Legyőztél, tehát még erősebb lettem – Antoine de Saint-Exupéry

Antoine de Saint-Exupéry minden volt, csak átlagos nem.

Haditengerésznek készült, majd építésznek, végül hivatásos pilóta lett belőle. Nem bírt egy helyben megmaradni, fűtötte a felfedezés vágya.

Nem csak kontinensről-kontinensre, hanem

nőtől-nőig is szállt.

Végül Dél-Amerikában találta meg a szerelmet: a hölgy, Consuelo festőnő, színésznő és írónő is volt, így méltó párja lett Antoine-nak.

A pilóta címmel  kiadott, első novellája nem lett nagy siker. Az a regénye viszont, melyet a Szaharában megélt élményei hatására írt meg, már sokkal ismertebb lett.

1935-ben repülőversenyen indult, de repülőgépével lezuhant Egyiptomban.

Négy napig bolyongott élelem és víz nélkül,

mire a nyomára akadtak.

Ebből az élményből született meg az Az ember földje című regény.

Antoine és felesége Párizsban
Fotó: Keystone-France / Gamma-Keystone via Getty

Később magánéleti gondjai akadtak, elkezdett inni is, végül elbocsátották a légierőtől.

Mikor jött a háború, Amerikába ment.

1943-ban itt, New Yorkban született meg legismertebb műve:

A kis herceg.

Életében még a repüléshez is visszatért: barátai közbenjárására újra engedték repülni. 

1944. július 31-én felderítőútra indult, de sosem érkezett vissza a levegőből. Halálának körülményei máig tisztázatlanok.

Jóval később, 1975-ben elneveztek róla egy aszteroidát, bár biztosan az sem sértette volna az önérzetét, ha az égitest

a B 612-es bolygó elnevezést kapta volna.

 

Antoine de Saint-Exupéry gondolatai simogatják a lelkünk, ezért ma az ő gondolatai közül szemezgettünk.

 

,,Szeretsz, mert szeretsz.
A szeretetnek nincs semmiféle észoka.”

 

,,A múló időt ne úgy fogjuk fel, mint ami koptat és elveszejt, ne egy marék homokot lássunk benne, hanem valamit, amiben kiteljesedünk!”

 

,,Az igazi szeretet ott kezdődik,

ahol már nem vársz érte viszonzást.”

 

,,Adni azt jelenti, hogy hidat versz magányod szakadéka felett.”

 

,,A jövő soha nem más, mint rendrakásra váró jelen.

Nem előre kell látnod, hanem el kell szenvedned.”

 

,,Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.”

 

,,Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.”

 

,,A léleknek is létezik hazája: a dolgok lényegének birodalmában.”

 

,,A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni.

És van mosoly, melyért meghal az ember.”

 

,,Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”

 

,,A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit

közelebb ülhetsz.”

 

,,A bátorság nem a beszédben van.

Hanem a választásban.”

 

,,A mosolyban egymásra találunk, nyelvek, kasztok,

pártok felett.”

 

,,A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.”

 

,,Az teszi széppé a sivatagot (…), hogy valahol

egy kutat rejt.”

 

,,Jól csak a szívével lát az ember.

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.”

Zoé

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.