal, de önmagunkkal is békében éljünk.

Szerintem ez egy állandó kihívás az ember életében, hiszen mindig vannak akadályok, mindig van újat tanulni, így, ha elég rugalmasak és nyitottak vagyunk a környezetünkre, megélhetjük a boldog pillanatokat.

Kamaszkorban, fiatal felnőttként szerintem ez különösen embert próbáló feladat, hogy megismerjük önmagunkat, és ebben az útvesztőben eligazodni éppúgy segíthetnek a társak, mint a könyvek. Így remélem, hogy az Osztálykép is ad valamit, szórakozást, vigaszt vagy megnyugvást.

 

A.: Tervezel következő regényt? Mikorra várhatjuk? 

Krausz Emma: Sok tervem van, és már alig várom, hogy nekikezdhessek, vagy éppen befejezzem valamelyik ötletemet. Hogy mikorra várhatjátok? Ez még a jövő zenéje, de bizakodó vagyok.

 

„Az emberek olyanok, mint a virágok. Odafordulnak, ahol fényt remélnek.

A lelke mélyén mindenki törődésre és figyelemre vágyik.”

(Ida)

 

Támcsu Anikó

A könyvtrailer videót itt találod!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.